A népzenei flashmob megtáncoltatta egész Torockót Fotó: Kiss Gábor

Második alkalommal szervezték meg Double Rise összművészeti fesztivált, amely meghódította Erdély egyik legszebb települését, az Europa Nostra díjas Torockót.

A rendezvény több mint száz programmal, különféle stílusú koncertekkel várta a közel 23 ezer Napfelkelőt, akik négy nap alatt megfordultak a Székelykő lábánál – derült ki a szervezők tájékoztatójából.

A Double Rise mintegy 17 kialakított helyszínével teljesen belakta Torockót, nem lehetett kihasználatlan udvart vagy területet találni a faluban június 29.–július 2. között.

A különböző fesztiválhelyszíneken más-más stílusú zenékre szórakozhattak az érdeklődők, a Folkudvarban a népzenéé és a néptáncé volt a főszerep, a Parno Graszt fellépésére például jóval többen voltak kíváncsiak, mint amennyien befértek az udvarba.

A Napozóban elektromos zenére chillezhettek a tóparton hűsölő, fürdőző, liánozó és beerpongozó fiatalok.

A családok számára Fesztiválóvodát biztosítottak, valamint nappali kézműves-foglalkozásokat és gyerekelőadásokat, az unitárius templomnál a klasszi­kus zene jeles képviselőinek adtak teret, de a lelki és szellemi egészségre is hangsúlyt fektettek a Jóga-, illetve Irodalmi udvarban található programokkal. Idén a Szent László-év apropóján a Közéleti agorát a lovagkirályról nevezték el, itt beszélgetések zajlottak történelemről, a fiatalok helyzetéről.

A szervezők idén sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a koncertek mellett a nappali programokra, és az érdeklődők számából úgy tűnik, erre igény is volt, hiszen számos színházi előadás esetén kicsinek bizonyult a művelődési ház nézőtere.

A Nagyszínpad a Double Rise lüktető szíve volt, idén a közelébe költöztek a kempingezők is, és olyan erdélyi, külföldi előadók, mint a Margaret Island, Quimby, Boban Marcovic, Hiperkarma, Ocho Macho, Kowalsky meg a Vega vagy az idei fesztivál himnuszszerzője és előadója, a Bagossy Bro­thers Company, amely egyesek szerint a fesztivál legjobb dobbantása volt.

A Kisszín­padon többek között Bye Alex és a Slepp, Koszika and The HotShots, a The Biebers vagy épp a Ladánybene 27 gondoskodott a nappali jó hangulatról. Éjjel az elektromos zene szerelmeseit Shiver és Pici keverte bele a legőrületesebb bulikba pár művészi bitbravúrral.

A résztvevők a tavalyi évhez hasonlóan a gyönyörű helyszínt, a családias, barátságos légkört és a programkínálatot díjazták leginkább. Erdély legnagyobb összművészeti fesztiválja elindította a nyári fesztiválszezont.

Háromszék

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük