Megkezdődött a választás Ausztriában. A győztes párt vagy koalíció egy szakértői kormányt vált, amely azért vezette az országot, mert egy korrupciós botrány miatt felbomlott a jobbközép Osztrák Néppárt és a szélsőjobboldali Szabadságpárt koalíciója.

A győztes párt vagy koalíció egy szakértői kormányt vált, amely azért vezette az országot, mert egy korrupciós botrány miatt felbomlott a jobbközép Osztrák Néppárt és a szélsőjobboldali Szabadságpárt koalíciója.

Az előrejelzések szerint a Sebastian Kurz vezette Néppárt győzelme nem kérdéses, második helyen a szociáldemokraták, őket a kissé meggyengült, de még mindig húsz százalék körüli Szabadságpárt követi, őket pedig a amegerősödött zöldek és a nyolc százalék körüli liberálisok. Az eredményektől függhet viszont, mely pártokkal köt koalíciót a 33 éves volt kancellár. (Euronews)

104 hozzászólás

  1. Mikulás

    Dobai bátyám védelmében itt az én technikai hozzászólásom, jobb későn mint soha alapon.

    Dobainak nagyon is igaza lehetett, amikor azt mondta, hogy olyan akkumulátoros megoldást dolgoztak ki a Hawaii szigetek, vagy Alaszka, Kanada Yukon vidéke számára, ami képes egy 200.000 fős város lakosságát egy napig ellátni elektromos energiával.

    Ugyanis, ha egy négyfős háztartásra számolunk 2 kilowattos fogyasztást, akkor egy 100 MW (megawatt) teljesítményű lítium akkumulátor szükséges. Ha pedig, luxus módon, 4 KW folyamatos fogyasztást engedünk meg egy 4 személyes háztartásnak, akkor kétszer akkora, 200 MW teljesítményű lítium akkumulátor szükséges a 200.000 (kétszázezer) fős város ellátásához.

    Mekkora lehet egy 200 MW teljesítményű akkumulátor?

    A magyarországi ALTEO cég kísérleti akkumulátora 6 MW teljesítményű, ez a projekt került 1,1 milliárd forintba, lásd előző hozzászólásomat ahol idézem az ALTEO céget. Ehhez képest, egy 100 vagy 200 MW kimenő teljesítményű akkumulátor nyilván nagyobb, de nem lehetetlen beruházás.

    Szemléletes kép alkotása céljából képzeljük el, hányszor nagyobb egy ilyen, város ellátó akkumulátor, mint egy elektromos autó akkumulátora.

    Képzeljünk el egy 150 lóerős teljesítményre képes, lítium akkumulátoros elektromos autót. Mivel 1 lóerő (LE) = 700 Watt, 150 LE = 105 KW. Tehát a 150 lóerős elektromos autó aksija 105 kilowattos kimenő teljesítményre képes. Szorozzuk ezt be ezerrel, és 105 MW kimenő teljesítményt kapunk. Vagyis 1000 db ilyen autó akkumulátor már képes azt a 100 MW kimenő teljesítményt nyújtani, ami egy 200.000 fős városnak kell, ha minden 4 személyes háztartásra 2 KW-os folyamatos fogyasztást számolunk.

    Persze az egy másik kérdés, hogy a hipotézisünkben szereplő, 150 lóerős elektromos autó aksija hány órán át képes 150 lóerős, vagyis 105 kilowattos kimenő teljesítményt nyújtani, mielőtt lemerül és újra fel kell tölteni. Mert ha például 6 óra alatt lemerül, ilyen kimenő teljesítmény közben, akkor az ezerszer akkora akkumulátor is 6 óra alatt lemerül, miközben 105 MW kimenő teljesítményt szolgáltat a 200.000 lakosú város számára. És akkor már a dolgot be kell szorozni 4-el, hogy 4×6=24 órára ellássuk a várost, tehát nem 1000, hanem 4000 elektromos autó aksija kell a célra. De ez se irreálisan nagy szám, ha egy 200.000 lakosú város ellátásáról van szó, tehát Dobai bátyám nagyon is reális és megvalósítható dologról beszélt, amikor azt mondta, hogy lehetséges egy 200.000 fős város akkumulátorról való ellátása, 24 órán keresztül.

    Válasz
    • ez van

      Mikulás, az ALTEO cég az akkumulátor telepét nem lakónegyedek ellátására tervezte, hanem a lakótelepek huszonnégyórás fogyasztásának kiegyensúlyozására. S a kiegyensúlyozás és a valós fogyasztás értelemszerűen nem ugyanaz. Aztán, mit ér egy 200MW teljesítményű akkumulátortelep, ha 24 óra leteltével nincs ahonnan utánatölteni? Igaz, hogy életmódot is lehet változtatni, és azzal élni, hogy, ha fúj a szél van áram, ha nem fúj, akkor még huszonnégy óráig van, aztán megvárjuk a következő széljárást.

      Válasz
      • Mikulás

        kedves ez van.
        Ugyan olvassa már vissza saját hozzászólását és lássa, hogy badarságot írt!

        Idézem önt:

        “az ALTEO cég az akkumulátor telepét nem lakónegyedek ellátására tervezte, hanem a lakótelepek huszonnégyórás fogyasztásának kiegyensúlyozására.”

        Hát nem arra tervezte. Ez van badarságot írt.

        Ezért is igyekeztem szájbarágósan elmagyarázni, hogy egy lakótelep percről percre változó fogyasztási igényéhez igazítani az elektromos erőmű által szolgáltatott kimenő teljesítményt, az egy másik kategória, az egy másik probléma más megoldásokkal, mint amiről az ALTEO beszél. Azt a problémát már ezelőtt évtizedekkel megoldották, LÍTIUM AKKUMULÁTOROK NÉLKÜL is, éspedig úgy, hogy nagy földrajzi területeket lefedő elektromos ellátó hálózatokat hoztak létre, amelyekben gyorsan reagáló (például vízerőmű) és lassan reagáló (pld. széntüzelésű hőerőmű) elektromos erőművek vannak integrálva. Az nyilván előre látható és betervezhető, hogy mikor vannak csúcs fogyasztási órák, a nagy kiterjedésű hálózat pedig eleve elsimítja az olyan ingadozásokat, hogy miközben az egyik faluban éppen beborult és mindenki felkapcsolta a villanyt, a másik faluban viszont kisütött és mindenki lekapcsolta a villanyt.

        Szóval az ALTEO projektje egész másról szól. Nevezetesen, arról szól, hogy nagy kapacitású lítium akkumulátor segítségével oldják meg a megújuló energiaforrások (szél és naperőművek) frekvencia szabályozását, vagyis rá csatlakoztatását az elektromos energia ellátó hálózatra. Ilyen probléma nem létezik a dunai vízierőműveknél, vagy a hőerőműveknél, mert azoknál mi szabályozzuk a kimenő teljesítményt. Ez egy tipikus nap és szélenergia probléma, mert ezen erőművek kimenő teljesítménye az időjárás függvényében ingadozik.

        Válasz
        • Tóducz

          Miki bácsi, a transzformátorról nem tetszik előadást tartani Hajnikának? A galvánáramról is lehetne egy disszertációt írnia.

          Válasz
    • Mikulás

      Kedves ez van,
      csupán önmagát tünteti fel rossz színben azzal, hogy ennyire hülyének nézi azokat akik 200 ezres városokat ellátni képes, 100-200 megawattos akkumulátor tárolókat építenek. nyilván kiszámolták ők előre hogy az év 365 napjából hány napon át, napi hány órán keresztül fúj a szél vagy süt a nap átlagban.

      teljesen nyilvánvaló kellene legyen az ön számára is, hogy ha több tízmilliárd forintnak megfelelő pénzt költenek egy akkumulátor telep építésére, akkor az akkumulátort feltöltött állapotban tartó energiaforrás is biztosítva van – Legyen az akár szélerőmű, akár naperőmű, vagy pedig esetleg a fentiek kombinációja fosszilis tüzelőanyagokat használó erőművekkel vagy pedig atomerőművekkel.

      Nincs olyan idióta a világon aki energiaforrás hiányában építene nagykapacitású akkumulátor telepet ezért nem értem hova akar ez van kollégám kilyukadni, miért nézi ennyire hülyének azokat, akik Hawaii szigetein vagy pedig Alaszkában építenek nagy kapacitású akkumulátor telepeket.

