"Țbb tiszteletet k̩rek" Рmondta Juncker

Az Európai Bizottság elnökét, Jean-Claude Junckert szerdán riporterek arról kérdezték, valóban részeg volt-e a múlt heti NATO-csúcs utáni gálavacsorán, amint azt egy azóta vírusként terjedő videó sugallta.

Juncker tagadta a vádakat és több tiszteletet kért, majd arról beszélt, bizonytalan mozgása annak köszönhető, hogy akut fájdalommal küzd a lábában, melyet az isiásza okoz.

A vírusvideó az elnököt a családi fotó készítése előtt mutatja, amint megpróbál fellépni a pódiumra, de elveszíti egyensúlyát és csak más vezető politikusok, többek között a holland minisztereknök segítségével tud állva maradni.

"Az egészségügyi problémáim egyedül rám tartoznak" – tette hozzá, majd hozzátette, "lenyűgöző" mennyi ember érdeklődik egészségi állapota iránt. "Fontosabb dolgokra is koncentrálhatnának, mint az én egészségem. Több tiszteletet kérek" – mondta még, többek között a szélsőjobboldali osztrák politikusra, Harald Vilimskyre célozva, aki Juncker lemondását követelte az incidens után.

Juncker botorkálását már korábban is megkérdőjelezték riporterek, amit a Bizottság szóvivője "több mint ízélestelennek" és unfair-nek nevezett. "Szerintem több mint ízélestelen, hogy egyes sajtótermékek az elnök fájdalmait kihasználva próbálnak szalagcímeket kreálni" – mondta Margaritis Schinas.

Mráv Noémi / Euronews