Nagy össznemzeti egyetértésben, nemzetiségi képviselők elvtelen, szolgalelkű támogatásával seperték le a képviselőház asztaláról az RMDSZ törvényjavaslatát, mely csökkentené azt a lakosságarányt, amely felett egy kisebbség használhatja anyanyelvét a helyi közigazgatásban.
A vita, az egyeztetés lehetősége fel sem merült.
Hogy a román pártok még a párbeszédet is elutasították az anyanyelvhasználati jogok bővítéséről, rossz üzenet, hangsúlyozta tegnap Aradon Kelemen Hunor. Ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy „a magyarokat szájba verték”, tette hozzá az RMDSZ elnöke.
E téma kapcsán az aradi vértanúk emléknapján a szövetség több politikusa is kifejtette álláspontját. A háromszéki képviselők közül Márton Árpád megjegyezte, a húszszázalékos küszöb csökkentését úgy utasították el, hogy „lehazudták a csillagot az égről”, míg Benkő Erika döbbenetesnek nevezte, ahogy a pártok szabad kezet, illetve szájat adtak ultranacionalista szónokaiknak.
Plasztikus kép körvonalazódik, e szavak jól tükrözik a magyar–román viszony pillanatnyi helyzetét. Nemzetiségi, pontosabban magyar vonatkozásban – a macedónok, miként szerdai szavazatukkal is bebizonyították, egészen otthonosan érzik magukat, de nem panaszkodnak a szászok sem – aggasztóak a történések, s ez a hangulat, a magyarellenesség a jövő évi centenárium közeledtével fokozódni látszik. Hiába próbálnak kompromisszumos megoldást keresni, hiába érvel Kelemen Hunor most azzal, hogy a román ajkúaknak 2018 után is együtt kell élniük a magyar közösséggel, hiába hangsúlyozza ismételten, hogy a kisebbségek identitásának megőrzését szolgáló törvény semmivel sem rövidíti meg a többségi nemzetet, a nacionalista indulatkeltés, az érvek nélküli, esztelen hőbörgés reneszánszát éli.
Pedig, fűzi hozzá Kelemen Hunor, „a centenárium küszöbén sokkal konstruktívabb jelzés lett volna a román többség részéről, ha támogatta volna tervezetünket, sőt, maga javasolt volna ilyen megoldást. Egy erős, magabiztos nemzet nem ijedne meg ettől.”
Frappáns gondolat. Száz év elteltével ugyanis valóban érdemes feltenni a kérdést: erős-e, magabiztos-e a többségi nemzet? Válasz tekintetében kevésbé mérvadó a magyar közösség véleménye, az érintetteknek kellene szembenézniük önmagukkal. Mert erőt, magabiztosságot sugároz-e a minősíthetetlen, kicsinyes, gyakorta primitív indulat és retorika? Nem csupán a lélek dolgaiban jártasak mondják – megalapozottan és határozottan –: nem, az erőnek és a magabiztosságnak nem ez az ismérve.
E csüggedt helyzetben reményünk csupán annyi, hogy amit nap mint nap látunk, az mégsem össznemzeti sajátosság, hanem egy tehetségtelen és korrupt politikusnemzedék vajúdása. Kétségbeesett, kínlódó törpék menetelése, akik annyira képesek, hogy igaztalant állítanak.
Reménykedünk tehát e szánalmas törpéket megvető, tekintélyes tömeg erejében, bizakodunk román barátaink bölcsességében, akik hozzánk hasonlóan méltósággal s nem hazugságok hálójában kívánnának élni e gyűrött térségben.
Mózes László / Háromszék