Fotó: adevarul.ro

A romániai nemzeti kisebbségek, főként a magyarság irányában megfogalmazott „testvéri üzenetet” lát szükségesnek Lucian Romăşcanu kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter annak érdekében, hogy a többségi nemzettel együtt ünnepelhessék országuk centenáriumát.

Romăşcanu azt szeretné, hogy a centenáriummal kapcsolatban a politikusok ne essenek túlzásokba, hanem szolidaritásról tegyenek tanúbizonyságot, mert az állam létrejöttét ünneplik. Szerinte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is megértette ennek szükségességét. „Úgy látom, hogy Kelemen Hunor némiképpen finomított álláspontján, ami a centenáriumot illeti. Tisztában van ő is a dolgokkal, hisz egy olyan országnak volt a művelődési minisztere, amely 1918-ban alakult. Abban az évben egész Európa térképe megváltozott. Létrejött Csehszlovákia, Jugoszlávia, Nagy-Románia. Ezek közül csak Románia maradt meg változatlan határokkal, ugyanazokkal a nemzetekkel, ami azt jelzi, hogy a legszilárdabb és legkorrektebb alapokon nyugszik. És itt élünk, ebben az országban a magyarokkal, szászokkal, zsidókkal, romákkal: ezek a nemzetek valamennyien üdvözölték a gyulafehérvári nyilatkozatot és Erdély egyesülését Romániával” – idézte a minisztert az Agerpres hírügynökség.

Romăşcanu hangsúlyozta, hogy Románia betartja azt, amit az egyesüléskor ígért, és a magyar kisebbségnek igen korrekt feltételeket biztosít, jelen van a parlamentben, akárcsak a többi kisebbség, van magyar oktatás, használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban. „Azt gondolom, hogy rendben vagyunk, és betartjuk azokat, amiket elődeink 1918-ban megígértek” – szögezte le a művelődési miniszter.

Szerinte a magyar kisebbség képviselőinek továbbra is a magyarlakta térségek infrastrukturális, gazdasági fejlődéséért kell harcolniuk. „Nem mindig a túlzott követelések a legcélravezetőbbek, de lehetnek politikai, parlamenti szintű kezdeményezések, amelyekkel az RMDSZ javíthatja a magyarok életminőségét” – fogalmazott.

Háromszék

5 hozzászólás

  1. Antal m.

    ISMÉTLEM!
    Romániában az ősföldjükön élő magyarság ma is azt követeli, – amit 1918. december 1-én a gyülekezet megígért,– a románság gyulafehérváron/ Alba Iulia/ ! De az sem mehet feledésbe, amit döntöttek a gyűlésen Kolozsváron a magyarok 1918. december 22-én!
    Teodor Melescánu külügyi miniszter is a közel múltban beszédében ismertette!

    Válasz
  2. Névtelen

    Lucian Romascanu nagyot hazudik.Mi a helyzet a Vasarhelyi magyar iskolaval,vagy a Mogye magyar karral.Itt kellene Kelemen Hunornak kozbelepni es kerdore vonni Romascanut , hogy miert hazudik szemrebenes nelkul,de ugy latszik hogy az RMDSZ csak sunyit amikor beszelnie kellene.Meg sokmindent lehetne az RMDSZ rovasara felsorolni de a tenyek azt bizonyitjak , hogy ot csak a barsonyos szek erdekli.Tobbet nem irok mert nagyon duhos vagyok.

    Válasz
  3. hÍMES TOJÁS

    „…testvéri üzenetet” lát szükségesnek Lucian Romăşcanu kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter…”
    A TESTVÉRI ÜZENETNÉL SOKKAL SZÜKSÉGESEBBEK LENNÉNEK A TETTEK!!! A törvények, az ígéretek betartása nem annyira testvériesen, mint inkább VALÓSÁGOSAN!

    Válasz
  4. puci pardalian

    Ha ők a testvéreim, akkor ló a patkány is, ami istálóban születik!

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves puci, de lehet birka, ökör, tehén, stb. is.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük