Gyermekverseim rácsodálkozások a mesékre és a valóságra, válaszok sok kis miértre és titokra, sok gyermeki huncutságra, mondja Tóth Ágnes, a Nagyváradon élő költő, író, újságíró, aki úgy véli, a lelke örökké gyermeki marad.
Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt írsz. A szocializmusban több ismert szerző a gyermekirodalomba menekült, mert ott szabadabban alkothatott. Te miért írsz gyermekeknek is?
Vagy inkább miért írok felnőtteknek is? (nevet) Tulajdonképpen gyermekversekkel, mesékkel kezdtem az írói pályámat. A fiamnak és a lányomnak írtam verseket, meséket, később az unokámnak. Az ő gondolataik, kérdéseik, véleményeik voltak a magvai a verseimnek. A minket körülölelő világról szóltak. Az emberekről, állatokról, tárgyakról, a természetről, a színekről, az évszakokról, a hétköznapokról és ünnepekről, a jó és a rossz fogalmáról, sőt a butaságról is. A gyermekverseim rácsodálkozások a mesékre és a valóságra, válaszok sok kis miértre és titokra, sok gyermeki huncutságra. Igyekeztem úgy fogalmazni, hogy tükrözzék a magyar nyelv játékosságát, sokszínűségét és szépségét, gyarapítsák a gyerekek szókincsét, növeljék fantáziájukat, ugyanakkor nevelő jellegűek legyenek. Októberben jelent meg a hetedik gyermekvers kötetem, a Tündérálom, Gyólai Gabriella illusztrációival, melyet a Bihar megyei magyar előkészítő osztályok kisdiákjai ajándékba kapnak meg.
Néhány éve így vallottál magadról: „Lélekben ma is gyermek vagyok, sok kópésággal, érzékenységgel, csodálkozással, fantáziálással. Talán ezért is született több gyermekkönyvem és pár mesedarabom.” Kell hát a gyermeki lelkület, rácsodálkozás, hogy hitelesen meg tudja szólítani a gyermekolvasót a költő?
Igen. Őszintén mondom, hogy olyan szép és hosszú gyermekkorom volt, ami még most sem ért véget. A lelkem örökké gyermeki marad. Tele vagyok fantáziával, álmokkal, minden eseményt színesen látok, és még egy bútordarabot is élőlényként tudok megszólítani. Közel két évtizede vagyok a kolozsvári Napsugár és Szivárvány gyermeklapok állandó munkatársa, tagja vagyok az Író Cimborák kortárs magyar gyermek- és ifjúsági alkotók fórumának, a magyarországi Modern Iskola pedagógiai szaklap külmunkatársa vagyok, több magyarországi ifjúsági antológiában vannak tematikus és alkalmi gyermekverseim, sőt iskoláskönyvekben is. Romániában a magyar nyelvű negyedikes olvasókönyvekben szerepelnek verseim, tanítják az iskolában. Jó hallani, egy-egy író-olvasó találkozón, mennyire szeretik a gyerekek a költeményeimet. Énekelik is. Mintegy 40 gyermekversemet zenésítettek meg bel- és külföldi együttesek. A nemrég elhunyt Trifán László zeneszerző legalább 20 versemre komponált zenét. Vele az évek során több ezer gyereknek tartottunk verses-zenés előadást, interaktív játékokkal egybekötve. Animációs film készült a Mit tett az ősz című gyermekversemből. 1995-1997-ben a váradi bábszínház magyar és román társulata bemutatta a Csupabohócok zenés ifjúsági darabomat. 2010-ben „Tóth Ági”– szavalóversenyt rendezett a Matyi Műhely, Meleg Attila szervezésében, ahol 63 Bihar megyei kisdiák szavalta a verseimet. Nagy élmény volt. A gyerekek az évek során több száz rajzot készítettek a költeményeimhez és ajándékba adták nekem. Sőt, a Mákszem című versemet dramatizálva adták elő egy iskolai rendezvényen. Ezek megszépítik az életemet.
