Az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete elégedetten összesített: egy polgármester és 106 női tanácsosjelölt indul az idei helyhatósági választásokon a megyében. Ezzel a jelenlegi kilencről tizenhárom százalékra emelkedhet az RMDSZ-es női önkormányzati képviselők aránya a Kovászna megyei közigazgatási egységekben.

Érdemes a közösségért dolgozni, vonták le a következtetést a hölgyek azon a sepsiszentgyörgyi találkozón, amelyen szó volt az eddigi nőszervezetes munka kiértékelésről, jövőtervezéséről, a nők közéleti szerepvállalásának fontosságáról. Az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete által összehívott találkozón Ájgel Ágnes, a szervezet megyei elnöke ismertette a jelölés utáni tapasztalatokat: sok munka, sok egyeztetés van a hátuk mögött, de úgy érzik, hogy a nők szerepe és feladatköre kezd megerősödni a helyi közösségek életében és a döntéshozatalban egyaránt. A tapasztalat azt mutatja, hogy az eddig „háttérben” dolgozó hölgyek bátrabban vállalnak olyan feladatokat, mint az önkormányzati képviselőtestületi tagság, helyi és megyei szinten egyaránt.

„Örvendetes, hogy a megyei tanácsosi listán most négy hölgyjelölt van, a testület RMDSZ frakciójában eddig egy női tanácsos tevékenykedett. Erdélyi viszonylatban is kimagaslóan teljesítette a nők arányát Sepsiszentgyörgy, jó az arány Bardoc, Barót, Előpatak, Gidófalva, Kommandó, Kovászna, Málnás település listái esetében is. Ebben az évben a málnási önkormányzati vezető, Szotyori Angéla a szövetség színeiben indul. Köszönet a helyi és megyei elöljáróknak azért, hogy van bennük nyitottság és partnerként fogadták a Nőszervezet képviselőit, az elmúlt évek azt bizonyították, hogy a női tanácsosok mindenütt új szemléletmóddal, energikus lendülettel végezték munkájukat. Kiválóan dolgoztunk együtt Tamás Sándor tanácselnökkel és a megye két alelnökével is, Henning Lászlóval és Grüman Róberttel, akárcsak a megye polgármestereivel. Továbbra is egy csapatként, egymás munkáját kiegészítve szeretnénk dolgozni a közösség érdekében” – hangsúlyozta Ájgel Ágnes.

Horváth Anna, az RMDSZ Nőszervezetének önkormányzatokért felelős alelnöke a megbeszélésen kiemelte, az elkövetkező négy évben a hangsúlyosabb női jelenlét által családbarátabb önkormányzataink, emberközelibb érdekképviseletetünk lesz. A Nőszervezet segíteni fogja minden egyes mandátumot nyert nő munkáját, ösztönözni az együttműködésüket.

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere egyike a női önkormányzati vezetők példaképének. Saját tapasztalatairól mesélt a közéleti pálya kezdetén lévő nőknek, szorgalmazva, hogy működjenek együtt, ne féljenek kérdezni, segítséget kérni és segítséget is nyújtani egymásnak. Együtt könnyebb, hangsúlyozta többször is. Ő maga 16 év után döntött úgy, hogy más területen folytatja munkáját, de továbbra is a közösségért dolgozva. „Maradok a Nőszövetségben, a háttérben, sok feladattal és elképzeléssel, pedagógusként” – fogalmazott.

Szükségünk van ilyen nőkre a háromszéki közéletben, összegezte Ájgel Ágnes, éppen ezért az RMDSZ országos és helyi nőszervezete oklevéllel köszönte meg Sztakics Évának a példaértékű önkormányzati munkát, a szívből jövő közösségszervezői tevékenységét, a közéleti helytállását, mellyel a nők székelyföldi politikai szerepvállalását erősítette.

A találkozó végén az egybegyűltek leszögezték, hogy rendszeresre fűzik az ilyen jellegű találkozókat, hogy megismerjék egymás elképzeléseit, tapasztalataikat megosszák, közösen építkezzenek, ugyanakkor szívesen csatlakoznak továbbra is az országos Nőszervezet online képzéseihez, hogy ezzel is növeljék a nőszervezeti munka és a közösségi munka hatékonyságát.

az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének sajtóirodája