A fordulat után született nemzedékek számára elképzelhetetlen viszonyok uralkodtak Nicolae Ceaușescu Romániájában, mert a kommunista diktátor fizikai és szellemi nyomorba taszította az ország lakosságát.
A földi pokol oly mély bugyraiba, amelyből már szinte senki sem remélt felkapaszkodást. Verőlegényekké aljasodott milicisták (kommunista rendőr) és szekusok (titkos ügynök) százezrei biztosították ugyanis a rendszer fennmaradását. Az ehhez szükséges információkat állandó jelleggel szimatoló besúgók hada szállította, és jaj volt a pisszeni merészelőknek. Hiszen egyetlen kritikus megjegyzés is elég volt ahhoz, hogy beidézzék a politikai rendőrségre. Aki pedig megtapasztalta az ottani „vendégszeretetet”, az még egyszer nem akart abban részesülni.
Ennek ellenére 1989 nyarán egy református lelkész megtörte a társadalomra ráülepedő halálos csendet, és az általa bátran kimondott szó követőkre talált. Temesvár magyar, majd román, illetve más nemzetiségű lakossága december 15 –én felsorakozott mögötte, és a vélemény-, valamint akaratnyilvánítás ízébe belekóstolt embereket többé már nem lehetett megfélemlíteni. Még a rájuk leadott géppisztolysorozatokkal és őket eltaposó tankokkal sem. Minél több sebesült és halott hevert közülük az utcán, annál nagyobb lett az elszántságuk, amely a Bánság fővárosát végül az ország első szabad településévé tette. És hiába próbálják újabban elfeledtetni, letagadni, ez Tőkés László és Temesvár hős lakóinak az elévülhetetlen érdeme volt és marad.
A temesvári népfelkelés kirobbanása után 29 esztendővel is kénytelenek vagyunk azonban szomorúsággal dúsított felháborodással megállapítani, hogy a diktátor szelleme még mindig kísért. Az uralmát fenntartó titkos szolgák bűnbandája ugyanis egy pillanatig sem adta fel, hanem csak a háttérbe vonult, és onnan irányítja a politika színpadának piszkos játékait. Számlájukra írható az etnikai ellentétek szítása, és az így keletkezett feszültségek, valamint magyargyűlölet táplálása is. Éppen ezért már rég félre kellett volna őket állítani. Ez viszont csak közös erővel, román–magyar összefogással lehetséges, amiként azt annak idején, Temesváron tették.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó