Forrás: economica.net

Tízmilliárd eurós költségvetésű befektetési alapot létesít a kormány helyi fejlesztések finanszírozására – nyilatkozta Viorica Dăncilă miniszterelnök hétfőn, a Szociáldemokrata Párt Országos Végrehajtó Bizottságának ülését követően.

A kormányfő szerint az intézkedést a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) kiegészítésének szánják, az erre fordítandó tízmilliárd lejt belefoglalják a 2019-es költségvetésbe. A tervek szerint az önkormányzatok víz- és csatornahálózattal kapcsolatos projektekre, illetve iskolafelújításra használhatják fel ezeket az alapokat.

A téma kapcsán Liviu Dragnea PSD-elnök azt mondta, az erről szóló rendelettervezetet “ma vagy holnap véglegesítik”, és reményét fejezte ki, hogy a kormány legközelebbi ülésén el is fogadják.

Arra a kérdésre, hogy honnan lesz pénz erre, Dragnea azt mondta: “Romániából”.

Agerpres

3 hozzászólás

  1. antal m.

    Az helyes, hogy korábban felismerjék a kiutalt pénzeket fejlesztésekre a megyéknek-helyiségeknek! De, ne engedni azt, akármire elkölteni!?? /kotyavettyélni, mind annak idején E.Udrea miniszternő/

    Válasz
  2. Tóducz

    Na megnyugodtam, lesz miből lopjanak.

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Honnan tudja,hogy lopni fognak??? Valami egyebet tud?

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük