Háromszéken is elkezdődött az európai parlamenti választásokon való induláshoz szükséges támogató aláírások gyűjtése. Kovászna megyében 30 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni, ennek tíz százalékát, több mint háromezret már sikerült teljesíteni.

Fotók: Kocsis B. János

Szerdán Tamás Sándor és Antal Árpád az uniós forrásokból felújított sepsiszentgyörgyi főtéren felállított standon írt alá, arra kérve a háromszékieket, hogy támogassák az RMDSZ indulását az EP-választáson, mert nagy a tétje a májusi választásnak.

2007-ben azt hittük, hogy egyik napról a másikra rendeződnek a magyar közösség problémái, ez irreális elvárás volt részünkről, de nem az a megoldás, hogy kevesebb Európára van szükség. Sőt, én úgy gondolom, hogy több Európára van szükség. Az igaz, hogy sok gondunk van az Európai Unióval, de meggyőződésem, hogy a lehető legjobb politikai struktúra, ami ma van Európában. A mi feladatunk, hogy az EU-ban változtassuk meg azt, ami számunkra nem megfelelő, például ne legyen nemzeti hatáskör az őshonos kisebbségek jogainak védelme, hanem szülessen európai szintű kisebbségvédelmi szabályozás. Ez csak akkor sikerül, ha ott vagyunk és erős képviseletünk van Európában” – fogalmazott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Rengeteg fenntartásunk van az EU bürokrata politikája miatt, de ha a tíz év mérlegét vesszük, egyértelműen pozitív az irány, ami az uniós forrásokból végzett fejlesztéseket jelenti, legyen szó közberuházásról, vállalkozásfejlesztésről, gazdatámogatásokról. Az elmúlt évtizedben csak a mezőgazdaság területén több mint 350 millió euró érkezett Kovászna megyébe, ebben benne vannak a területalapú támogatások és a vidékfejlesztési pályázatok egyaránt. Nyugat-Európában felmerült, hogy meg kellene szüntetni a területalapú támogatások rendszerét és piaci alapon működő mezőgazdaságra van szükség, ezzel szemben mi csak egyféleképpen tudunk fellépni, ha Közép- és Kelet-Európa lobbitevékenysége erős. Tehát van tétje a vidéki ember számára is a májusi EP-választásnak” – emelte ki Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy a FIDESZ-KDNP-nek tizenöt képviselője lesz, ha ehhez hozzátesszük az egy felvidéki és a két erdélyi magyar EP-képviselőt, akkor húsz százalékkal tudjuk növelni a magyar néppárti delegációt, ami így a második legerősebb frakció lehet a németek után és ez már komoly erőt jelent” – válaszolt újságírói kérdésre Tamás Sándor.

Amennyiben jól szerepelünk az EP-választáson, akkor a Kárpát-medencei magyarság adhatja a második legnagyobb delegációt az Európai Néppártban és a Néppártnak lehet a legnagyobb frakciója az EP-ben. Erősítsük a Kárpát-medencei magyar képviseletet, álljunk ki Európában a magyar nemzeti ügyért” – nyomatékosított Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton a forgalmasabb helyszíneken önkéntesek gyűjtik az aláírásokat, míg a vidéki településeken a Szövetség polgármesterei, önkormányzati képviselői, illetve a helyi RMDSZ-elnökök keresik fel a magyar közösség tagjait. A támogató íveket az RMDSZ irodákban is alá lehet írni.

 az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája