Több tízezren vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Románia nemzeti ünnepének tiszteletére szervezett katonai parádén.

A város legnagyobb katonai díszfelvonulásán többek közt Klaus Iohannis államfő, Dániel ortodox pátriárka, Claudiu görögkatolikus püspök, Corina Crețu európai uniós biztos, Augustin Lazăr legfőbb ügyész, Ecaterina Andronescu, Daniel Breaz és Gabriel Leș miniszterek, Ludovic Orban PNL-elnök is jelen volt.

A város 1918. December 1. sugárútján több mint 1600 felvonuló katona képviselte a védelmi minisztériumot, a belügyi tárcát, az igazságügyminisztériumot, a Román Hírszerző Szolgálatot, és a hadsereg mintegy 150 technikai eszközét is bemutatták. A román katonákhoz a lengyel hadsereg egy, a craiovai helyőrségnél szolgálatot teljesítő különítménye is csatlakozott.

Az ünnepségen elhangzott a román nemzeti himnusz, 21 ágyúból díszlövést adtak le, a légierő IAR-330 Puma helikopterei, C-27J Spartan, IAR-99 Șoim és F-16 Fighting Falcon repülőgépei pedig tiszteletköröket tettek.

Egyes katonák első világháborús, illetve a két világháború közötti egyenruhában vonultak fel.

A katonai parádé végén a kolozsvári 4-es Gemina gyalogos hadosztály egy centenáriumi üzenettel díszített zászlót adott át Klaus Iohannis államfőnek.Több tízezren vettek részt szombaton Gyulafehérváron a Románia nemzeti ünnepének tiszteletére szervezett katonai parádén.

A város legnagyobb katonai díszfelvonulásán többek közt Klaus Iohannis államfő, Dániel ortodox pátriárka, Claudiu görögkatolikus püspök, Corina Crețu európai uniós biztos, Augustin Lazăr legfőbb ügyész, Ecaterina Andronescu, Daniel Breaz és Gabriel Leș miniszterek, Ludovic Orban PNL-elnök is jelen volt.

A város 1918. December 1. sugárútján több mint 1600 felvonuló katona képviselte a védelmi minisztériumot, a belügyi tárcát, az igazságügyminisztériumot, a Román Hírszerző Szolgálatot, és a hadsereg mintegy 150 technikai eszközét is bemutatták. A román katonákhoz a lengyel hadsereg egy, a craiovai helyőrségnél szolgálatot teljesítő különítménye is csatlakozott.

Az ünnepségen elhangzott a román nemzeti himnusz, 21 ágyúból díszlövést adtak le, a légierő IAR-330 Puma helikopterei, C-27J Spartan, IAR-99 Șoim és F-16 Fighting Falcon repülőgépei pedig tiszteletköröket tettek.

Egyes katonák első világháborús, illetve a két világháború közötti egyenruhában vonultak fel.

A katonai parádé végén a kolozsvári 4-es Gemina gyalogos hadosztály egy centenáriumi üzenettel díszített zászlót adott át Klaus Iohannis államfőnek.

Agerpres

A gyulafehérvári katonai parádé nézői 2018. december 1-jén. Románia ezen a napon ünnepli az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 100. évfordulóját, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. MTI/Czeglédi Zsolt
A gyulafehérvári katonai parádé 2018. december 1-jén. Románia ezen a napon ünnepli az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 100. évfordulóját, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. MTI/Czeglédi Zsolt
Klaus Iohannis román államfő beszédet mond a nagy egyesülés emlékművének felavatásán az erdélyi és magyarországi románok száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésének helyszínén 2018. december 1-jén. Románia ezen a napon ünnepli az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 100. évfordulóját, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. MTI/Czeglédi Zsolt
A nagy egyesülés emlékműve az erdélyi és magyarországi románok száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nagygyűlésének a helyszínén 2018. december 1-jén. Románia ezen a napon ünnepli az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 100. évfordulóját, amelynek résztvevői kimondták Erdély egyesülését a Román Királysággal. MTI/Czeglédi Zsolt