      Ha pedig ez van jobban oda figyelt volna arra hogy miért épített az alteo magyar cég akkumulátor telepet 6 megawatt kapacitással Akkor most tudná hogy pontosan ugyanazt a célt szolgálja az alteo 6 megawattos akkumulátor telepe mint a Hawaii szigetein vagy Alaszkában épített akkumulátor telepek.

      hiszen beleírta a közleményeibe az alteo hogy a 6 megawattos akkumulátor telep egy hőerőműhöz kapcsolódik és azt a célt szolgálja, hogy a jövőben építendő szélerőművek és naperőművek is rá csatlakozzanak az alteo cég energiaellátó hálózatára.

      az alteo cég ugyan nem magyarázza el szájbarágós módon, hogy mi az összefüggés az akkumulátor telep és a jövőben építendő szélerőművek naperőművek között, de ott a kulcsfontosságú mondat, hogy az akkumulátor telep az energia hálózat frekvencia szabályozását biztosítja.

      namármost itt röviden arról van szó, hogy az energia hálózat kimenő teljesítményének illesztése a felhasználók által felvett teljesítményhez úgy történik, hogy a hálózat frekvenciát pontosan szabályozzák például 49,8 és 50,2 Hz között.

      ha például a hőerőmű plusz a naperőmű szokványos kapacitással üzemel és elegendő energiát szolgáltat a fogyasztók számára, akkor a hálózat frekvenciája 50 Hz. De ha például hirtelen beborul az ég és a naperőmű kimenő teljesítménye zuhanni kezd, a hőerőműnek pedig nincsen rá lehetősége hogy olyan sebességgel növelje saját kimenő teljesítményét mint amilyen sebességgel csökken a naperőmű kimenő teljesítménye, akkor nyilván az történik hogy felbomlik az egyensúly az energia hálózat által szolgáltatott teljesítmény és a fogyasztó által felvett teljesítmény között. Ez abban nyilvánul meg, hogy a hőerőmű elektromos generátorának fordulatszáma csökkenni kezd, ezért aztán az elektromos hálózat frekvenciája is 50 Hz alá csökken, a fogyasztók pedig csökkenő frekvenciájú, csökkenő feszültségű áramellátást tapasztalnak, ami korlátozni fogja a teljesítmény felvevő képességüket. az ilyen frekvencia csökkenést azonnal orvosolni kell mert ellenkező esetben összeomlik a rendszer, magyarán a szolgáltató kénytelen lesz lekapcsolni az áramszolgáltatást. Nos ebben a helyzetben lép be az akkumulátor amelyik a másodperc törtrésze alatt képes alkalmazkodni az új helyzethez vagyis az alteo 6 megawattos akkumulátora képes 6 megawatt kimenő teljesítmény erejéig pótolni azt a kiesést ami abból származott hogy beborult az ég és a naperőmű kevesebbet termel. Szóval belép a lítium akkumulátor a hálózatba, energiát továbbít a fogyasztók felé, és visszaállítja az elektromos hálózat frekvenciáját pontosan 50 Hz-re. azután ha esetleg perceken belül vissza kisüt a nap akkor az akkumulátor megszűnik energiát táplálni a hálózatba és ellenkezőleg energiát vesz fel hogy visszaállítja százszázalékos feltöltöttségi állapotát,

      ha viszont teszem azt nem süt ki vissza a nap Sőt nyilvánvaló hogy esős nap következik akkor nem érdemes a naperőműre várni mert nyilvánvaló hogy a naperőmű nem fog tudni visszaállni teljes kapacitásra borús időben, ezért a hőerőmű kezelői növelik a hőerőmű kapacitását, azért, hogy pótolják a naperőmű oldalán kiesett kapacitást és az akkumulátort is teljesen feltöltsék újra.

      Az alapelvek ugyanazok és a technikai megoldások is nagyjából ugyanazok akár Hawaii valamelyik szigetén vagyunk akár pedig az alteo cég energia hálózatáról beszélünk.

      Válasz
      • Tóducz

        Drága, kedves Mikulás bácsi, Ön a rénszarvasa előtt futkorászik három héttel. Úgy látszik, hogy túl van töltve az akkumulátora.

        Válasz
      • Mikulás

        Kedves Tóducz Úr,
        számomra az a tanulság, hogy Hajní beíró társunk elhamarkodottan bírálta a Fidesz kormány viszonyulását az alternatív energiaforrásokhoz.

        Pontosan a magyar ALTEO cég kísérleti akkumulátor projektje bizonyítja, amit félmilliárd forinttal támogatott a Fidesz kormány, hogy a Fidesz odafigyel és fejlesztéseket támogat ebben az irányban. De az átlagember nem gondolja végig, mielőtt elhamarkodottan bírálni kezdi a Fideszt, hogy a nap- és szélenergia erőművek telepítéséhez számos feltételre van szükség. Nemcsak olyan helyet kell például választani mint Szeged, ahol rengeteg a napsütés, de arra a fránya akkumulátortelepre is szükség van, azt is fel kell építeni és be kell üzemelni, ha optimálisan akarjuk kihasználni a nap vagy szélerőmű által termelt áramot. Mert igaz ugyan, hogy ez az energia ingyen jön, de túlságosan kiszámíthatatlan és csapongva váltakozó tempóval folydogál, nem úgy, mint a klasszikus energia források.

        Én olyan iskolába jártam, ahol elektromosság, elektrotechnika, elektronika szakképzettséget kaptunk, és úgy mondta valamelyik tanárunk, hogy minden erőmű típusnak megvan a saját válaszideje, hogy milyen gyorsan lehet beindítani vagy a teljesítményét változtatni, a fogyasztók váltakozó energia igényének követése érdekében.

        Mert ha hirtelen beborul az ég, és mindenki hirtelen felkapcsolja a villanyt, akkor a várost ellátó erőműnek is hirtelen növelni kell a kimenő teljesítményét. Ha pedig nem tudja elég gyorsan növelni, akkor Pista bácsi és Mari néni azt látja, hogy pislákol a villany. Azért pislákol, mert a hálózati feszültség és frekvencia leestek a nominális érték alá. Aztán amint az erőmű kimenő teljesítménye lassacskán felzárkózik a megnövelt fogyasztáshoz, a hálózati feszültség és frekvencia is lassacskán felzárkóznak és visszaállnak a nominális értékre, például 240 Volt és 50 Hertz. Ha pedig nem sikerül az erőmű kimenő teljesítményét felzárkóztatni úgy, hogy a megnövelt fogyasztás mellett is visszaálljon a 240 V, 50 Hz állapot, akkor lekapcsoljuk egy-két órára Hargita és Kovászna megyék ellátását, de Bukaresthez és Ceausescu elvtárs elnöki palotájához nem nyúlunk.

        Gondolom a fentiekből kiderült, hogy már így is elég macera van a folyamatosan változó fogyasztói igényekhez való alkalmazkodás körül, az erőművek kimenő teljesítményét folyamatosan hozzá kell igazítani a fogyasztói igényekhez, de a hagyományos erőművek esetében legalább mi vagyunk az urak, mi diktálunk, hogy jobban megnyitjuk vagy jobban elzárjuk a Dunán lévő vízierőmű turbináit forgató víz csapját. A vizierőmű teljesítményét perceken belül lehet változtatni, a vízcsapok kinyitása vagy zárása által. A hőerőmű már lassabban reagál, főleg ha szén tüzelésű, itt egy vagy több órába is beletelik, mire válaszolni tudunk egy hirtelen megnövekedett fogyasztói igényre, mert a kazánt fel kell fűteni, ami időbe telik.

        De a vízierőmű, hőerőmű, atommáglyához (Paks) kapcsolt hőerőmű esetén legalább mi vagyunk az urak, mert tetszésünk szerint nyitjuk vagy zárjuk a csapokat, növeljük vagy csökkentjük a kimenő teljesítményt.

        Nem úgy viszont a naperőművek és szélerőművek esetén, mert ott az időjárás az úr, és a kimenő teljesítmény aszerint változik. Szóval ez egy másik kategória, és ezért kell a naperőművet, szélerőművet nagy tároló kapacitású lítium akkumulátorral párosítani.

        Válasz
        • ez van

          Kedves Mikulás, köszönöm a megerősítését, ami tíz kötetes regényre sikerült, miközben ugyanazt egyetlen mondatban fejtettem ki, aminek a lényege nem az ellátás, hanem a kiegyenlítés. Ön is ezt magyarázza, az ALTEO szakirodalma is erről beszél.

          Válasz
          • Mikulás

            Kedves ez van,
            A kiegyenlítés mindenképpen jó ötlet lett volna, a Magyarország – Horvátország foci meccsen, s akkor nem kaptunk volna ki kettő nullára!

            De ami az energia ellátó hálózatot illeti, hát az egy másik ügy, ott Ön zagyvaságokat beszélt…

        • Tóducz

          Drága, kedves Mikulás bácsi, s mind ez csak azért, mert a róm.kat. egyház lazsál, s nem termel feszültséggel teli villanyáramot.

          Válasz
        • Hajni

          Kérdés, hogy milyen céllal támogatja a projektet és mit szeretne ebből kihozni.

          Válasz
  2. Mikulás

    Szél-, nap-erőmű, lítium akkumulátoros ipari méretű energia tárolók kapcsán, és hogy a Fidesz kormány támogatja-e ezeket a fejlesztéseket:

    Itt a hír, Dobai bátyám tippje alapján kerestem az ALTEO cégre.

    2019 szeptemberi hír:

    “Átadta saját fejlesztésű innovatív, ipari energiatárolós projektjét az ALTEO

    Áder János köztársasági elnök, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelenlétében lezárult az ALTEO Nyrt. első, 1,1 milliárd forint összértékű kutatás-fejlesztési programja. A magyar tőzsdei vállalat Kelet-Közép-Európában és hazánkban az elsők között épített ipari méretű akkumulátoros energiatárolót. A létesítményt sikeresen kapcsolták rá a hazai villamosenergia-hálózatra, ami nagymértékben hozzájárulhat az olyan időjárásfüggő megújuló energiaforrások, mint a nap és a szél hasznosításához.

    Az ipari méretű, 6 megawatt teljesítményű energiatároló az ALTEO tulajdonában lévő Zuglói Fűtőerőműhöz kapcsolódik. Ez Magyarország és egyben a kelet-közép-európai régió egyik első ilyen létesítménye. Az energiatároló akkumulátorai a mobiltelefonoknál is elterjedt lítium-ion technológián alapulnak. A magyar vállalat mérnökeinek legfontosabb újítása az az „okos” rendszer, amellyel a tároló zökkenőmentesen beilleszthető az ALTEO szabályozási központjába, illetve a hazai villamosenergia-rendszerbe.

    Az ALTEO első kutatás-fejlesztési programja 1,1 milliárd forintból valósult meg, az innovációt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal közel 500 millió forinttal támogatta. A megvalósítás 2017 júliusától 2019 júniusáig tartott, a zuglói létesítményt tavaly augusztusban helyezték üzembe, azóta a tesztüzeme és kisebb fejlesztések megvalósítása zajlott.

    Az esemény díszvendége volt többek között Áder János köztársasági elnök, valamint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.”

    Válasz
    • Mikulás

      A hír alapján nyilvánvaló, hogy a Fidesz támogatja az ilyen típusú újításokat, hiszen félmilliárd forintot adott a kormány erre a kísérleti projektre, a megnyitón pedig Áder János köztársasági elnök és Palkovics László miniszter voltak a díszvendégek.

      Válasz
  3. Dobai

    Megjelent itt egy intelligens értelmes hölgy Hajni.
    Nem uszít, nem gúnyolódik, nem használ különféle
    jelzőket csak nemtetszését fejezte ki
    a mostani kormány iránt, ami egy természetes és
    normális jelenség egy demokratikus országban.
    Tóducz úr egyből rátámadt és libsi, meg különböző
    jelzőket szórt rá.
    Nézzük az ő véleményét a mostani magyar kormány
    előljáróiról.

    Tóducz 2019-07-07-n 07:03 közelében
    Na újból megnyitotta az ermán, hosszas szünet után, hímes tojás a fideszes propaganda irodát.
    Kár félredumálni tojás fidesznyik! Mike úr kampányról beszélt, s nem választásról meg támogatásról!
    Ezt talán megérti Hímes tojás.

    Tóducz 2019-06-10-n 13:44 közelében
    Na Gábor-Gáborka, a karakán Petike tudomásul vette és beleegyezett a
    Melescanu barátjának azon közlésébe, hogy az úzvölgyi magyar-osztrák
    hősi halottak temetőjét lenyúlja a romák hadügyminisztérium.
    Karakán Petike a rendes magyar halottakat se tudja megvédeni, nemhogy az élő halottakat!

    Tóducz 2019-04-04-n 21:25 közelében
    Há Petike, eddig azt daloltátok, hogy a kapcsolat példaértékű és soha se volt ilyen jó.
    Majd szemberöhögnek a tótok, mondván, hogy mit akartok, hisz sok magyar is megszavazta!

    Semjén úrról írta:

    Tóducz 2019-10-02-n 17:27 közelében
    Avatni tud Paskai László zabigyereke.

    Tóducz 2019-09-06-n 11:36 közelében
    Paskai László, egykori bíboros és “Tanár” fedőnevű III/III-as
    ügynök zabi gyereke, Semjén Zsolt, fővadász és miniszerelnök-helyettes,
    nem ismeri azt a magyar szólást, hogy: “Ígéret szép szó, ha betartják úgy jó.”

    Válasz
    • Tóducz

      Há köszönöm Dobai úr a beidézett részleteket, így legalább az üde úri hölgy ámerikai rajongója és pártfogója “tollából” olvashatja, hogy nem vagyok fidesznyik. Há tessék a Hajnika beírásait is újraolvasni figyelmesen, biztos tetszik tudni bennük találni egy-két enyhe jelzőt, amivel beírótársait illette. Hálásan köszönöm a segítségét.

      Válasz
      • Dobai

        Uraságod nem fidesznyik? Akkor ön csak az orráig lát,
        mert ha nem lenne a Fidesz, akkor az ön lányai
        sosem tanulhattak volna Mo-on.
        És ha nem rajongója a mostani kormánynak, akkor
        egyáltalán miért kezdett el itt vítatkózni?
        Vagy már megint összecserélte a gyogyszereit?
        Már mondtam korábban: reggel a pirosat,
        délben a sárgát, este pedig a kék piruláit
        kell bevegye. Há miért olyan nehéz ezt megjegyezni?

        Válasz
        • Tóducz

          Há kedves Dobai úr, ámerikánus marosvásárhelyi zseni, Önnek úgy összekeveredett a szerotonin, az adrenalin, a noradrenalin, s egyéb az agyacskájában, hogy lassacskán kezdek igazat adni Nyilas úrnak, az Önről kialakított véleményének. A lányaim nem Fidesz ösztöndíjasok Budapesten. Tessék igyekezni a Trampli támogatásában, me a küszöbön az ámerikai bohócválasztás! Tisztelettel.

          Válasz
  4. Hajni

    Kedves Nyilas, azt pedig nem hiszem, hogy nem látja, hogy Tóducz úr egy épkézláb érvet nem tudott semmi mellett felhozni, csak általános, frappánsnak hangzani akaró, semmitmondó és légbőlkapott kijelentéseket tesz.
    Persze, lehet mondani, hogy azért nem reagált érdemben semmire, mert nem volt mire, de szerintem nem ez az oka.
    Ezt csak azért írtam le, mert ha valóban objektív tud lenni akkor ezeket is vegye észre. Különben kénytelen leszek azt gondolni, hogy elfogult és csak azért helyesli minden bejegyzését, mert történetesen ugyanazzal szimpatizálnak és engem tekintenek közös ellenségnek.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves hölgyemény, há már ilyen fiatalon Önbe költözött a paranoia? Ez tragikus!

      Válasz
  5. Dobai

    Tóducz úr tudom, hogy azzal a sok “szeméttel” van a baj
    amit az udvaromra fújt a szél. Kicsi a város,valakitől megtudta,
    (itt egyszer már bejelentette) és ezt nem tudja megemészteni.
    Ezért gyűlöl engem.
    Rossz hírem van az ön számára: azóta még több szemét gyűlt.
    Még valamit elárulok önnek:
    a kedves barátjával azonos nevűek nálunk a Hidegvölgyben
    és a faluvégeken laknak. Ilyen emberek véleményére nem sokat
    adok.

    Válasz
    • Tóducz

      A franc gyűlöli Önt kedves Dobai úr, csak jól szórakozok az ámerikánus blődségein, amivel úton-útfélen tetszik dicsekedni és szégyenli se!

      Válasz
  6. Dobai

    Kedves ez van, ha önt érdekli ez a téma, akkor olvasson utána mert sok
    cikket talál a netten. A National Geographic oldalán a “Life Below
    Zero” egyik sorozatában egy teljes film van erről. Ha ezt megteszi,
    akkor biztos többet nem fog (névtelenül) személyeskedni.

