Ettől a nyártól kezdve tilos megfürdeni a Szent Anna tóban, erre már a napokban kihelyezett táblák is figyelmeztetik a látogatókat – tudatja az Agerpres hírügynökség. A szigorú és sok természetjáró szájízét megkeserítő intézkedéssel a víz minőségét kívánják védeni a természetvédelmi terület gondnokai, miután az előző években a fürdőzőkkel rengeteg napolaj került be a tavaszonként még igen tiszta tóba, és augusztusban már külön réteget képezett a víztükrön.

Többé nem fürdünk a Szent Anna tóban

Fotó: Albert Levente

Románia egyetlen vulkanikus tavát kizárólag eső és hó táplálja, az ember által bevitt vegyszerek pedig ártanak az élővilágának – közölte Gavrilă Hadâmbaş, a Szent Anna tó és a Mohos tőzegláp természetvédelmi terület őrző-védő szolgálatának vezetője, hangsúlyozva, hogy a szennyezést a fel nem szívódott napvédő szerek okozzák. A fürdőzés betiltása egyébként szerepel a rezervátum nemrég életbe lépett igazgatási tervében, amely 2017 december 12-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Hasonlóan nyilatkozott Darvas János, a Hargita megyei vízügyi igazgatóság mérnöke is, aki szerint hosszas tanácskozások és szakvizsgálatok után született meg a döntés.

Nyaranként ugyanis tízezrek keresik fel a „székely tengert”, és a tömeges fürdőzés idővel károsíthatja legendás természeti kincsünket.

Darvas az emberek megértésében reménykedik, és a környék más fürdőhelyeit ajánlja a vízre vágyó turistáknak: strandokat, medencéket, csobbanókat.

A tiltás alól van kivétel: a különböző sportversenyek (triatlon, duatlon stb.) résztvevői ezután is úszhatnak a tóban, amelynek tisztasága megközelíti a desztillált vízét. A 950 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő Szent Anna tó felülete mintegy húsz hektár, legnagyobb mélysége hét méter. Évtizedekkel korábban még a partján is lehetett sátorozni, igaz, akkor inkább a környékbeliek jártak fel, nagyrészt gyalog, és jóval kevesebben, mint manapság.

Demeter J. Ildikó / Háromszék