Fotó: adevarul.ro

A romániai nemzeti kisebbségek, főként a magyarság irányában megfogalmazott „testvéri üzenetet” lát szükségesnek Lucian Romășcanu kulturális és nemzeti identitásért felelős miniszter annak érdekében, hogy a többségi nemzettel együtt ünnepelhessék országuk centenáriumát.

Romășcanu azt szeretné, hogy a centenáriummal kapcsolatban a politikusok ne essenek túlzásokba, hanem szolidaritásról tegyenek tanúbizonyságot, mert az állam létrejöttét ünneplik. Szerinte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is megértette ennek szükségességét. „Úgy látom, hogy Kelemen Hunor némiképpen finomított álláspontján, ami a centenáriumot illeti. Tisztában van ő is a dolgokkal, hisz egy olyan országnak volt a művelődési minisztere, amely 1918-ban alakult. Abban az évben egész Európa térképe megváltozott. Létrejött Csehszlovákia, Jugoszlávia, Nagy-Románia. Ezek közül csak Románia maradt meg változatlan határokkal, ugyanazokkal a nemzetekkel, ami azt jelzi, hogy a legszilárdabb és legkorrektebb alapokon nyugszik. És itt élünk, ebben az országban a magyarokkal, szászokkal, zsidókkal, romákkal: ezek a nemzetek valamennyien üdvözölték a gyulafehérvári nyilatkozatot és Erdély egyesülését Romániával” – idézte a minisztert az Agerpres hírügynökség.

Romășcanu hangsúlyozta, hogy Románia betartja azt, amit az egyesüléskor ígért, és a magyar kisebbségnek igen korrekt feltételeket biztosít, jelen van a parlamentben, akárcsak a többi kisebbség, van magyar oktatás, használhatják anyanyelvüket a közigazgatásban. „Azt gondolom, hogy rendben vagyunk, és betartjuk azokat, amiket elődeink 1918-ban megígértek” – szögezte le a művelődési miniszter.

Szerinte a magyar kisebbség képviselőinek továbbra is a magyarlakta térségek infrastrukturális, gazdasági fejlődéséért kell harcolniuk. „Nem mindig a túlzott követelések a legcélravezetőbbek, de lehetnek politikai, parlamenti szintű kezdeményezések, amelyekkel az RMDSZ javíthatja a magyarok életminőségét” – fogalmazott.

Háromszék