Kedves Miklós!
Megítélésem szerint én egy tisztességes állásfoglalást fogalmaztam meg Székelyudvarhely „anyaváros” nem alkuszik címmel, ami a Felvidék.ma portálon is megjelent október 1-jén.
Éppen ezért nem értem, hogy ezt miért rovod fel nekem a nyilatkozatomat. Távol áll tőlem, hogy megsértselek. Éppen ellenkezőleg: azért fogtam tollat, mivel Székelyudvarhely kiváló – újraválasztott – polgármesterét igaztalanul és durván megsértetted, amikor is azt írtad róla, hogy: „Neve magyar, gondolkodása sehonnai.”
Akárhogyan is forgatod a szót: a „sehonnai” jelző olvastán senki sem a Czuczor–Fogarasi szótárt üti fel, hanem ahhoz a Petőfi Sándor által használt jelzős szerkezet („Sehonnai bitang ember” – Nemzeti dal) képzetét társítja. Éppen ezért igencsak nagyképűen hat az a megállapításod, hogy: „felejtitek a magyar nyelvet”. Amúgy Gálfi Árpád polgármesterre a Czuczor–Fogarasi-féle értelmezés sem illik, mely szerint „sehonnai” az, aki „senkihez sem tartozik”. Székelyudvarhely magyar választópolgárai fényesen igazolták, hogy hozzájuk tartozik.
Azt is írod, hogy „félreértettünk” Téged, mivel Te csak „arra mutattál rá, hogy ami Székelyudvarhelyen történik, az prototípusa a szlovákiai magyar szétrohadásnak”. Hát nem: ami a székely anyavárosban történik, az a székely helytállásnak a prototípusa! (Erről szól a nyilatkozatom.)
Végezetül fájó szívvel veszem tudomásul tárgytól eltérő vagdalkozásodat. Nem felel meg a valóságnak, hogy az 1990-es évek legelején Pozsonyban nem lettem volna hajlandó Veled találkozni. Ezzel szöges ellentétben rövidesen elsőként hívtalak meg Erdélybe, ahol több helyszínen való látogatásod és fellépésed valóságos diadalútnak számított. Ma is és mindenkor felnéztem Reád. Bajtársi üdvözletem küldöm:
Tőkés László