Kép: punctul.ro

Csaknem egyhangúlag megszavazta szerdán a román képviselőház azt az ellenzéki törvénytervezetet, amely arra kötelezi a bukaresti kormányt, hogy négy éven belül megteremtse az autópálya-összeköttetést az Erdély és a keleti országrész (Moldva) között a Marosvásárhely-Jászvásár (Iasi) útvonalon.

A kihirdetésre váró törvény szerint az A8-as "Az egyesülés autópályája" a 2014-2020-as európai költségvetési ciklusban a Románia rendelkezésére álló uniós forrásokból és román költségvetési pénzekből épülne meg, illetve magánbefektető bevonását sem zárják ki. A jogszabály valójában egy politikai szándéknyilatkozat: a projekt gazdasági részleteire nem tér ki.

Az autópálya ügye az idei centenáriumi évben került a figyelem középpontjába, mert azt a kormányoldal és az ellenzék is elfogadhatatlannak tartja, hogy száz évvel a Román Királyság és Erdély egyesülése után sem sikerült gyorsforgalmi utakkal összekötni az ország történelmi tájegységeit, a Kárpátokat egyetlen autópálya sem szeli át.
Románia keleti, moldvai országrészében eddig egyetlen kilométernyi autópálya sem épült. Májusban több száz jármű részvételével rendeztek autós felvonulást Bukarestben az A8-as autópálya megépítését követelő civil szervezetek, azt hangoztatva, hogy az ország legszegényebb térségének számító moldvai megyék felzárkóztatásához elengedhetetlen a térség infrastruktúrájának fejlesztése.

A napokban azonban a szaktárca egy tanulmányának nyilvánosságra kerüléséből kiderült, hogy a kormány az A8-asnál olcsóbbnak ígérkező A13-as jelzésű, Brassó-Bákó útvonalat részesítené előnyben a Keleti Kárpátok átszelésére, állítólag azzal a hátsó szándékkal, hogy a forgalmat a magánbefektetők bevonásával megépítendő, (még csak tervezett) Brassó-Bukarest koncessziós autópálya felé terelje. A Jászvásár-Marosvásárhely autópálya hívei szerint azonban Moldva "nemcsak a hegyeken akar átkelni", hanem az európai úthálózathoz akar csatlakozni.

A Keleti-Kárpátokat a Gyergyói-medencénél átszelő, Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő (és a Moldovai Köztársaság határáig vezető) A8-as autópálya megépítése már egy évtizede szerepel Bukarest távlati tervei között. Öt évvel ezelőtt Romániának sikerült felvétetnie a transzeurópai közlekedési hálózatba a Temesvár-Szászsebes-Torda-Marosvásárhely-Jászvásár-Ungheni (Moldovai Köztársasági) útvonalat, így a pályaépítésre (ha egyszer elkezdődik) immár európai támogatást is felhasználhatnak.

A húszmillió lakosú Románia még mindig csak 763 kilométernyi autópályával rendelkezik és egyelőre még a fővárosát sem sikerült bekapcsolnia Európa gyorsforgalmi úthálózatába.

Baranyi László / MTI