Boldogtalan kisebbségek Európában – MTI / Székelyföld Ma

Véget nem érő vitákat lehetne folytatni a többség és kisebbség fogalmáról, a kettő egymáshoz való viszonyáról, gondjairól.

Egyetértek azokkal is, akik kételkednek, de egyenesen sértésnek veszik a „kisebbség” megnevezést abban az esetben, ha az őshonos.

Sajnos a demográfia nem veszi számításban az őshonosságot ebben az esetben, hanem pusztán csak a személyek számát.

Egy beavatatlan ember azt gondolná, hogy mivel egy kisebbség értelemszerűen kisebb, a gondjai is kisebbek, amelyekkel meg kell küzdenie, így szerencsésebb helyzetben van, mint a többség.

Csakhogy ez nem egészen eszerint működik, mivel hogy az őt körbevevő többség mohóságában fel ne zabálja, minden potenciálját be kell dobnia saját védelmében!

A többségnek sem leányálom az élete, egyrészt mert állandó rettegésben kell élnie, mivel saját magában érez egy idegen testet, másrészt mert többszöri elkeseredett próbálkozás után sem sikerült sem feloldania, sem magából kidobnia azt.

Sajnos arra még csak nem is gondol, hogy befogadja saját testében egy elhatárolt szervként, melyet önmaga javára tudna hasznosítani.

A történelemben se szeri, se száma azoknak a példáknak, amelyekben egy többség nem akarván önmagából kiengedni kisebb etnikumokat, évszázados harcokkal próbálják beléjük fojtani kitörő nemzeti identitásukat. Elfolyik sok ártatlan vér, elvesznek anyagi javak és energiák egy olyan folyamat megállítására, amely csak idő kérdése, hogy diadalmaskodjon.

Már megtanulhatták volna a zsarnokok, hogy népek nemzeti identitását elfojtani értelmetlen, lehetetlen. Nem lehet útját állni egy elindult lavinának, mert ha valamilyen csoda folytán megállítod is, de holnap biztosan elindul.

Az nem véletlenszerű, hogy most a zsidók Egyiptomból való kivonulását említem, mivel annyira tipikus, hogy adja magát.

A zsidók olcsó munkaerők voltak az egyiptomi építkezéseknél, ezért a fáraó nem engedte meg nekik, hogy elhagyják az országot. A Biblia szerint annyira megkeményítette szívét, hogy csak a tízedik csapás után engedte el őket, de még akkor is megbánta és vesztében utánunk eredt.

Két érdek állott szemben egymással. A zsidók meg akartak maradni zsidóknak és szabadnak, úgy ahogy mi szabad székely-magyarnak. A fáraó ezzel szemben nem akarta elveszíteni az olcsó és jó munkaerőt! Természetesen ott sem mindenki akarta a kivonulást, mint ahogy nálunk sem akar mindenki önrendelkezést és a katalánoknál függetlenséget, tekintve, hogy kényelmesebb valamit ne akarni, mint akarni.

Az is szent s való, hogy különbség van a mi és a zsidók helyzete között, mivel a román hatalom és a nép egy része nem bánná, ha mi kivonulnánk mind egy szálig Erdélyből. De még fel is lélegeznének megkönnyebbüléstől annyira féltékenyek ránk. Ők nem bánnák veszni az értékes munkaerőt, sokszínűséget, úgy ahogy nem bánták és manapság sem bánják a szászok elvesztését. Olyan súlyossá vált az idegenfóbiájuk.

Érdekes, hogy a történelem folyamán mindenik nép, amely aztán erős nagy nemzetet volt képes alkotni, került olyan kutyaszorítóba, amikor a rabság és a megaláztatás láncát voltak kénytelenek felszabadító harc árán letépni. Azonban rövid idő alatt elfelejtették, hogy valamikor ők is kiszolgáltatottak voltak és a hatalmukba került kisebb népeket még kegyetlenebbül sanyargatták, mint velük tették.

A románok még száznegyven évvel ezelőtt a török igát sínylették és száz éve Erdélyben az Osztrák-Magyar Monarchia „vélt” zsarnokságaitól szenvedtek. Európa visszhangzott panaszos dojnájuktól, hogy ők mennyire kiszolgáltatottak! Ma, hogy a meg nem érdemelt szerencse kedveltjei lettek, már megtagadják tőlünk az alapvető demokratikus jogokat, tehetik mivel ők a többség.

Ami nekik igazságtalanság volt tegnap, az ma nekünk megérdemelt büntetés, ami nekik fájdalom volt az nekünk természetes állapot kel, hogy legyen.

Tovább folytatva a többség és kisebbségről szóló eszmefuttatásomat, a napjainkban fellelhető viszonyok, amelyek azért a huszonegyedik században más irányvonalat kellene mutassanak, nem sokkal különböznek a több ezeréves tapasztalatoktól.

Manapság, amikor olyan hangzatosan hirdetjük a demokráciát, sőt próbakő gyanánt használjuk azt, ugyanúgy zsarnokoskodik a többség a kisebbség fölött, mint az írott történelem hajnalán. Ugyanúgy ő mondja meg az alapvető emberi jogaidat és gondoskodik arról, hogy a kisebbség ne felejtse el, hol a helye.

A napjainkban zajló katalán ügy, amely a fentebb leírt megjegyzéseimet alátámasztja, nem új keletű. Nagyjából a tízedik század elejétől, (akkor már a székelység is szerepet vállal a történelem színpadán), származtatják őket. Az önvédelmi harcok sokasága sem volt képes őket a süllyesztőbe küldeniük. A kegyetlen Frankó diktátor, aki meg akarta semmisíteni őket, sem bírt velük. Hogy ők autonómiába élnek már régebbről, (amit mi jelen pillanatig nem bírtuk elérni) és jelenleg a függetlenségért harcolnak, amit meg fognak kapni. Mindez nem azt jelenti, hogy sokkal jobbak volnának a székelyeknél, mindenesetre harcos büszke nép és identitását kemény kezekkel őrző.

Csodálatos dolgokat láthattunk a televízió képernyőjén, róluk tehát nem hallásból tudjuk csak. Hogy a nyolcvanéves idős asszonyok véres arccal állnak szembe a rohamrendőrökkel. A kilencven éves nénikék pedig reszkető kezekkel célozzák bele szavazólapjukat az urnába.

Ezzel szemben nem mernék megesküdni arra, hogy nálunk, székelyeknél jelen pillanatban legalább szavazni, (nem harcolni), eljönne a fiatalság nagyobb része.

Ma nem, de talán holnap igen, mert ha meg akarunk maradni, mi és unokáink őseink hitében, fel kell ébredjen szunnyadozó önérzetünk.

Sebők Mihály