Czarek Sokolowski/Copyright 2020 The Associated Press

Immár tizenkilencedik napja tüntetnek az új abortusz-szabályozás ellen ellenzéki aktivisták Lengyelországban.

Az alkotmánybíróság október végi határozatában kimondta: a lengyel alkotmánnyal ellentétes a fejlődési rendellenességgel születő magzat művi elhajtása is. Az új szabályozás értelmében a terhességmegszakítás csak nemi erőszak és az anya életének veszélyeztetése esetén hajtható végre. Ezzel a bíróság még tovább szigorította Európa eddig is legszigorúbb abortusztörvényét.

„Egész Lengyelországban tüntetünk a törvény ellen, itt, Varsóban is, és szerte a világon. És addig nem is hagyjuk abba, míg a kormány meg nem hallja a hangunkat” – mondja egy Julia nevű lengyel tüntető.

„Nagyon fontos, hogy a küzdelmünk, az ellenállásunk folyamatos, tehát nem állt le. Ma néhány százan vagyunk itt, de két napon belül akár újra százezren is lehetünk. Nem a létszám a lényeg.” – hangsúlyozza egy másik tiltakozó, Marta Scislowicz lengyel színésznő.

Hétfőn este tüntetőket vett őrizetbe a rendőrség, amiért a tiltakozók utcákat kezdtek lezárni Varsó belvárosában. Az abortuszellenes demonstrációk szervezését, de az az elleni hatósági fellépést is nagyban nehezíti a járványhelyzet: a kormány otthonmaradásra kéri a lakosokat, míg a tiltakozók utcára szólítják híveiket.

Euronews