Több mint ezerhétszáz európai áldozata volt a terrorizmusnak 19 év alatt

Gyászolók a terrortámadás áldozataira emlékeznek 2016. július 15-én éjjel a dél-franciaországi Nizza tengerparti sétányán / Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Az elmúlt 19 évben 1868 haltak meg az Európai Unió területén terrortámadásban, illetve uniós állampolgárként egy harmadik országban, köztük négy magyar is – derül ki Maité Pagazaurtundúa spanyol liberális EP-képviselő A terrorizmus feketén-fehéren című kiadványából, melyben összegezte a 2000 és 2018 között történt merényletek áldozatainak számát.

A könyvben térképeken és adatsorokon át mutatja be az európai uniós állampolgárok életét követelő támadásokat, az EU területén belül és kívül. Uniós területen 19 év alatt 753-an vesztették életüket, közülük 630-an voltak EU-s állampolgárok, 116-an más ország állampolgárai, 7 ember személyazonosságát nem tudták megállapítani.

A magyar áldozatok

Mind a négy magyar áldozat Afganisztánban veszítette életét. 2008. június 10-én Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester Baglanban halt meg. Csaknem egy hónappal később, július 7-én egy másik tűzszerész, a 32 éves Nemes Krisztián őrnagy veszítette életét Kunduzban. 2010 augusztus 23-án Mazar-i-Sarífban két magyar katona, a 32 éves Pappné Ábrahám Judit és a 37 éves Kolozsvári György esett dzsihadista merénylők áldozatául, amikor autójuk mellett házilagos gyártású bomba robbant, majd rakétavetővel támadtak rájuk – írja az Eurológus.

Az EU több irányelvet is elfogadott már a terrorcselekmények hatékonyabb üldözéséhez és megelőzéséhez, azonban több tagállam még nem ültette át ezeket a nemzeti jogba, írja a dokumentumról beszámoló Eurológus.

A legsötétebb év

Az uniós halálos áldozatok nagyobbik fele (1115-en) az EU-n kívül veszítette életét, a legtöbben (640-en) Afganisztánban, túlnyomó többségük katona volt, ahogy a négy magyar áldozat is.

Az EU területén a legnagyobb számban spanyolok vesztették életüket terrortámadásban (212-en), illetve a franciák (198-an), és a britek (94-en). Az EU-n kívül életüket vesztőkkel együtt a legtöbb áldozatot az Egyesült Királyságból követelte a terrorizmus (613 ember), 444 francia vesztette életét és 317 spanyol az elmúlt 19 évben.

A legvéresebb év 2015 volt a párizsi és a Charlie Hebdo elleni terrortámadásokkal, és egy merénylettel Tunéziában – több mint kétszázan haltak meg. Hasonlóan tragikus év volt a 2004-es a madridi terrortámadás miatt. 5 évvel ezelőtt 14 európai halálos áldozata volt a terrorizmusnak, míg tavaly 24. A vizsgált időszakban ebben a két évben volt a legkevesebb áldozat.

Szlovénia, Málta és Luxembourg az egyedüli három ország, melynek egy állampolgára sem vesztette életét terrorizmus miatt.

Pálfi Rita / Euronews

10 hozzászólás

  1. székely Simon

    És a magyart liberális baloldal szerint , egyáltalán nincsen migráció Európában , amúgy ismerjük a komcsi ivadékokat épp eléggé ,

    Válasz
  2. Atyafi

    Kb ugyanennyien (ha nem többen) halnak meg évente Romániában közúti balesetben, mégsem verik dobra.

    Válasz
    • ez van

      Nem, mert az békés halál.

      Válasz
  3. Nyilas

    ” Az EU-n kívül életüket vesztőkkel együtt a legtöbb áldozatot az Egyesült Királyságból követelte a terrorizmus (613 ember), 444 francia vesztette életét és 317 spanyol az elmúlt 19 évben.”

    Szörnyű az élet. Terroristák gyilkolják a megszállókat

    Válasz
  4. Mikulás

    Mit keresett a 4 magyar katona Afganisztánban? Ja persze, Amerika oldalán terrorizáljuk mi is az afgánokat.

    Könyörgöm, ne legyünk már olyan véreskezű képmutató idióták, mint Amerika. Itt nem az afgánok az igazi terroristák, hanem Amerika és csatlósai, akik 19 éve megszállva tartják Afganisztánt.

    Válasz
    • Aszgard

      Azok tálibok, nem mezei afgánok…

      Válasz
    • Mikulás

      Hát bocsánatot kérek, mert pongyolán fogalmaztam. Az afgán olyan, mint a belga: nem létezik afganisztáni afgán, ugyanúgy mint ahogy belgiumi belga se létezik.

      Ha valaki még nem ismerné a klasszikus viccet Kohn-ról és Grün-ről a belga hadseregben, ide írom. Első nap így szól a törzsőrmester az újoncokhoz: flamandok álljanak jobb oldalra, vallonok álljanak bal oldalra. Mire Kohn és Grün, a két zsidó újonc, megkérdezők: és mi, belgák, hova álljunk?

      Na szóval így működik Afganisztán is, mert van ott pastu, van tadzsik és türkmén, meg még ki tudja hány egyéb törzs, csak éppen afgán nem létezik. Valószínűleg az egyetlen “afgánt” Afganisztánban úgy hívják, hogy Benjamin Jákob Mózes Kohn, és ő az amerikai “felszabadítók” által nyakukba ültetett “Afgán Nemzeti Bank” elnöke.

      A tálibok állítólag nem mások, mint a pastu törzs törzsi hadserege, és pastuk vannak a világon vagy 60-70 millióan, közülük 20 millió a mai “Afganisztán” területén él, 40-50 millió pedig “Pakisztán” területén. Nem így volt ez, mielőtt Nagy-Britannia oda tolta a képét és gyarmatosította a régiót. Azelőtt a pastuk a saját országukban éltek, nem voltak két részre vágva Afganisztán és Pakisztán között, de hát megkapták ők is a saját Trianonjukat, ajándékba a brit gyarmatosítóktól.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves, aranyos Mikulás bácsi, ugyan ez az angol “származású” pakisztáni Kohnokról és Grünökról is elmondhatók!

        Válasz
  5. Tóducz

    Bagatell a Júniónak meg se kottyan!

    Válasz
  6. antal m.

    Az elvetemült emberek, vagy kényszerített helyzetűek, – áldozatai!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük