A sós vizeiről híres fürdőváros, Szováta, évről-évre közkedveltebb üdülőközponttá válik a téli hónapokban is. A város két, 1100 méter hosszú sípályája és kellemes wellness lehetőségei valódi kikapcsolódást nyújtanak a tél szerelmeseinek.

A megfizethető szolgáltatásoknak és természetesen az igazi téli időjárásnak köszönhetően egyre többen látogattják a kisvárost úgy a környékről, mint a távolabbi településekről, sőt országokból is.

A múlt hét végén tömegesen érkeztek moldovai turisták úgy a Chișinău-Szováta menetrend szerinti buszjáratokkal, mint különjáratú mikrobuszokkal, akik immár hagyományosan Szovátán ünneplik az ortodox karácsonyt. Az ünnepi díszvacsorák mellett, a turisták fő programja a sízés volt, a téli sportokat kedvésbé űzők pedig nagyokat sétálva gyönyörködhettek az impozáns téli tájban és az egyedi látványt nyújtó havas, jeges Medve-tóban.

A Moldovai Köztársaságból érkező vendégek egy része kedden, az ünnep lejárta után már elutazott, de az iskolai szünidőnek köszönhetően tovább tart a nagy forgalom, egészen a hét végéig.

A téli szezon azonban nem jár le ezen a héten, a szovátai sípályák továbbra is teljes gőzzel üzemelnek, valamint a vendéglátó egységek is különböző ajánlatokkal, programkínálatokkal készülnek és várják a vendégeket a soron következő ünnepekre, szünidőkre, hétvégékre.

„Turisztikai városról lévén szó, számunkra nagyon fontos, hogy a nyári hónapokon kívül is létezzen, működjön a turizmus, éljen a település. Ezért a vendéglátó egységekkel együttműködve évről-évre igyekszünk fejleszteni, bővíteni a turistacsalogató programkínálatot, és új kikapcsolódási, szórakozási lehetőségeket teremteni.” – Fülöp László Zsolt, Szováta város előljárója.

Gál Kriszta-Zsuzsa / Fotók: Szováta Város – Facebook

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.