Fotó: observator.ro

Az Európai Parlament mai (szerk.megj.: január 16.) plenáris ülésén Tőkés László napirend előtti felszólalásában emlékezett meg a tordai vallásbéke 450. évfordulójáról, amely a XVI. századbeli Erdélyi fejedelemséget világelsővé tette a lelkiismereti és vallásszabadság elismerése, valamint a vallási tolerancia terén, és törvénybe iktatásával mintegy megelőlegezte ezeknek az alapvető európai értékké válását.

A parancsoló időszerűség jegyében erdélyi képviselőnk arról is szólt, hogy a történelmi horderejű, magasztos évfordulóval, valamint az erdélyi tolerancia szellemiségével szöges ellentétben Mihai Tudose román miniszterelnök múlt héten akasztással fenyegette meg a székely zászló kitűzéséért felelős székely magyarokat.

Tegnap érkezett a szenzációt keltő hír, hogy a szociáldemokrata kormányfő pártja támogatásának megvonását követően lemondott tisztségéről. Mindazáltal sajnálattal állapítható meg, hogy a legsötétebb náci és kommunista időkre emlékeztető, minősíthetetlen megnyilatkozását mind ez ideig sem Románia, sem az Európai Unió hivatalosai nem ítélték el. Éppen ezért Tőkés László állásfoglalásra szólította fel a román és az európai illetékeseket. Az európai Nyugaton használt kettős mérce ismeretében okkal feltételezhető, hogy amennyiben zászlójuk kitűzése miatt a migráns muszlimokat fenyegették volna meg akasztással, az Unió intézményei és tagországai azonnal tiltakozásukat fejezék volna ki ellene.

A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a kormány elnöke gyilkos kijelentését a romániai magyar pártok autonómiáról szóló román–magyar párbeszéd kezdeményezésével kapcsolatban tette. Az „akasztás” tehát – közvetve – az autonómiapolitika képviselőinek és a demokratikus párbeszéd híveinek szólt – ami a jogállamiságon alapuló Európában végképp megengedhetetlen.

Napirend előtti felszólalás

450 évvel ezelőtt, 1568. január 13-án a jelenleg Romániához tartozó Erdélyben foglalták törvénybe a világon először az Európa alapvető értékei közé tartozó lelkiismereti és vallásszabadságot.

Az akkor törvénybe iktatott vallási toleranciával éles ellentétben Mihai Tudose román miniszterelnök múlt héten akasztással fenyegette meg azokat a magyarokat, akik a kisebbségi autonómiáról kezdeményeztek román–magyar párbeszédet, illetve székely-magyar zászlót mernek kitűzni.

Elégtétellel üdvözöljük, hogy a román kormányfő tegnap benyújtotta lemondását. Kérjük azonban, hogy Románia politikai vezetői és pártjai, valamint az Európai Unió intézményei és eljárói nyilvánosan ítéljék el ezt az Európában szinte példa nélküli, a náci és a kommunista időkre emlékeztető kisebbségellenes, xenofób és hungarofób, uszító és megfélemlítő gyűlöletbeszédet.

Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának közleménye