Tehetetlenség és rosszindulat

Fotó: polandin.com

Kötelezettségszegés miatt elmarasztalta az Európai Unió (EU) Bírósága Magyarországot, Lengyelországot és Csehországot, amiért önsorsrontó módon nem fogadták be a migránsokat 2015-ben.

Meghökkentő a múlt héten Luxemburgban meghozott döntés, hiszen egy olyan uniós határozat be nem tartására vonatkozik, amelyet a nemzetállamok felszámolásán gőzerővel munkálkodó Európai Bizottság akart a tagállamokra kényszeríteni.

A felsorolt országok pedig ezt soha nem fogadták el, így az unió belső szabályai alapján nem is lehetett számukra kötelezővé tenni. Ráadásul az idő rokkáján azóta lepergett öt esztendő alatt bebizonyosodott, nekik volt igazuk, mert a törvénytelen bevándorlás eddig nem tapasztalt terrorhullámot indított el földrészünkön. És ezt hosszas takargatás után Brüsszelben is kénytelenek voltak belátni.

Az viszont még ennél is felháborítóbb, hogy a döntés nyomán Ursula von der Leyen, az EU-t irányító testület elnöke is elmarasztalta Magyarországot. És tette ezt a koronavírus elleni küzdelem jegyében meghozott és gyakorlatba ültetett törvény miatt. Mint ahogy az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk kijelentése is vérforraló, amelyben Orbán Viktort vírushoz hasonlította. A megválasztásukkor a kisebbik rossz látszatát keltő német és lengyel politikus beállt tehát az Orbán Viktor-vezette Magyarország ellen csaholók falkájába. Csupán azért, mert birodalmi törekvéseik útjában áll.

Meghökkentő, vérforraló és felháborító az EU két magas rangú tisztviselőjének a magatartása, amit ráadásul az emberiség nyakába szakadt vész közepette tanúsítanak. Annál is inkább, hogy a tagországok kormányait járványügyi szempontból eddig még jó tanácsokkal sem segítették. Nyilvánvaló tehát, hogy nem csak képtelenek egy hirtelen előálló veszély kezelésére és elhárítására, hanem nem is érdekli őket a tagállamok polgárainak sorsa. És ezzel bebizonyították, hogy ők is csak bábuk a világuralomra törő háttérhatalom markában, amelynek a segítsége és jóváhagyása nélkül nem kerülhettek volna bársonyszékeikbe. Európa jobb sorsra érdemes nemzetei pedig a történtek hatására remélhetőleg rádöbbennek az Unió jelenlegi állapotának tarthatatlanságára, és a ragály elmúltával az alapjaitól újraszervezik azt. Vagy hagyják sírjába dőlni.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

8 hozzászólás

  1. antal m.

    A fenti írásban felsorolt három országok felvételeikkor az Unióba, — nem hiszem, hogy szó esett volna, a migrációs kötelezettségekről!? Az sokkal később lett téma, az EU-ban!
    Ezen országok népei is később hallottunk az afrikai kényszer migráns esetekről.
    Az európai kontinens, nem szenvedhet, más kontinensek ügyében!

    Válasz
    • szentgyörgyi

      Tisztelt antal m. az unio olyan mint a häzassäg . Az ember nem sokat tud a társárol (majd időközben kiderül) , de azért boldogan kimondja “mindhalálomig”-ot. De mindenre van megoldás .

      Válasz
  2. Dobai

    A románokat nem zavarja az, hogy hány migráns befogadására
    kötelezik. Ők ezt is megoldják. Olyan körülményeket teremtenek
    nekik, hogy majd lófutába hagyják el az országot.

    Válasz
  3. marczy

    A nagy probléma az, hogy egyébként is szegényebb országokra hárul a migránsok ügyeinek elbírálása és ennek tükrében esetleges befogadásuk legalábbis kérdéseket vet fel. Mert Görögország, Magyarország, Bulgária, Románia az EU külső határán vannak. Horvátország úgyszintén. Dél-Olaszországban meg egyébként is nagy bajok vannak. Ebben a tekintetben nagyon nem mindegy az sem, hogy 50 migránst kell befogadnunk vagy 500-at vagy 5000-et! Magyarország sem az oktatás, sem a belügy stb. területén nincs felkészülve nagy tömegű migránsáradat befogadására. Az integrációban segíteni tudó muszlim szervezetek kapacitása is véges, ezért a hatóságoknak e szervezetekkel kell egyeztetnie bármiféle migránsok befogadásáról. De ezt Brüsszelből nem látják, nem tudják, mégis onnan akarnak Magyarországnak diktálni.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves marczy, csak szeretnének.

      Válasz
    • várközi

      Na, de miért is kell befogadni tömegesen a migránsokat? A német oktatás annyira jól áll, hogy a migránsok legjobb esetben a dzsihádot tanulmányozzák, arab nyelveken.

      Válasz
  4. ez van

    Na végre, már megjelent a “világuralomra törő háttérhatalom” fogalma a közmédiában is, és kilépett az összeesküvés elmélet szintjéről az elfogadhatóság (és egyre igazolhatóbb valóság) szintjére. Ez már haladás. A következő lépés pedig a megállításuk érdekében az összefogás kellene legyen. Persze, ez illúzió, hisz a libsi szellem kimondottan ennek az összefogásnak az ellehetetlenítésére jött létre.

    Válasz
  5. TÓDUCZ

    Szargentini hölgyemény is előkerült Afrikából és első dolga az volt, hogy az Euronewsnek adott interjújában beleálljon Magyarországba és Orbán Viktorba!

    Válasz

Hagy egy Válaszot antal m.-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük