A jelenlévők gyertyát gyújtottak ...

Halálának (1998. 02. 17) évfordulóján, Sepsiszentgyörgyön immár negyedik alkalommal hajtottak fejet Wass Albert emberi nagysága előtt a vártemplom fala mellett tiszteletére ültetett fa tövében elhelyezett emléktáblánál. Az idei megemlékezést azonban beárnyékolta a rendőrség, fenyegetésnek is beillő átirata, melyben a rendezvény megtartásának súlyos következményeire figyelmeztették az érintetteteket.

Többszörösen szomorúnak nevezte ezt a napot a szombat délutáni megemlékezés szónoka Bedő Zoltán, ugyanis Csíkszeredában ekkor helyezték örök nyugalomra Ft. Pénzes József címzetes esperes – plébános földi maradványait, Kolozsváron pedig Kallós Zoltán néprajzkutató fáradt testét. Ugyanakkor húsz esztendővel korábban gróf Wass Albert író, költő, közéleti személyég is február 17 -én távozott az élők sorából.

... és elhelyezték a kegyelet virágait az emléktáblánál. / Fotók: Matekovics János

Bedő szerint pedig ez a nap azért is szomorú, mert amint a délelőtt folyamán ismét bebizonyosodott, a román hatóságok még mindig fenyegetik és készek meghurcolni a Wass Albert emlékét ápolókat.

Így akarják kitörülni a köztudatból, ami azonban nem fog sikerülni, mert tartásával, kiállásával, tetteivel és műveivel befészkelte magát nemzete szívébe. Onnan pedig megfélemlítéssel nem lehet Őt kilúgozni.

Az elhangzottak után a 9 éves Bács Lilla elszavalta Wass Albert, Hontalanság hitvallása című versét, majd a jelenlévők gyertyát gyújtottak és elhelyezték a kegyelet virágait az emléktáblánál. A megemlékezés himnuszaink eléneklésével ért véget. (Berecki)

Részlegesen megjelent a Székely Hírmondó 2018. 02. 19. számában.