    Válasz
  7. Nyilas

    Kedves Hajni
    Ön sorozatosan adogatja a magas labdákat szereplési kényszerből, és amikor leütik, azt sértegetésnek fogja fel.
    De nézzü
    Senki nem mondta itt önnek, hogy a Fidesz mindent jól csinál.
    Nézzük az elejéről az ön megnyilatkozását.
    Azzal jött ide, hogy vissza kellene fogni a fFidesznek a Soros-ellenességét, meg a migránsellenességét. mert hosszú távon ez káros az országnak.
    Amikor ezzel itt nem nyert hangszórót, akkor elkezdte, hogy természetesen ön nem akarja, hogy ide minránsok jöjjenek, de a közbeszerzési elbírálások, amiről önnek személyes tapasztalatai vannak. Na ez sem jött be, a szélerőművek….
    Amikor kiderült, hogy halvány fogalma sincs az energiatermelésről, akkor az ostoba amerikaival elkezdtek az akkumulátorokra hivatkozni, mint energiatárolóra.
    Nem tud mást a szélerőművekről, mint azt, hogy a szél ingyen van. Környezettanulmányt követel, meg törvényi szabályozás feloldását anélkül, hogy tudná, szakmailag milyen kritériumai vannak a szélerőművek létesítésének.
    Tudja. Hosszú távon nem a Fidesz migránsellenességa a káros, hanem az ostoba tudatlanság erőszakos erőltetése, amely kényszerűen vezet oda, hogy olyan megállapítást tegyenek önről, amit ön sértésnek vehet.
    De hogy ne csak sértegetést kapjon, én dicséretet is mondok önnek.
    Ön még nem jutott el az ostobaságnak abba a mélységébe mint a szélfújta amerikai, aki szerint Amerikában egész nagyvárosok energiaszükségletét akkumulátorokból látják el.
    Ahhoz már amerikai eszűnek kell lenni.
    Van persze kritizálnivaló a Fidesz kormányzásban. Sorolni lehetne, ha nem vennénk figyelembe a kormány lehetőségeit. Nincs Másik párt akivel ön szimpatizál, mert azt kifejtette, hogy a DK a Momentum, meg a árbeszéd szóba sem jöhet. Van a Orbán Viktor,, meg Gyurcsány Ferenc aki alá betagozódott az összes, önmagát ellenzékinek nevező pártvezető., akik nyiltan vallják, hogy mindent el kell fogadni amit Brüsszelből parancsolnak. A migránsbetelepítést, a kiszolgáltatottságot, az alárendeltséget, a bűnözést , tehát a nemzeti kultúránk sajátosságaink életmódunk megsemmisítését.
    Ez a magyar valóság Hajni
    Emellé tette le ön itt a vitában a szavazatát.

    Válasz
    • Hajni

      Vegyük akkor sorra:
      – migránsellenesség: igen, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy egyetértek azzal, hogy nem kell őket beengedni, de a propaganda mértékével és hogy gyakorlatilag mindent erre az egy lapra tesznek fel, már vannak fenntartásaim. Az, hogy ez a vélemény itt nem nyerte el a tetszésüket még nem azt jelenti, hogy nem így gondolom. Hogy nem jött be? Nem az a célom, hogy önöket meggyőzzem, hanem, hogy megosszam a gondolataimat. Nem is gondoltam, hogy egyet fognak velem érteni, ahhoz túlságosan ragaszkodnak a kialakult véleményükhöz
      – közbeszerzés: ezzel kapcsolatban nem hazudtam, de nem fogom itt leírni a pontos esetet, egyrészt mert nem önökre és másokra tartozik, másrészt meg ugyanúgy meghazudtolnák azt is. Ha elhiszik elhiszik, ha nem akkor nem, megemlítettem egy személyes tapasztalatot, mindenki azt kezd vele amit akar
      – szélerőművek: amint említettem, nem vagyok szakértő, viszont több tudományos cikket és forrást elolvastam már a témából, egész egyszerűen azért, mert érdekel. Így azt mondani, hogy fogalmam sincs a témáról, nem igaz. Ami konkrétan a villamosságtant illeti, ott sem vagyok szakértő, viszont elég sokat tanultam róla, így szerencsére az alapismeretek elég jól megragadtak. De persze önök szerint ez nem így van, nem baj.
      – pártok: konkrétan a DK/MSZP-re utaltam, hogy elutasítom, az összes többiről emlékeim szerint nem ejtettem semmilyen említést, így megint csak odaképzelt valamit és feltételezett. Nem gondolom, hogy az összes ellenzéki pártnak az lenne a célja, amit felsorolt. Sajnálattal látom, hogy Gyurcsány az ellenzéki oldalon megkerülhetetlen tényezővé vált, ez igaz. De nem szeretnék csak Orbán vs Gyurcsány dimenzióban gondolkodni, mert egyik sem nyújtja azt, azokat az értékeket, amelyek számomra fontosak és amelyekkel én nyugodt szívvel azonosulni tudok.

      Válasz
      • Nyilas

        Kedves hölgyem.
        Ha önnek az lett volna a célja, hogy elmondja a véleményét, akkor elmondta, és punktum. Ezzel szemben ön regényen keresztül erőlteti a semmit olyan dolgokról, amihez bizony az nagyon kevés, hogy a Juli néni sokat olvas.
        Arról már nem is beszélve, hogy olyan dologban mondta el a véleményét, aminek semmi köze nincs a cikkhez, és erőlteti oldalakon keresztül erőszakosan vitatkozva olyan dolgokról amiről ha tetszik ha nem halvány fogalma sincs. Még a pártszimpátiáról sem, mert ön állítólag elutasítja azt a DK-t, ami alá az összes ellenzéki párt felsorakozott.
        Na látja, összegezve azt amit itt leírtam, a témához nem kapcsolódó hozzászólást, annak erőszakos ismételgetését, elterelve a beszélgetést az azt generáló témáról, na ez a trollkodás

        Válasz
        • Hajni

          Az akkumulátoros témán pl nem én lovagoltam tíz hozzászóláson keresztül.
          Nos, igen, azt, hogy mögé, vagy nevezzük inkább mellé a többi párt is felsorakozott például nagy hibának tartom. Egy másik fórumon ahol többen is hőzöngtek, hogy a cél a kormányváltás, én azon az állásponton voltam, hogy nem, nem mindenáron.

          Válasz
          • Tóducz

            Kedves hölgyemény, de Ön dobta piacra, aztán az ámerikai is belebonyolódott!

        • Hajni

          Máskülönben pedig, kedves Nyilas, elintézhette volna annyival, hogy igen, az elektromos energia tárolható, a váltakozó áram nem. Mert ön nem ezt mondta, ezért mondtam, hogy pontatlan volt. Hogy akkumulátorokra nem lehet illetve nem érdemes alapozni? Ez meglehet, de a megjegyzésem nem is erről szólt, csak szigorúan arra amit mondott.
          Ehelyett ön egy okoskodó kiselőadást tartott, szóval ne nekem mondja, hogy erőltetek egy-egy témát.

          Válasz
          • Tóducz

            Kedves hölgyemény abban tökéletesen igaza van, hogy nem Önnek kell mondani, mert a felfogása lemerült elemekkel működik!

      • ez van

        Kedves Hajni, villamossági ismereteit Nyilas eléggé érzékeltette az olvasókkal, politikai hozzáállását meg önmaga. Csupán annyit fűzök hozzá, hogy az ellenzék (felsorolva az egészet) televíziós műsorban pontosan megfogalmazta a célt: Orbánt leváltani. Nem az, amit programjukban felsoroltak a hallgatók elámítására, hanem Orbán megbuktatása. Nagyon jelzés értékű kijelentés volt. És az ellenzék össz IQ-ját figyelembe véve, az ötlet, illetve a terv nem tőlük származik. És akkor visszakanyarodunk a kezdetekhez, hogy mindenütt hol kipás, hol migráns veszélyről szajkózunk.

        Válasz
        • Hajni

          A villamossági ismereteimről mondjuk úgy, hogy fogalmuk sincs, nem is lehet. Az, hogy Nyilas tett néhány nagyképű megjegyzést, mert szükségszerűnek érezte, hogy bizonyítson, nem engem minősít 🙂

          Válasz
          • Tóducz

            Nagyon tetszik tévedni kedves hölgyemény, megmértük amper és voltmérővel, de nagyon gyertyás és petróleum lámpásos a tudása!

  8. Hajni

    Mástól lopott vélemény apropójára. Ki is az, aki egy az egyben a kormány által felállított elméletek és szempontok szerint harsog? Én nem fogadom el feltétel nélkül senki véleményét sem, kedves bácsi. Ön úgy tűnik, igen. Akkor ki is az, akinek nincsenek önálló gondolatai?
    Nyilván a médiából is merítek információkat, nem lehetek ott mindig mindenhol, hogy mindenre rálátásom legyen. Erre való a tudósítás. Viszont a különbség köztünk, hogy én megválogatom, hogy mit hiszek el és mit nem és nem csak az alapján döntöm el, hogy mi jó és mi nem, hogy ki mondja, hanem a tartalma által.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves nénike, nagyon látszik, hogy Ön frissen delegált szdsz-es (Momentumos) troll az ermán, s hogy nem olvasta a tartós hozzászólók eddigi beírásait, véleményeit, a magyarországi politikai (de nem csak) helyzetről. Ön a magyarországi szivárvány koalíció idetolakodottja, aki úgy viselkedik itt, mint a kedvencei a magyar televízió folyosóin!

