Több mint háromszáz kamionnyi kővel erősítik meg az úzvölgyi utat

Hosszú távú cél közelebb hozni a moldvai csángókat Székelyföldhöz

Egy asztalhoz ültek az érdekelt felek szerdán, október 3-án Csíkszentgyörgy polgármesteri hivatalában, hogy megállapodjanak abban, melyek legyenek a feltételei a 123-as jelzésű, Úzvölgye felé vezető megyei út rövid és hosszú távú rendbetételének, járhatósága megőrzésének.

Jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Becze István megyei tanácsos, György József, Csíkszentgyörgy polgármestere, Szabó László alpolgármester, László Antal, Csíkszentmárton alpolgármestere, a megyei tanács műszaki vezérigazgatóságának kollégái, valamint az erdészet és a közbirtokosságok képviselői. Valamennyien egyetértettek abban, hogy csak összefogással tudják hosszú távon megőrizni az út állapotát és tovább javítani azt.

A megyei tanács a nyári karbantartási programjából a napokban elkezdte a kövezési munkálatokat a 123-as úton, amelyre idén 1,1 millió lejt fordít. Több mint kilencezer köbméter törtkő kerül az úttestre, illetve kilenc átereszt is felújítanak vagy kicserélnek. A műszakis munkatársak szerint ez lesz a megyei tanács eddigi legnagyobb nyári karbantartásból elvégzett munkálata. Az előzetes számítások szerint ez több mint háromszáz kamionnyi kő szállítását is jelenti.

Több mint háromszáz kamionnyi kővel erősítik meg az úzvölgyi utat– 13 év elteltével ültünk így össze ismét, hogy az úzvölgyi útról beszéljünk. Utoljára 2005-ben találkoztunk ebben a formában és állapodtunk meg abban, hogy együtt követjük figyelemmel ennek az útnak az állapotát. Ez közös felelősségvállalást jelent mindenki részéről. Ha meg tudunk állapodni, és meg tudjuk határozni a feladatokat, nem vész kárba az erre az útra fordított pénz és a felhasznált hatalmas anyagmennyiség. A hosszú távú cél pedig, hogy a beruházásból teljesen felújítsuk az utat egészen a megyehatárig, ami a legnagyobb útfelújítási beruházása lesz a megyének, ezzel az úttal is közelebb hozva a moldvai csángókat Székelyföldhöz – mondta Borboly Csaba hozzátéve, hogy így összekötik Hargita és Bákó megyét, amely a két megye közös érdeke. Ez azt is jelentené ugyanakkor, hogy a brassói és a marosvásárhelyi reptér mellett egy harmadik, a Bákó megyei reptér is száz kilométeres távolságon belül kerül megyénkhez.

György József polgármester szerint, ha a beruházási tervek megvalósulnak, az fejlődést hoz a térségnek, ehhez azonban minden érintettnek felelőssége az út jó állapotának megőrzése. Precedensértékű lehet a helyi önkormányzatok, az erdészet és a közbirtokosságok, valamint Hargita Megye Tanácsa közötti együttműködési egyezség, tette hozzá.

Több mint háromszáz kamionnyi kővel erősítik meg az úzvölgyi utatBecze István megyei tanácsos megjegyezte, hogy az út jó állapotának megőrzése a fakitermelő cégek számára is jövedelmező, mert így magasabb áron értékesíthető a fa.

A megbeszélésen a felek megállapodtak arról, hogy mind a közbirtokosságok, mind a megyei tanács illetékes kollégái szigorúan ellenőrizni fogják, hogy az anyagmennyiséget a legoptimálisabban felhasználják a karbantartás során, amelyet az elkövetkező három hétben végez el a megbízott cég. A megyeelnök javaslatára ugyanakkor a munkálatok átvételi bizottságába egy meghívott tagot is kineveznek. Ezenkívül az az egyezség született, hogy az őszi esőzés és tavaszi hóolvadás során a fakitermelők és rönkszállítók nem terhelik túl a meggyengült utat, illetve keresik a megoldást, hogy a farakományokat ideiglenesen tárolni lehessen a végső elszállításig, ne hosszan, az út mellett heverjenek a rönkök. A hosszú távú megoldást egy Csíkszentmártonon kialakított, átrakodásra alkalmas terület jelentené.

Jelenleg a tervezési szakaszban van az egerszéki eltérőig húzódó 14,5 kilométeres szakasz felújítása (a terv itt tanulmányozható).

Folytatják a nyári karbantartást Csík térségében

Hargita Megye Tanácsának testülete a szeptemberi, madéfalvi kihelyezett ülésén fogadta el a megyei utak karbantartására elkülönített 11 millió lejt. A sáncok és átereszek takarítását, valamint a kátyúzásokat követően a napokban elkezdik a kövezési munkálatokat és az egybefüggő aszfaltrétegek leterítését. Csíkszentdomokoson Balánbánya irányában, a 125-ös úton 2,7 kilométer hosszúságú egybefüggő aszfaltréteg készül. Kövezési munkálatokat végeznek, az úzvölgyi úton kívül, Fitód és Hosszúaszó között, a 123C úton, amelyen 1400 köbméter törtkövet terítenek le. A 123F út Csiba és Csíkcsaracsó közötti szakaszán 300 köbméter, a 124-esen Lóvész irányában szintén 300 köbméter, a jávárdi úton 500 köbméter, a Gyimesekben a 127A úton, Bükkhavaspataka és Farkaspalló között pedig 3000 köbméter törtkővel teszik járhatóvá a szakaszt.

A Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye

1 Megjegyzés

  1. Tóducz

    Há Bojboj már többszörösen kenterbe verte a médiában megjelent böcsködéseivel a többi UDMR-és megyei tanácselnököt együttvéve: Tamás Sándort, Péter Ferencet, Pásztor Sándort, Pataki Csabát!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük