Wladár Sándor / Fotó: Balogh Dávid – Magyar Nemzet

Hornyák Viktor bilincset vágott az úszóközgyűlést levezető elnök asztalára. Czene Attila Wladár Sándor, Hornyák Viktor Horváth Gergely Domonkos javára lépett vissza. Szavazni már csak két elnökjelöltre lehetett a MÚSZ furcsa szabályai miatt.

A Bienerth-korszakban megismert pesti Duna-parti Heliát visszacserélte a régi jó, kicsit szűkebb, de hangulatos margitszigeti Thermálra a Magyar Úszó Szövetség, ide várták az hazai úszóélet képviselőit és vezetőit reggel 10 órára, a szeptember 1-jén kezdődött rendkívüli közgyűlés második periódusára.

Hogy miért várható, hogy maratoni hosszúságú lesz, mi a tétje, miért volt szükség a rendkívüli közgyűlésre és miért lett két napos, arról részletesen ITT írtunk, de már cikkünk megjelenése óta is bekövetkezett egy fontos változás: a Sós Csaba úszóalelnök által esélyesnek nevezett egyik jelölt, Czene Attila visszalépett az elnökjelöltségtől, így gyakorlatilag hiába volt négy jelölt, a papírforma azt ígérte, simán megválasztják elnöknek – Bienerth Gusztáv sima elmozdítása után három héttel – Wladár Sándort, 18 hazai úszóklub jelöltjét.

A papírforma egy dolog, a valóság egy másik...

Sós, Tóth és Hornyák formában

– Köszönöm szépen a sajtó érdeklődését, Gyárfás Tamás a közgyűlés után rendelkezésre áll fotózásra – mondta be általános derültségtől övezve Sós Csaba a közgyűlés plénuma előtt, majd Sándor Elek levezető elnök bejelentette, a 147-en jöttek el, ami a küldöttek 75 százaléka.

Tíz perc sem telt el, az egyik elnökjelölt, a szentendrei Tóth István máris szót kért ügyrendileg.

– Legyenek szívesek felfüggeszteni ezt a közgyűlést – mondta Tóth, arra hivatkozva, hogy az elsejei közgyűlést is már szabályellenesen hívták össze, halasztott közgyűlés pedig fogalmilag nem szerepel az alapszabályban. Ismert, Tóth az, aki nemrég nyílt levélben támadta be Sós Csabát egy MÚSZ és egy külsős cég közti megbízási szerződés kapcsán. Tóth tisztázólag kérte, hogy az elnök rendeljen el szünetet.

Hornyák Viktor / Fotó: Balogh Dávid – Magyar Nemzet

Tettlegesség

Máris szólásra emelkedett egy másik elnökjelölt, a másik örök ellenzéki Hornyák Viktor Debrecenből, aki megerősítette, hogy ugyanúgy gondolja, mint Tóth István.

Sándor Elek szavazásra bocsátotta a kérdést, hogy felfüggesszék-e a közgyűlést, Tóth közben viszont ennek jogosságát is vitatta. 7 szavazat érkezett arra összesen, hogy függesszék fel a folytatott úszóközgyűlést, így a tanácskozást nem rekesztették be.

Hornyák éktelen haragra gerjedt, és megítélésünk szerint egy bilincset vágott Sándor Elek felé.

Ekkor jött Szabó Tünde

Szabó Tünde (b) és Gyárfás Tamás. Mögöttük Wladár Sándor / Fotó: Balogh Dávid – Magyar Nemzet

Váratlanul szót kért Szabó Tünde sportállamtitkár, és kapott is. (Ismert, a vizes vb zárónapján jelentette be távozását a MÚSZ-ban betöltött szimbolikus elnökségi pozíciójáról.) Beszédében olyan támogatási rendszer és alapszabály kidolgozását kérte az egybegyűltektől, ami nem ad okot vitára.

Beszéde után Sándor Elek jelezte, mindenkinek szíve joga az, hogy egyetért-e a közgyűlés döntéseivel, akinek viszont nem tetszik, ami zajlik, 30 napon belül megtámadhatja döntéseit a Fővárosi Bíróságon, a közgyűlés pedig kivezettetheti a rendbontókat a biztonsági szolgálattal. Egyszersmind kezdeményezte, hogy egy-egy felszólalás időkerete legfeljebb 2 perc legyen. Gyorsan azt is tisztázták, hogy a küldöttek szeptember 1-jei meghatalmazása érvényes a közgyűlés mai meghosszabbítására is.

Egy óra után érdemi munka: új alapszabály

Szűk egy óra eltelte után megkezdődhetett az érdemi munka az első napirendi ponttal, ami az alapszabály módosítása volt. Az első vitás kérdés az volt, hogy ki szavazhasson a főtitkárra, az elsöprő többség azt kérte, maradjon a főtitkárválasztás közgyűlési hatáskörben. Tóth István akkor állt fel legközelebb, amikor amiatt aggódott, hogy egy sportoló után különböző tagoknak is szavazati joguk lehet a közgyűlésben. Vélhetően a több szavazati joggal rendelkező küldöttek támogatásával ezt a javaslatot elvetették.

Ezt követően arról határoztak, hogy a MÚSZ fizetett alkalmazottja ne lehessen a szövetség elnökségi tagja. Arról is döntöttek, nem 15, hanem 10 napra csökkentik a tisztségekre jelölés határidejét egy adott tisztújítás előtt, így több idő marad egy-egy megfelelő jelölt megtalálására. Közeledve a lényeghez a rendkívüli közgyűlés elutasította az úszóelnökség 15-ről 25 főre történő létszámnövelését.

Hornyák egy-két kisebb fajsúlyú javaslata is átment, ettől egy kicsit jobb kedvre derült, és levéve zakóját rágógumit osztogatott a körülötte ólálkodó újságíróknak és másoknak is. Népszerűsége persze nem nőtt ettől még, a küldöttek közül többen bekiabálták neki korábban, hogy menjen vissza Ukrajnába... Kereken két óra elteltével jutott el a közgyűlés arra a pontra, hogy a módosított alapszabályról szavazzanak, igaz, Hornyák ezen a ponton még tett egy próbát, hogy a teremben rengetegen ülnek olyanok, akik nem jogosultak szavazni, hiszen mandátumuk csak szeptember elsejére szólt.

Ebédszünet után elnökválasztás

Sándor Elek ezután fel akarta olvasni az elnökjelöltek nevét, tudakolva, hogy ki tartja fenn jelöltségét. Hornyák közbevető rövid beszédében közölte, Horváth Gergely Domonkos javára bejelentette visszalépését. Horváth fenntartotta jelöltségét, Tóth visszalépett, Wladár maradt: két elnökjelöltre lehetett szavazni, Czene korábban visszalépett, bejelentése szerint Wladár javára. Főtitkárjelöltek: Batházi Tamás (Wladár embere) és Tóth István. Szakmai alelnökségre csak Turi György pályázott, Darnyi Tamás korábbi pályázatát visszavonta, ő elnökségi tagsági vágyáról is lemondott. Amikor Sós mondta be (ismételten), hogy nem pályázik semmilyen pozícióra, Hornyák oldaláról érkezett a bekiabálás: Hurrá! Ezt Sós nevetéssel vette tudomásul. Hornyák még azt is el akarta érni, hogy a két talpon maradt elnökjelölt bemutatkozó beszédet tartson, de kicsit meglepő módon ezt is leszavazták, igen simán. Ezt követően pedig azt is, hogy Horváth Gergely Domonkos a jelölőlistára egyáltalán felkerüljön, így már csak egyetlenegy jelöltre lehetett szavazni. (Horváth már ebben a pillanatban elviharzott a közgyűlés helyszínéről.)

Wladár Sándor volt tehát az egyetlen jelölt a MÚSZ élére: 143 igen, 5 nem, 1 tartózkodás, ú a Magyar Úszó Szövetség következő elnöke. Főtitkárnak Wladár emberét, Batházi Tamást egykori úszót választották, az új szakmai alelnök Turi György. Általános alelnök: Becsky András, ő is Wladár embere, mint maga jelöltként lapunknak a héten elmondta. Megválasztott elnökségi tagok (12 fő): Bodrogi Viktor, Gyepes Ádám, Gyurta Dániel, Kovács Ottó, Markovits László, Molnár Mihály, Pass Ferenc, Rákosfalvy Zoltán, Rózsa Norbert, Szentpáli Gábor, Török Enikő és Verrasztó Zoltán.

Wladár Sándort nyilatkozatra bírtuk egy kisebb újságírócsoportban: – Korszakalkotó rendkívüli közgyűlésen vagyunk túl, hiszen a MÚSZ teljes tisztújításon esett át. Hatalmas megtisztelő feladat az elnökség, már a jelölés is az volt. Nem voltam önjelölt, számos klub megkeresett. Olyan megkeresések voltak, amelyeknek nem tudtam ellentmondani. Most, hogy megválasztottak elnöknek, megkezdjük azt a munkát, amit korábban meghirdettünk. Minden egyes perc számít, minden, amit a múlttal töltünk el, a jövőtől vesz el. A jövőre fogok koncentrálni. Olimpiai bajnokként az uszodából érkeztem. Ismerem az úszósport legtöbb problémáját. Személyes kapcsolatrendszeremmel egy pluszt tudok vinni ebbe a munkába. Olyan munkatársakra szeretnék támaszkodni, akik az úszást szeretik, az úszósportot szolgálják, és kellő alázattal tudják szolgálni a sportág érdekeit. Szóljanak a hírek Rióról, Budapestről és Indianapolisról, ne az ellentétekről. Sok munkára, összefogásra és alázatra van szükség. Hadd jelentsem be: Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszónkat felkérjem elnöki tanácsadónak, ő ezt a munkát elvállalta. Főtitkárom Batházi Tamás lesz, többszörös magyar bajnok, olimpikon. Becsky András lesz az általános alelnök, ő Debrecenben az úszósport vezetője. Turi Györgyöt pedig nem kell senkinek bemutatnom, ő szakmai alelnök lesz. Egy hónapon át készítettük az elnöki programot, személy szerint minden tagszervezetnek megküldtük, elég vastag az anyag. A közelmúlt hibáiból okulva minőségi munkával kell megtölteni a Magyar Úszó Szövetség Irodáját. A tagságot kötelességünk kiszolgálni. Én már nem szeretnék csontvázakat kihúzni sehonnét sem. Felálltunk a rajtkőre, de a célba talán sosem érünk oda. A szövetségi kapitányi feladatokat kettéválasztjuk, Sós Csaba a felnőttkapitány, az ifjúsági válogatottakat pedig másra bízzuk. Tegnapelőtt beszéltem Hosszú Katinka új menedzsmentjének képviselőivel, természetesen zászlóshajóként tekintünk rá, de az úszósport nem róla szól. Ha bármilyen segítséget kér, meghallgatjuk, és lehetőség szerint segíteni is fogunk. Czene Attila visszalépésével kapcsolatban nem egyeztettünk.

Wladár Sándor (1963)

Olimpiai bajnok úszó (1980, Moszkva, 200 méter hát), Széchy Tamás úszópápa első ötkarikás aranyérmese. 1979 és 1985 között huszonkétszeres magyar bajnok. Állatorvos. Sportkarrierje befejeztével, 1987-ben az Állatorvosi Egyetem munkatársa lett, ahová kitűnő tanulmányi eredményeiért vették fel. A rendszerváltozás után nyitották meg Zoltán bátyjával állatorvosi magánrendelőjüket, amely az elsők között volt az országban. Budán él, a II. kerületi önkormányzat sporttehetségek gondozásával foglalkozó munkatársaként és állatorvosként is tevékenykedik. A Jövő SC elnöke. Ötször az év magyar úszója (1979–1983), az év európai úszója (1981), az év sportolója (1981). A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje (1994), A Magyar Úszósport Halhatatlanja cím (2014) birtokosa.

Bucsy Levente / Magyar Nemzet