      Válasz
      • Hajni

        Kedves bácsi, ez csak a maga agyában látszik világosan, a valóság nem ez. Egyébként pedig senki “idetolakodottja” nem vagyok. Nem mintha ez az oldal az öné lenne és mindenki más aki nem úgy gondolkodik mint ön, az betolakodó.
        Ezentúl is jelen leszek.

        Válasz
        • Tóducz

          Brávó, legalább nem unatkozunk ezentúl se szimpatikus libsi néni.

          Válasz
          • Hajni

            Ennyi telik öntől, egy kis libsizés? 🙂
            Bácsi, ennél azért öntől is többet vártam.

          • Tóducz

            Kislány, nem szenvedek megfelelési kényszerben és grandomániában sem!

  9. Dobai

    Elmesélek egy történetet a világháború utáni időkből.
    Egy kis Mv. melletti faluba egy katona hazaérkezett a frontról. Bejárta
    Németországot is. Mesélte, hogy olyan aratógépeket látott,
    melyek elöl levágták a búzát, oldalt nyomták ki a búzaszemeket,
    hátul pedig a szalmát. Na szegény Géza hazajött de már neki annyi..
    megment szegény, mondogatták.
    A templomban külön misét hirdettek és imádkoztak érte.
    Aztán teltek múltak az évek és egyszer csak megjelentek a kombájnok
    Romániában is. Valahogy így állunk ezzel villanyos vitával is.
    Az igaz, hogy csak általános ismereteim vannak a villamosságról,
    de bejártam azokat a vidékeket ahol akkukat használnak a háztartásban.
    Na mára elég volt, holnap a csillagászattal folytatjuk.

    Válasz
    • Nyilas

      Ne tetézze a hülyeséget Dobai. Legalább nekem ne. Biztonsági energiaellátás volt a szakterületem az atomerőműben. Egy kicsit többet tudok erről mint ön. És higgy el, itt az elmaradott keleten is ismerik az invertereket. Úgy hívják errefelé, hogy szünetmentes tápegység. Még a számítogépeket is erről tápláljuk, akinek egy áramkimaradás kárt okozhatna. Elmesélem önnek (Csak hogy ne hülyén haljon meg), Úgy működnek, hogy amíg van “villany” addig a hálózat biztosítja az energiaellátást, az akkumulátorok töltését is, amikor meg az megszűnik, akkor átvált invertere üzemre, és az akkuban tárolt energiából Váltakozó feszültséget állít elő. Elektronikus, vagy forgógépes alapon,
      Az igazán komoly berendezések, fél periódus alatt képesek inverteres üzemre váltani.
      Csak hogy ön nem erről beszélt, hanem egész városok akkumlátoros villamosenergiaellátásáról.
      Önnek csak olyan általános ismeretei vannak a villamosságról, hogy ha felkapcsolja a villanyt akkor világos lesz. Na nem önnél, csak a szobában.
      Sokszor kell még önnek az ötödik osztályba járni Dobai.

      Válasz
      • Dobai

        Ne erőlködjön uram mert csak mélyebbre ássa el magát.
        A szaktudását gyakorolja a dinnyeföldjén, ahol a
        primitív kultúráját kenték önre.

        Ha valakit érdekel ez a téma, akkor látogasson el Alaszkába,
        vagy a kanadai Yukon területekre és meggyőződhet afelől,
        hogy ez a nagypofájú villanyszerelő olyan buta,
        hogy üti el magukat.

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves Dobai úr, ámerikai aranyásó, Alaszkában a hideg lakik a tanyákon, s Yukonban dettó. Tudom ajánlani Önnek Last Vegast, Kaliforniát, Floridát kirándulás végett, hogy tájékozódjon a villamos energia ellátásának terén. Nagyon kérem, hogy sültelenségeivel ne hozzon szégyent a marosvásárhelyi magyarokra!

          Válasz
          • Dobai

            Drága Tóducz úr, ön csak arra vigyázzon, hogy maga
            ne hozzon szégyent a vásárhelyi magyarokra.
            Még Trump elnök avató ünnepéjére is
            kaptam meghívót! Hadd csak egyet említsek a szégyeneim közül.
            A többi szégyeneimről (nem tudom honnan), de ön is tud mert
            egyszer már említette.

          • Nyilas

            A Vásárhelyiek nekem már 10 éve megmondták, hogy csak a szemetet fújta el a szél.

          • Tóducz

            Dobai úr, összetetszett téveszteni Nyilas úrral, Ő vont, egykor, egyszer párhuzamot Ön és Joe között. Nagyon helyénvaló kérdést intézet most is Önhöz.

        • Nyilas

          Úgy látom Dobai, hogy Amerikában is bezárták az OPNI-t. Szoktt olyan érzése is lenni, hogy ön Napóleon?

          Válasz
          • Tóducz

            Há drága kedves Dobai úr, lelkes Hajni és Trampli támogató, olvasom, hogy Rick Perry, az ámerikai energetikai miniszter is készül lemondani a Trampli csapatból, de nem a nagy teljesítményű akkumulátorok kis teljesítménye miatt, hanem az ukrajnai zűrzavarokkal kapcsolatos történések miatt. Önnek nincsenek Ukrajnában érdekeltségei, nem üzletelget az ukrán bohóccal?

    • ez van

      Olyan Géza még sehonnan sem jött haza, aki azzal dicsekedett volna, hogy egy indukciós kemencét egész évben akkumulátorról működtettek. De azért ön megér egy misét.

      Válasz
  10. Nyilas

    Ne tetézze Hajni, mint a skinhed mondta a cigánynak, ez az ön pontatlanságra való “figyelemfelhívása+ Akkora marhaság, mint ha azt mondta volna, hogy fel kell pörgetni egy lendkereket amikor van áram, és majd az fogja hajtani a mosógépet amikor nem fúj a szél.
    Elvégre a lendkerék is energiát tárol.
    Hogy ez az amerikai vállalkozónak nem jutott eszébe????
    Lehet hogy nem járt ötödik osztályba.

    Válasz
    • Hajni

      Teljesen irreleváns amit mond, ugyanis nem állítottam, hogy szélerőmű meghajtású mosógéppel szeretnék mosni. Ahogy azt sem, hogy kiváltanám a teljes energiatermelést szélerőművekre, de még csak azt sem, hogy egy jelentős hányadát így állítanám elő. Leírtam már nem egyszer, de úgy tűnik, hogy nem tudja, vagy nem akarja felfogni.

      Válasz
      • Nyilas

        Kedves Hajni.
        Talán próbálja meg értelmesen leírni mit is akar mondani. Eddig ez nem sikerült, mert eddig csak odáig jutott el, hogy a szélerőművek

        Válasz
  11. Dobai

    Üssék be a keresőbe, ez csak egy a millió cikk közül.

    Megkezdi tesztüzemét az ALTEO akkumulátoros villamosenergia-tárolója

    Válasz
  12. Nyilas

    Kedves Hajni. Ahhoz képest hogy nem áll öntől távol a villamosenergia előállításának kérdése, dobaival együtt elég sötétek hozzá, hogy ne tudják megkülönböztetni az akkumulátorokban tárolt egyenfeszültséget, a generátorok által termel 3 fázisu váltófeszültségtől. (biztos tudja mi az, hisz nem áll öntől távol. Főképp akkor amikor odaáll egy transzformátoállomás mellé) . Tetézve mindezt azzal az ostobasággal, hogy akkumlátorokkal képzelnék el a villamosenergia ellátást

    Válasz
    • Hajni

      Kérem idézze, hogy hol állítottam ilyet.

      Válasz
    • Tóducz

      Kedves Nyilas úr, tessék ezt a két villamos zsenit békén hagyni, mert nekik egykutya a szinkron villanymotor és a dinamó, annyit tudnak róla, hogy mind a kettő forog!

      Válasz
  13. Nyilas

    Az a baj hajni, hogy nem állított semmit amihez hozzá lehetne szólni, különösen cáfolni. ugyanazokat az általános semmiket ismételte meg amiket naponta hall, vagy olvas az ellenzéki médiumokból.. Úgy hogy Tóducz úr tökéletesen megválaszolta az ön sorait..

    Válasz
    • Hajni

      Tóducz úr, a nagy megmondóember, aki ismeri a világ működését, mindamellett, hogy (Önnel ellentétben) semmitmondó és megalapozatlan észrevételeket tesz, arra sem veszi a fáradságot, hogy tisztelettel a nevén szólítsa az embereket, még ha esetleg nem is ért egyet velük. Így a továbbiakban nem kívánok reagálni rá, remélem megérti.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves hölgyemény, tökéletesen megértem “értelmes” szivárványosságát és a közbeszerzési kudarcai miatti lelkiállapotát. Kár ide bemásolnia a !!444!!!-ből lekoppintott ötleteit, elmélkedéseit. Minden jót.

        Válasz
        • Hajni

          Kedves Tóducz, a 444 számomra túlságosan elfogult, szóval ezzel ismét megint nagyon mellélőtt. Nem megy ez az érvelés, Tóducz. Javaslom, ne erőltetesse, biztos van sok más olyan dolog, amihez jobban ért.
          Szép napot.

          Válasz
          • Tóducz

            Kedves hölgyemény, akkor tessék elárulni, hogy Önnek melyik magyarországi médium nem túlságosan elfogult, hogy ne lőjek melléje?

  14. Hajni

    Majd megint hallgathatjuk, hogy Soros emberei támadják a bevándorláselleneseket. Észre kéne venni, hogy a szélsőséges hozzáállás visszaszorulóban van Európában. Jó lenne nekünk is végre visszavenni.

    Válasz
    • OLVASÓ

      És, KONKRÉTAN, miből állna az a “visszavevés”? Mit kellene Ön szerint KONKRÉTAN tenni?

      Válasz
    • Tóducz

      Kedves Hajnika, a szélsőséges hozzáálláskor ugye a Soros zsoldosokra tetszett gondolni? Nekik nagyon vissza kéne vegyenek!

      Válasz
    • Várközi

      Hajnika a visszavevésben biztos a bólogatásra, tányérnyalásra vagyis “nyalásra” gondol. Ezt egyes nációk magasfokon csinálják már rég, igaz néha kifizetődő, de rá is lehet fizetni.

      Válasz
    • Nyilas

      Kedves Hajnika.
      Nekem semmi kifogásom nincs az ellen, ha ön épít valahol egy lakatlan szigeten egy házat, és annyi bevándorlót fogad be, amennyit akar, és eltartja őket a saját vagyonából. De engedje meg nekem, hogy én, abba a házba amit én építettem, és abból a vagyonból, amiért én dolgoztam meg, ne akarjak befogadni, és eltartani senkit. Még akkor sem, ha ez ön szerint szélsőséges hozzáállás. Tessék talán megpróbálni egyszer dogozni, és meglátja, hogy annak az értéknek amit előállít jobb helye is van annál, mint szétosztani azok között akik ezért nem dolgoztak meg. Tudom, hogy ezt ön nem fogja megérteni, ezért javasoltam a munkát. Sok mindenre megtanít, higgye el.

      Válasz
      • Hajni

        Kedves Nyilaska!
        Miből gondolja, hogy nem dolgozom? Miért feltételezget?
        Ez már rég nem csak az illegális bevándorlók befogadásáról szól. Számos egyéb kritika is érkezett, de a választ mindig a migránsokhoz kötik, akkor is, ha nem is arról volt szó.
        Olyan ez, mintha azzal vádolnám a rossz tanulót, hogy nem tanulta meg a leckét. Erre a tanuló annyit mond, hogy akkor sem fog ma ő főzni. Értem én, hogy nem főz, de attól még meg kell tanulni a leckét.

        Válasz
    • Hajni

      Például a túltolt EU-ellenes, Soros-ellenes és migránsellenes propagandából lehetne visszavenni. Nyilván van alapja annak amit a kormány képvisel, de sokszorosan túl van tolva a dolog. Még ha nem így lenne sem az lenne a megoldás, hogy félméterenként teleplakátoljuk az egész országot és reggeltől estig ezt kommunikáljuk minden állami médiafelületen.
      Nem a “nyalásra” gondoltam, de a kormány már egy olyan irányt vett, amin ha nem változtat, az egész biztosan nem válik sem Magyarország, sem a magyar nép hasznára.
      Azt is el lehetne végre fogadni, hogy nem mindenki bevándorláspárti Soros-bérenc, aki a kormány intézkedéseit nem tartja jónak és az esetleges építő kritikákat néha legalább fontolóra lehetne venni.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Hajnalka, mintha Furcsányné Klárikát és Vaddisznó Ágicát hallanám sztereóban!

        Válasz
        • Hajni

          Kedves Tóducz,
          Tőlem ők és amit ők képviselnek nagyon távol állnak, szóval ezzel picit mellélőtt.

          Válasz
          • Tóducz

            Kedves Hajnika, soraiból nem az olvasható ki!

          • Hajni

            Egész pontosan mit mondtam amiből ezt olvasta ki?

          • Tóducz

            Kedves Hajnika, tessék lejjebb olvasni.

      • ez van

        Vannak építő kritikák szép számmal, amik nem érik el a kormány ingerküszöbét. Pl. sötét bőrű testvéreink bűnöző csoportjának ugyan olyan törvényszéki megítélése, mint a világos testvéreinknek, vagy az ábécé csaknem teljes betűkészletének felsorolását magán viselő csoport(ok) nyilvános felvonulásainak, önmutogatásainak mérséklése, és hasonló még sok van, ami nem migráns ügy.

        Válasz
        • Hajni

          A tendenciákat tekintve nem vagyok benne biztos, hogy ez közép- illetve hosszútávon is így marad.

          Válasz
      • Nyilas

        Azért gondolom kedves Hajnika, mert aki dolgozik, az tudhatja, hogy a munkájának értéke van, és a saját munkájával előállított érték, az a saját életének jobbá tételét szolgálja, és nem arra való, hogy a kocsmában “feleseket” fizessen boldognak boldogtalannak. Nagyon nehéz nem “bevándorláspárti Soros-bérencnek” gondolni azt, aki szemére veti a lakosság azon rétegeinek viselkedését, akik nem akarják megosztani a javaikat olyanokkal, akik a saját hazájukban nem teremtették meg maguknak a jobb élethez szükséges anyagi javakat.
        Amúgy árulja már el, hogy milyen építő kritika az, hogy egy ország kormánya, ne szálljon szembe a főhatalommal, ha annak a cselekedetei az adott ország szempontjából károsak, hanem “fogja vissza magát” és szolgalelkűen fogadjon el minden utasítást?

        Válasz
        • Hajni

          Ha elolvassa amit írtam, láthatja, hogy sehol nem mondtam olyat, hogy be kellene engedni az illegális bevándorlókat. Szerintem sem kellene. De mást nem hall meg a kormány. Például a jogállamisággal kapcsolatos aggályokat, a közbeszerzések megítélésekor bizonyos körök előnyben részesítését, a korrupciót, a stadionokra elköltött túlzott mértékű pénzt a lakosság akarata (vagy legalábbis nyilvánvaló bírálata) ellenére például.

          Válasz
          • Tóducz

            Drága Hajnikám, ez teljesen DK-ás és Momentumos duma, az az, Furcsányos és Fegyőrös!

          • Hajni

            Érdemben egyik állításhoz sem tudott hozzászólni vagy cáfolni, csupán ezzel a Furcsányos légbőlkapott dumával jön.
            Gyurcsánnyal ellentétben szerintem helyénvaló a külhoni magyarok támogatása és a szavazati joga. Soha nem bíznám rá még egyszer az ország vezetését, bár megjegyzem azelőtt sem tettem. Végigolvasva a programjukat, egyáltalán nem fogott meg.
            A Fidesz programját is nagyon szívesen elolvastam volna, ha lett volna. Tényleg érdekelt volna. Nem vagyok én alapból elutasító, szavaztam is rájuk többször. De az utóbbi években olyan fordulatot vettek, amivel már nem tudok azonosulni.

