A Facebookon reagált Temesvár polgármestere azokra a hírekre, miszerint a nyugat-romániai városban betiltották volna a manele zenét és a miccsként ismert román nemzeti ételt.

„Tiszteletben tartom mindenki jogát a saját zenei ízléséhez, függetlenül a műfajtól, tehát a manele kedveléséhez való jogot is. Minden állampolgárt tisztelek, zenei ízléstől függetlenül, így a manele-rajongókat is. Nem tiltottam be a maneléket Temesváron, ilyet senki nem tehet egy demokráciában. Csak annyi történt, hogy bizonyos tiltásokat foganatosítottam ezek előadására és lejátszására vonatkozóan közterületen, olyan nyílt tereken, mint például a Győzelem (Victoriei) tér, a Dóm-tér (Unirii), a Szent György-tér, a Traian, a Rózsapark (...) Kérdem én: ki az a temesvári, aki nem ezt akarná? Hogyan értékelné az illetőt a temesvári közösség? A maneléket továbbra is gond nélkül elő lehet adni és le lehet játszani Temesváron, magánterületeken, sőt, még közterületeken is, a polgármesteri hivataltól kapott engedéllyel, zárt terekben” – írta Nicolae Robu szombaton a Facebookra.

A parázson sütött miccsről a polgármester kifejtette, a lakosság számtalan esetben panaszkodott a füstre és a sülő miccsek jellegzetes szagára, ezért azt tiltotta meg, hogy ezeket a város közterületein süssék szén- vagy faparázson. Magánterületekre nem vonatkozik a tiltás, valamint olyan előállítási módszerekre sem, amelyek nem járnak együtt a miccssütésre jellemző erős füst- és szagképződéssel – tette hozzá az elöljáró.

„Kérdem én: normális, hogy a mi gyönyörű tereinket és parkjainkat füst lepje el?” – teszi fel a kérdést a közösségi oldalon Robu.