Petrás János / Fotó: starity.hu

Tiltakozás

Mi, a 2014-es Pünkösdi koncert szervezői felháborítónak és antidemokratikusnak tartjuk a romániai hatóságok eljárását a Kárpátia frontemberével szemben.
     
Úgy ítéljük meg, hogy a bíróság lábbal tiporja a véleménynyilvánítás szabadságát, a művészi szabadságot értelmezi és megfélemlíti ezzel a döntéssel a magyar közösséget.
     
Az Európai Unióban ez elfogadhatatlan eljárás kellene legyen és nem szabadna egyik uniós állampolgárt sem kitiltani egy másik uniós ország területéről.
     
Az ügyészségre többünket is beidéztek ennek az eseménynek a kapcsán, akkor is és most is állítjuk, hogy nem történt a koncerten az előadók részéről irredenta, gyűlöletkeltő eszmék terjesztése.
      
Ugyanakkor meg kell jegyezzük, hogy nem bocsájtották a hang és videófelvételeket a rendelkezésünkre, ami újabb kérdéseket vet fel az ügyben.
      
Amint újra Erdély földjére léphet a Kárpátia zenekar teljes felállásban, mi újra várjuk városunkba, Csíkszeredába.
 
A szervezők nevében:  György László, Tőke Ervin

A Minta sajtóközleménye