          • Nyilas

            Kedves Hajnika. Mit tud ön a jogállamiságról, amivel kapcsolatában aggályai vannak?. Önt pl. milyen jogsérelem érte kormányzati körökből? Netalán kilőtték a szemét Orbán pribékjei gumilövedékkel? Megrugdalták miközben már a földön feküdt? Eltörték a kezét, amikor éppen hazafelé tartott a templomból? Lefújták esetleg paprikasprével, miközben a pázsiton üldögélt? Esetleg rácsapták önre a kifelé nyíló ajtót, amikor nekiszaladt?
            Ja, önnel nem, de hallotta Bangónétól, meg Ágikától, hogy történt ilyen.
            Nekem is bajom van a jogállamisággal Hajni. Akkor, amikor az EU bírósága sokmilliós kártérítésre kötelezi az országomat, mert a gyilkosoknak nem biztosít a börtönben luxuslakosztályt, dzskudzival, meg 2 nm-es szines TV-vel, hogy pár év után jó magaviseletre hivatkozva szabadulnak a börtönből tömeges lincseléssel emberölésért elítéltek, és annyi fájdalomdíjat ítél meg nekik a bíróság ( EU előírások szerint) amit egy becsületesen dolgozó magyar ennyi idő alatt munkával nem tudna megkeresni.
            Mit tud ön a közbeszerzésekről? Honnan tudja, hogy milyen körök részesülnek előnyben? Ja, beszélik. Igen.
            Mi az a korrupció?
            Megmondom önnek.
            A korrupció az, amikor ön nem kér számlát a vizvezetékszerelőtől, aki kicseréli önnél a csapot. a Kőművestől, aki bevakolja a házát, és a szomszéd fusizóval javíttatja meg a mosógépét, mert úgy olcsóbb.
            Ja, ne erről beszéljünk, hanem a kormányról. Ugye.
            Persze. az is korrupció, amikor az ön falujában a testület azt a pályázót hozza ki győztesnek a közbeszerzésen, aki a csatornázás költségvetésében az ön előtti utat is leaszfaltozza. Ja, hogy ettől önnek nem kell az autójával tengelyig érő sárban csúszkálni.
            Na erre találták ki a közbeszerzést kedves Hajni, És ez Így volt azóta, amióta “felszabadultunk”.
            Mert előtte meg az volt a természetes, hogy az atomerőmű beruházásból kacsalábon fogó paloták épültek fel.
            csak tudja, ho ezeken a közbeszerzéseken “bizonyos körök részesülnek előnybe, akkor az az elpocsékolt pénz, a magyar vagyont gyarapítja, ha nem a ” bizonyos körök”kapják, akkor meg Ausztria, Németország, Olaszország, és hogy a Bechtel is legyen megemlítve, hát Amerika.
            Mit tud a Juli néni a gazdaságról, hogy a lakosság akaratát vegye figyelembe a kormány a beruházásoknál?
            Ön például tud valamit az energiakérdésről, Már csak azért kérdezem, mert ahonnan ön tájékozódik ott nagyban meg az atomerőmű elleni kampány. Tudja ön, hogy egy fejlődni kívánó gazdaságnak mennyi az energiaigénye? Tudja ön, hogy a szélenergia, a napenergia, ( mert ez a sláger ma) mire elegendő,
            Arról nyilvánítson véleményt kedves Hajni, amihez ért.
            Az ellenzéki szócső szerepét hagyja meg Kőhalmi Ágikának, ő kiválóan ért hozzá hogy kell visszapattanni a csukott ajtóról, vagy Varju Istvánnak, ő kiválóan tudja eljátszani az epilepsziás földönfetrengést.

          • Tóducz

            Kedves Hajnika, de a Fegyőrről, a Katkáról és Annácskáról egy szó se?

          • Hajni

            Elhiszem, hogy úgy tűnik, hogy az ellenzéki média szócsöve vagyok, de higgye el ez fordítva is igaz, ugyanazokkal az általánosságokkal jönnek, amivel a kormánypárti média. Egyébként pedig minden oldalt meghallgatok és elolvasok, nem egyoldalúan tájékozódom.
            Nem tudok mindent példákkal alátámasztani, viszont ami a közbeszerzések elbírálását illeti, azt a saját bőrömön is tapasztaltam, sajnos beigazolódott az, amit sokan állítanak.
            Azt is biztosan tudom, hogy nincs igényem további stadionokra és azt is, hogy sokallom a sportra költött pénzt a GDP százalékában. Ezek konkrétumok és nem általánosságok.
            Ami a korrupciót illeti kicsiben, azzal szintén nem értek egyet. A gyökerénél kell megfogni és ugyanúgy nem fusiztatni, számla nélkül dolgoztatni. Én ehhez tartom is magam.
            Ami az energiát illeti, tisztában vagyok vele, hogy pusztán megújuló forrásból jelenlegi tudásunk szerint nem tudjuk az energiaellátást fedezni. Az atomerőmű ellen sem voltam. Amiben látok még potenciált például az a nyugat-magyarországi régió szélerőművekkel való gazdagítása, úgy gondolom, hogy a szélerőművek telepítésére indokolatlanul szigorú szabályok vonatkoznak.

          • Nyilas

            Valóban nem mondta, hogy be kellene engedni a migránsokat. Csupán annyit mondott hogy be kellene fejezni a migránsok NEM beengedését. Mert ugye, a migránsellenesség, amit ön szerint vissza kellene fogni az arról szól, hogy ne jöjjenek ide . Tehát ön nem akarja hogy beengedjék őket, csupán azt, hogy ne tiltsák meg hogy bejöjjenek. Nem tudathasadásos ön egy kicsit?

          • Hajni

            Nem, nem erre gondoltam. Mindössze arra, hogy kevesebb ezzel kapcsolatos propagandát szeretnék látni. Nem engedik be őket, nagyon helyes, de attól ez még nem válasz mindenre és mással is lehetne foglalkozni. Nem kellene mindenre migránsokkal válaszolni, velük takarózni és azt sem kellene elhitetni, hogy rajtuk kívül mindenkinek feltett szándéka Magyarországot illegális bevándorlókkal ellepni, mert ez nem igaz. Nem tartom tisztességes húzásnak az emberek félelmére alapozva politikai hasznot húzni. Ez minden.

          • Tóducz

            Kedves hölgyemény, ne mind tessék trollkodni az ermán, ezt már több magyarországi demokráciát féltő gazember megpróbálta, de kikoptak az ermáról!

          • Hajni

            Nem trollkodni jöttem ide. Elhiszem, hogy jobban tud érvényesülni amikor önmagával beszéli meg a dolgokat, de szerintem mindenki leírhatja ide a véleményét, ha azt elfogadható hangnemben teszi.

          • Tóducz

            Kedves hölgyemény, tessék csak nyugodtan írogatni a másoktól lopott véleményét, mert gyengén tetszik fújni a szélturbinákba a szelecskét!

          • Hajni

            Kedves öreg bácsi, nincs szükségem az engedélyére, de azért köszönöm, hogy gondolt erre is. Nagyon figyelmes.
            Javaslom kicsit tanuljon még, hisz tanulni sosem szégyen.

        • Hajni

          Ami pedig a saját gondolatokat illeti, a soros-zsoldosság is biztos magától jutott eszébe amikor megvilágosodott. Nagyon okos maga kedves öreg bácsi.

          Válasz
  15. Tóducz

    Vajon itt is veszít O.V.?

    Válasz
    • Nyilas

      Látom Hajni, hogy tisztában van az energiatermeléssel. Meg tudná mondani nekem, mekkora teljesítményü egy ilyen szélturbina? Esetleg csak úgy körülbelül, hogy hány darabot kellene telepíteni, pl. Szombathely, lakossági ellátására? Az Ipart most ne részletezzük.
      Tudja e esetleg azt is, hogy milyenek a szélviszonyok Magyarországon?. Már a kihasználhatóság érdekében kérdezem, mert tudja a szél nem megrendelésre jön, az vagy fúj, vagy nem. Az a fránya villamosenergia meg nem tárolható, hogy most beteszem a sublótba, aztán majd előveszem akikor villanyt akarok gyújtani. Végzett esetleg hatástanulmányt a szélturbinákkal kapcsolatban? Gondolok itt olyanra mint környezetterhelés, bekerülési költség megtérülés. Ha már legalább egyetlen konkrétumot tudott említeni.Tudja, olyan ez, mint amikor a vizierőműveket erőltették az alföldön. Hagyni kellene az ilyen műszaki kérdéseket a szakemberekre Hajni. Nem a Juli nénik dolga dönteni ilyen kérdésekben. Azért nem tud minden re példát hozni, mert semmire sem tudna példát hozni. Mert azok sem tudnak, akiktől ön az információt kapja. Még egyetlen rágalmazótól sem hallottam érdemi megfogalmazást mint ahogy öntől sem. Kis ember ön ahhoz Hajni, hogy személyes tapasztalata legyen közbeszerzések elbírálásában.Miről maradt le? Nem ön szállíthatta a szendvicseket a választási bizottságnak?

      Válasz
      • Hajni

        Tudomásom szerint változó, hogy melyiknek mekkora a teljesítménye. Nem végeztem hatástanulmányt, de úgy gondolom, hogy ez nem is az én dolgom lenne, nem ezzel foglalkozom. Viszont más sem végzett, így milyen alapon lehet azt mondani, hogy nem érné meg? Ön végzett hatástanulmányt?
        Az biztos, hogy Ausztriába belépve rengeteg ilyen turbinát lehet látni. A józan ész pedig azt diktálná, hogy nem egyből a határt átlépve gyengül le annyira a szél, hogy itt ne lehessen ezt megvalósítani.
        Nem azt mondtam, hogy ész nélkül tegyünk mindenhova szélerőműveket, de ne hozzunk olyan törvényeket, amik alapból ellehetetlenítenek minden ilyen kezdeményezést. Gondolok itt a több kilométeres távolság betartatására.

