Több mint kétszázan jelentkeztek a Nemzetpolitikai Államtitkárság Jó tanuló, jó sportoló című felhívásáraÖsszesen 247 külhoni magyar fiatal nyújtotta be jelentkezését a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra.

A felhívás a 2020 az erős magyar közösségek éve tematikus év részét képezi. Célja, hogy megtaláljuk és bemutassuk azokat a külhoni fiatalokat, akik a tanulás mellett valamely sportág területén is kiemelkedő teljesítményt értek el, ezáltal példaként szolgálhatnák saját közösségük és az összmagyarság számára.

A felhívásra 2020. augusztus 31-ig lehetett jelentkezni a kiváló tanulmányi átlag és kimagasló sporteredmények igazolásával. A pályázatra mind a hat külhoni régióból érkeztek jelentkezők: Erdélyből 159, Vajdaságból 40, Felvidékről 36, Kárpátaljáról 8, Horvátországból és Muravidékről pedig 2-2 pályázat, illetve jelölés érkezett.

A pályázók között a legnépszerűbb sportág a labdarúgás volt, de sokan jelentkeztek a sí, a tenisz, az atlétika, a jégkorong, az úszás és a karate területén elért kiváló eredményekkel is. A felhívásra 8 és 24 év közötti diákok pályáztak, a jelentkezők átlagéletkora 14 év.

A pályázatok értékelése már zajlik, az ünnepélyes eredményhirdetésre az év végéig kerül sor. A legjobban szereplő jelentkezők – régiónként egy fő – „Az év külhoni magyar jó tanulója, jó sportolója” címben és fejenként 300 ezer Ft összegű pénzjutalomban részesülnek. (közlemény)

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük