Főként a nagyszámú dolgozót foglalkoztató háromszéki cégeket, vállalkozásokat keresik fel a következő időszakban is a megyei munkafelügyelőség ellenőrei, akik többek közt azt vizsgálják, betartják-e a járvány megfékezését célzó intézkedéseket a munkahelyeken.

Erről legutóbbi közleményében számolt be a szakhivatal, amely július 27. és augusztus 9. között több mint negyven ellenőrzést végzett megyeszerte.

A felügyelők a munkabiztonságra, illetve a munkaviszonyokra vonatkozó szabályok tekintetében vizsgálták a háromszéki cégeket. Bírságolniuk mindössze hét alkalommal kellett, összesen 40 500 lejre büntettek jobbára a munkaviszonyok kapcsán fellelhető mulasztások miatt, figyelmeztetést azonban 35 alkalommal osztottak, főként a munkavégzés biztonságát érintő hiányosságokért. Illegális munkavégzés miatt húszezer lejre büntettek egy céget,
ahol egy személyt feketén foglalkoztattak.

Számos ellenőrzést hajtottak végre hétvégén más intézményekkel együttműködésben, amikor főként a vészhelyzet idejére elrendelt intézkedések betartását vizsgálták a munkaügyi felügyelők. Gyakran szembesültek azzal, hogy az alkalmazottak nem viselték a munkaadójuktól kapott védőfelszereléseket, vagy a koronavírus terjedésének visszaszorítását célzó tennivalókról nem tájékoztattak látható helyen. A hiányosságok közt említik azt is, hogy több helyen nem vezetik pontosan a munkaidőre vonatkozó nyilvántartásokat, amint azt is, hogy nem biztosítják a heti pihenőnapokat – derült ki az Ördög Lajos főfelügyelő által jegyzett közleményéből.

Demeter Virág Katalin / Háromszék