Fotó: kerch.fm

Terrortámadásnak minősítette a Krím félszigeten történt robbanást a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság. Kercs műszaki szakiskolájában történt a robbanás szerda délután.

A hivatalos jelentések szerint legkevesebb 18-an vesztették életüket, mintegy félszázan megsebesültek. Az áldozatok nagy része tizenéves. A hatóságok azt közölték, hogy egy 22 éves diák követte el a merényletet, aki tette elkövetése után öngyilkos lett.

A Meduza ellenzéki portál megosztotta a KerchNET videóját, amelyen a közlés szerint az iskola vezetője látható, aki arról beszélt, hogy több robbanás is történt. Az orosz nemzeti gárda parancsnokának első helyettese a TASZSZ hírügynökséggel azt közölte, hogy házi készítésű pokolgép robbant fel.

A kercs.fm helyi hírportál szerint a helyszínre több mentőautó is érkezett, de annyi a sebesült, hogy a tömegközlekedés buszait is be kellett vonni a mentésbe. A helyszínre kivonult a rendőrség, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB), a katasztrófavédelem, valamint kétszáz katonát is kivezényeltek.

Euronews