Fotó: Dudás Szabolcs – Origo

A hosszú távú gázszerződés meghosszabbítása miatt rendkívül fontos Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatása – jelentette ki Kun Miklós történész az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Az Oroszország-szakértő közlése szerint az orosz államfő ugyan a cselgáncs világbajnokság apropóján, a sportági szövetség tiszteletbeli elnökeként érkezik Magyarországra, de a tervek szerint megbeszélést folytat Orbán Viktor miniszterelnökkel is.

Ennek a megbeszélésnek energetikai kérdések lehetnek a legfőbb témái – tette hozzá.

Kun Miklós arról is szólt: miközben a nyugati sajtó egy része folyamatosan „gyalázza" Oroszországot, egyben „tátott szájjal" csodálkoznak is az eredményeken.

Ugyanis az orosz statisztikai hivatal jelentése szerint a szankciók ellenére a második negyedévben 2,6 százalékkal nőtt az orosz gazdaság, és várhatóan az éves növekedés is ezzel megegyező lesz – mondta.

Ez azt jelenti, hogy most kezd beérni az úgynevezett importhelyettesítés, egyre több élelmiszert termelnek az orosz gazdák, vagyis a szankciók pozitívan hatnak az orosz mezőgazdaságra – közölte.

Ezt leginkább az mutatja, hogy amíg korábban gabonaimportra szorult az ország, most exportálja a gabonát – tette hozzá.

MTI