Fotó: Wikipédia

A koronavírus-tesztek számának növelését, a csoportos szűrés elkezdését támogatja és szorgalmazza a Magyar Polgári Párt Székelyudvarhelyi Szervezete a pénzügyi forrásalap megteremtésével.

A koronavírus-járvány példa nélküli helyzetet teremtett az egész emberiség, így Székelyudvarhely lakosságának életében is. Mindannyiunk számára egy új tapasztalatot jelent, olyan körülményeket, melyekkel idáig nem találkoztunk, s amelyekkel szemben hatékonyan védekezni, az okozott károkat elhárítani csak közös fellépéssel, cselekvéssel lehet.

Az előállt egészségügyi vészhelyzetben Székelyudvarhely vállalkozói rétegének képviselői példás összefogásról, áldozatvállalásról tettek tanúbizonyságot, az adományaikból már leszállított, illetve a beszerzés folyamatában lévő orvosi eszközök, berendezések mind nagy hasznára lesznek a Városi Korháznak, illetve ez által a székelyudvarhelyi, udvarhelyszéki embereknek. Hálás köszönet érte!

A napokban, a Városi Kórházban, az intézmény és a városi krízismenedzsmentet közös munkájának eredményeként, üzembe helyezték azt a tesztgépet is, melynek használata már el is kezdődött, s mely segítségével immáron Székelyudvarhelyen is elvégezhetően a koronavírus-tesztek.

Rendkívül fontos ez a város és térsége szempontjából a koronavírus elleni küzdelemben, ugyanis az Egészségügyi Világszervezet, a járványügyi szakemberek egyöntetű véleménye és javaslata alapján a pandémia terjedésének megállításában egyik kiemelt tényező a minél nagyobb számú tesztek elvégzése. A koronavírus járvány azért is terjed gyorsan, mert a fertőzöttek között sokan tünetmentesek, de ettől fertőzhetnek, szükséges elkülöníteni őket. Több országban is nagyságrendekkel több tesztet végeznek, végeztek el, mint nálunk, és így, a fertőzötteket megfelelően elkülönítve, igyekeznek megszakítani a fertőzési láncot, főleg, hogy most már a csoportos megbetegedések szakaszába ért a pandémia.

Mindezeket figyelembe véve, a Magyar Polgári Párt Székelyudvarhelyi Szervezete és önkormányzati képviselői, egyetértve és csatlakozva az elvégzett tesztek számának jelentős növelését, illetve a csoportos szűrés bevezetését ajánló és szorgalmazó törekvésekhez – mely törekvésnek az Egészségügyi Minisztérium vonatkozó rendelkezése értelmében már nincsen megkötöttsége, a tesztelésekre minden korház saját kritériumrendszere alapján kerülhet sor – , kérjük és támogatjuk a Székelyudvarhely és Udvarhelyszék szintjén történő koronavírus-tesztek növelését, illetve a csoportos szűrés elkezdését.

Szorgalmazzuk, hogy a Bihar megyében már elindult, Szatmár megyében pedig a bevezetés szakaszában lévő csoportos teszteléshez hasonlóan, Székelyudvarhelyen az összes karanténban levő személy szűrése történjen meg, ugyanakkor az egészségügyi személyzet, a rendfenntartó szervek, a hivatali, kereskedelmi egységek alkalmazottainál, közszolgáltatásokat végző vállalatoknál illetve civil önkénteseknél is kezdődjön el és szükség szerint ismétlődjön meg a csoportos szűrés.

A Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi önkormányzati képviselői, a már korábban erre a célra felajánlott kéthavi illetményüket, egyeztetve a Szent Pió Egyesülettel, az Albert Schweitzer Alapítvány részére irányítjuk át, mintegy alapot nyújtva a tesztelések elkezdéséhez szükséges anyagi források biztosításához. Ugyanakkor, figyelembe véve a tesztek elvégzésének magas költségeit, arra kérünk, szólítunk minden olyan céget, magánszemélyt, akinek erre lehetősége van, hogy adományaival segítse az Albert Schweitzer Alapítványt, mely képviselői vállalták e pénzalapok kezelését, célirányos felhasználásuknak biztosítását.

Köszönetet szeretnénk ismételten mondani az egészségügy területén tevékenykedő székelyudvarhelyi szakembernek – a Városi Kórház, a család-, iskola- és fogorvosi rendelők, valamint a gyógyszertárak munkatársainak, valamint mindenkinek, aki ebben az embert próbáló időszakban közösségünk egészségének, életének megóvásáért cselekszik.

Továbbra se feledjük: maradjunk otthon, vigyázzunk egymásra!

a Magyar Polgári Párt Székelyudvarhelyi Szervezete és önkormányzati képviselői