        Válasz
        • Nyilas

          172 db szélturbina van Magyarországon. ezek között vannak 250 Kw-os, meg max 3 Mw teljesítményűek. Össz teljesítményük nem éri el Paks egy blokkjáét
          Magyarország területén 2-6 m/sec, az átlagos szélsebesség. Egy szélturbina működéséhez annak magasságában (75 m) ami bizony nem igazán gazdaságos a szélturbina működtetéséhez, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az alföldön, ahol Szeged környéke a legszelesebb, havi 18 szeles nappal lehet számolni. Egy medencében vagyunk hölgyem, az alpok és a kárpátok lefogják a szeleket. Beszéljek önnek a szélerőmű park telepítési kritériumairól is. Meséljek arról, hogy erdős területeken nem telepíthető? Sehol sem olyan országokban sem ahol nem a Fidesz regnál. Mondjam el, hogy vizes környezetben meg nem lehet, mert a talaj szerkezete miatt nem bírná el az alap súlyát. Mondjam el azt is, hogy egy 2 Mw-os turbina zajszintje 105-110 Db. Tudja mi az? 120 Db már a fájdalomküszöb, ami halláskárosodást okoz. Tudja, hogy egy szélerőmű telep gazdaságos an 10-15 egységből álna. Számolja ki a zajterhelését. Tudja, mennyi ennek a területigénye, ami kiesne a mezőgazdasági termelésből?.
          Igen. hasznos a megujuló energia, a naperőművek is, meg a szélerőművek is. Kréta szigete tele van velük. A magas hegyek gerincén, a sziklaszirteken. Ott, ahol állandóan fúj a szél és ahol legfeljebb a kecskék tudják mezőgazdaságilag hasznosítani a területet.
          Ja és mellesleg nincs jelentős ipari energiaigény
          De aki egy hegyekkel körülzárt medencében akarja szélenergiára alapozni az energiaellátást, az kb annyit ért az energiatermeléshez mint ön hölgyem.
          Kíván még esetleg eszmét cserélni velem az energiatermelésről? Én csak 25 évet dolgoztam a szakterületen.

          Válasz
          • Hajni

            Sehol nem írtam olyat, hogy erre szeretném alapozni az energiaellátást, vagy, hogy az egész országot tele kéne velük rakni, ezeket nem tudom honnan szedi. Csupán annyit szerettem volna elmondani, hogy ne hozzanak olyan törvényeket ami ellehetetlenít minden ilyen törekvést. A lényege ez lett volna, látom sikerült átadni.
            Ahhoz képest pedig, hogy ilyen sokat dolgozott ebben, nem tudom, hogy hogy nem tudja, hogy az energia tárolása megoldható.
            Ugyan nem ez a szakterületem, de azért nem áll tőlem olyan távol sem, mint ahogy azt állítja, minden bizonyíték és megalapozottság nélkül.

          • Tóducz

            Kedves hölgyemény, elemekben és akkumulátorokban, de csak az egyenáram. Azzal az árammal kéne működtesse a mosógépét!

          • Hajni

            Kedves bácsi, nem mondtam, hogy nem így van és azt sem, hogy szélerőművekkel szeretném biztosítani a téli fűtést, csak felhívtam a figyelmet egy pontatlanságra. Szeretem amikor kiforgatják az ember szavait és olyan következtetéseket vonnak le amiknek köze nincs a valósághoz.

      • Dobai

        “Nyilas 2019-10-01-n 20:40 közelében”
        “Az a fránya villamosenergia meg nem tárolható,
        hogy most beteszem a sublótba,
        aztán majd előveszem akikor villanyt akarok gyújtani.”

        A fenti mondaton még egy ötödik osztályba járó
        gyerek is hülyére és oválisra röhögné magát.
        Van egy olyan, hogy akkumulátor, ami nem más
        mint villamosenergia tároló.
        Na ilyen és ehhez hasonló funkcionális analfabéták
        akarják megmondani az erdélyi magyarságnak,
        hogy merre van előre.

        ui.
        Még Mo-on is van villamosenergia tárolókat gyártó
        üzem. írják be a keresőbe “villamosenergia tároló magyarországon”.

        Válasz
        • ez van

          Nos Dobai úr, jobb lenne, ha a hetedik osztályt újra járná, Hajni társunkkal együtt. Próbálja csak meg Amerika téli villamosenergia szükségletét akkumulátorokkal megoldani, amit a nyári napsütésben eltárolt. Visszatérve az ötödikesek röhögésére, hát azon fognak röhögni, amit írt, hisz az akkumulátorokkal tárolt villamos energia olyan, mintha a Balaton vizét literes üvegekben tárolnánk. Literes üvegben lehet tárolni egy kisebb csapat számára vizet, bort, meg ilyesmit, de egy Balatonnyi vízhez már nem alkalmas. Azon kívül, az akkumulátorok eléggé szennyezik a környezetet, amikor már használhatatlanokká válnak. Ez az elektromos autók akkumulátoraira is igazak. Mi lesz azzal a töméntelen hulladék akkumulátorokkal? Az óceánok fenekén fogják végezni?

          Válasz
          • Dobai

            Ez van, önnek halvány fogalma sincs, hogy mit beszél.
            Pl. Hawaiban, Alaszkában a házak nagy részének
            villamos ellátása akkumulátorokkal történik,
            amiket napelemek v. szélturbinák töltenek fel.
            Vannak olyan magas teljesítményű akkumulátorok
            melyek egy 200 ezres lakossú várost is egy
            napig képesek ellátni villanyárammal.

            Tóducz ön szóra sem érdemes.

        • Tóducz

          Dobai ámerikai vállalkozó “mérnök” úr, az akkumulátorokba az egyenáramot tárolják, a hálózatban pedig váltóáram kering, ne tessék olyan oligofrén lenni, mint a H hölgyemény!

          Válasz
          • Nyilas

            Dobainak sikerült bebizonyítania, hogy sokkal “oligofrenebb mint a fenti hölgy. Ö legalább annyit tud a villamosságról, hogy van olyyan botmixer amelyiket a konnektorba kell dugni, de létezik olyan is, ami elemmel működik. A többit meg hallotta az ATV-n. XXX

          • Hajni

            A sértegetés az látom megy 🙂 Igaz, hogy sehol nem írtam, hogy elemekkel oldanék meg mindent, de ez ne zavarja, továbbra is hajtogassák, hogy nem tudom mi a különbség az egyenáram és a váltakozó áram között, hisz maguk ezt nyilván tudják, hogy én nem tudom. A valóság az, hogy ez egyszerűen nem igaz, de nem baj ha nem hiszik, nem azért vagyok itt, hogy önöknek bizonyítsak. Legyenek el az alternatív valóságukban és szűrjék le a hamis következtetéseket a mondanivalómból 🙂

            Ettől eltekintve, olyan nincs, hogy egy párt mindent jól csinál, én legalábbis ebben nem hiszek. Próbálok objektív lenni, ha az kerülne hatalomra akivel én szimpatizálok, akkor is felhívnám a figyelmet azokra a dolgokra, amit én hibának vélek. Sőt, jelenleg is felhívom, más fórumokon. A Fidesz nyilván mindent jól csinál és egyetlen olyan pontot nem találnak, amire azt lehetne mondani, hogy igen, ezt valóban lehetne máshogy is. Persze, mindent meg lehet magyarázni, hogy miért így kell, csakhogy ha valaki ennyire egysíkúan gondolkodik az nem szokott jót jelenteni.

          • Tóducz

            Kedves hölgyemény, visszaolvasva elmés beírásait észre lehet venni, hogy Ön nem írta ezt, nem írta azt, nem mondta ezt, nem mondta azt, tehát Ön gyakorlatilag és elméletileg nem is létezik.

          • Hajni

            Kedves bácsi, van néhány logikai hiba abban amit írt, de nem baj 🙂
            Sajnálom, de nem fogom hagyni, hogy olyasmit állítsanak rólam, ami nem igaz, így annyiszor fogom leírni, amennyiszer szükséges. Létezem, csak nem úgy, ahogy az önök hazugságaiban és kitalációiban ez kialakult.

        • Nyilas

          Kedves Dobai úr.
          Mondtam már, hogy ostoba embereknek nem kellene műszaki dolgokba “belepofázni”. Csak hogy az ön kultúrszinvonalán szóljak.

          Válasz

Hagy egy Válaszot OLVASÓ-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük