Albert Levente felvétele

Módosítani kellett az esővíz-elvezető rendszer terveit Sepsiszentgyörgy főterének felső részén, a prefektúra és a megyeháza előtti területen, ahol a térrendezést idén tavasszal kezdték el, mert a munkálatok során a speciális távközlés kábeleire bukkantak.

Ezek helye titkos, nem közlik az önkormányzattal, ezért nem lehet a tervezés során számolni velük – közölte megkeresésünkre Sztakics Éva alpolgármester, a módosításra vonatkozó határozat-tervezetet előterjesztője az augusztus 27-i online tanács­ülésen. Az elöljáró elmondta: a többi (víz-, gáz-, villany- stb.) vezeték rajzát megkapták a szolgáltatóktól, de azok sem mind ott voltak, ahol a papír szerint lenniük kellett volna. Az esőcsatorna odébb kanyarítását és az ezzel járó költségeket a városatyák megszavazták, a főtér bővítése – amely négy éve a prefektúra, a honvédelmi minisztérium és a Román Hírszerző Szolgálat gáncsoskodása miatt akadt el – folytatódik.

Sepsiszentgyörgyön nem először bukkannak rejtélyes vezetékre: 2014-ben az Olt-híd felújításakor derült ki, hogy ott futott egy szupertitkos katonai kábel, amely semmilyen térképen nem szerepelt. A földgyalu tépte fel, és ügyészségi kivizsgálás is lett belőle. 2019-ben a Testvériség utcában bukkantak egy ismeretlen föld alatti lefolyóra, amely valószínűleg nem belügyi vagy hadászati jelentőségű, de egy tömbház lakóinak életét megkeserítette, mert alagsoruk heteken keresztül többször is feltelt vízzel, és ez nagy károkat okozott, ma is perelnek emiatt.

Demeter J. Ildikó / Háromszék