A nyugati kereszténység hatása alatti vidékeken ma már egyre kevesebben ragaszkodnak a keresztény alapokhoz, "nekünk azonban továbbra is a béke embereinek kell maradnunk, mert ez nemzetünk jövőjének záloga" – mondta Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap délután a romániai Újszentesen.

Újszentes
Fotó: MTI/Rosta Tibor

   A Temesvár melletti bánsági település református templomában vasárnap délután újraszentelő istentiszteletet tartottak, a műemlék épület teljes körű felújításáért adtak hálát. Potápi Árpád János beszédében rámutatott: nincs méltóbb módja megünnepelni a virágvasárnapot, mint egy templom újraszentelésével. Emlékeztetett, hogy virágvasárnap, a jeruzsálemi bevonulás után, Jézus is bement a templomba, megtisztította és helyreállította a rendjét.

   A reformáció idején a mai Bánság a magyar nemzet számára hányattatott sorsú terület volt, de a török hódoltság utáni betelepítésekkel új közösségek születettek – mondta. "Újszentes és református gyülekezete is ennek a gyümölcse" – fogalmazott arra utalva, hogy a Temes megyei települést szentesi telepesek alapították, mint neve is jelzi. Bár az itt élők "sok hullámhegyet és hullámvölgyet megjártak", megmaradtak magyar közösségnek.

   Az ünnepségen Szentest Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetését Rácz Ervin Lajos generális direktor képviselte.

   Szűcs András Ottó újszentesi lelkész felidézte, hogy a települést az 1891-ben Szentes városából idetelepült őseik alapították. A 120 éves műemlék templomot Pecz Samu budapesti építész tervezte neogótikus stílusban. Köszönetet mondott azoknak, akik hozzájárultak a megújulásához, a templomot "hitünk és nemzeti hovatartozásunk védőbástyájának" hívta.

   Az egy évig tartó felújítással az eredeti stílus, formák, színek betartására törekedtek, a restaurálás a templom minden négyzetméterére, az orgonára is kiterjedt. A munkálatok 860 ezer euróba kerültek – közölte az MTI-vel Szűcs András Ottó. Elmondta: a 498 főt számláló újszentesi gyülekezet tagjai "lelkes, igazi magyarok", akik bár kisebbségbe kerültek, ragaszkodnak történelmi, hitbeli gyökereikhez.