Újságíróként úgy tartottak számon, hogy te vagy a kisember védelmezője. Aki megírja a hétköznapi ügyes-bajos dolgokat, szociális helyzeteket, a hivatalok packázásait. Voltak olyan életutak, amelyekben segíteni tudtál egy-egy írással, cikksorozattal, egyszóval a nyilvánosság erejével?
A szociális érzékenységemet otthonról hoztam. Azt tanították a szüleim, hogy az elesetteken segíteni kell, meg kell osszuk a kenyerünket velük. Tízéves koromban egy szegény, mezítlábas gyereknek ajándékoztam a cipőmet, aztán jól megvert az apám, mert nem volt másik cipőm, és egy hónapig papucsban jártam, míg elörököltem az unokatestvérem bakancsát. Mi sem tartoztunk a felső tízezerhez. Visszatérve a kérdésedre, szinte mindenkin segítettem, akik hozzám fordultak: sokgyerekes családokon, idős embereken, árvákon, kiskorúakon, beteg embereken, hajléktalanokon, szökött gyerekeken. Pénzt, ruhaneműt, élelmet, gázpalackot, televíziót gyűjtöttem össze, külföldi gyógyszert, állást szereztem nekik. Elintéztem, hogy ingyen konyhán ebédelhessenek vagy szociális segélyt kapjanak. Egy-egy riportom akkora port kavart, hogy csak úgy ontották az olvasók a segélycsomagokat. És tudod mi az érdekes? Mind egyszerű, kispénzű emberek adakoztak. Egyetlen vállalkozó vagy újgazdag sem nyújtott segítőkezet. Emlékszem, hogy egy nénike egy üveg szilvalekvárt és egy rózsafüzért hozott segély címen, mert csak ezt tudta nélkülözni. Meghatottan gondolok rá most is. Ó, hova lett az emberi szeretet és összetartás azóta? A kollégáim, már haragudtak rám. Azt mondták, a szerkesztőségben népvándorlás van és ez nem segélyintézmény. A Pokol az emeleten című publicisztikai regényemben meg is írtam az egykor a Bihari Naplóban megjelent szociális és tényfeltáró riportjaimat. Érdekes számomra, mennyire szeretnek az emberek. A mai napig is, ha meglátnak, azonnal a nyakamba ugranak, már akik még élnek és itt maradtak.
Nyugdíjasként úgy tűnik, írói pályád csúcsára érkeztél. Ontod a könyveket és közben a Tótági-jegyzetek is életre keltek a váradi napilapban. Milyen írói terveid vannak?
Most van időm írni megkötöttség nélkül. A felnőtteknek szóló verseimet szereteném még kötetben látni, vagy a humoreszkjeimet, tárcanovelláimat, karcolataimat, jegyzeteimet kellene egybegyűjteni, de a nyolcadik gyermekvers kötetem kéziratát is szeretném végre kiadatni, ami már 4 éve várakozik a fiókomban.
Bő 30 évvel a rendszerváltás után, hogy látod: megvalósultak akkori céljaid? Úgy is kérdezhetném, a körülmények alakították a terveid vagy te magad?
Az írásra vonatkozó céljaim, nagyjából megvalósultak, de az a vágyam, hogy anyagilag gondtalanul éljek és jó egészségben, azok hagynak kívánnivalókat. A terveimet magam alakítottam foggal és körömmel küzdve, sok keserűséggel és örömmel, de a körülmények is közrejátszottak, mondhatnám segítettek az előrelépésben. Például a nagyváradi Ady Endre Irodalmi Kör, melynek tagja voltam, aztán a rendszerváltás, ami megengedte, hogy szabadon fogalmazzak és ne allegorikusan, majd Stanik István, a Fáklyából lett Bihari Napló főszerkesztője, akinek a mai napig hálás vagyok, amiért eljött hozzám személyesen és megkért, legyek a lap riportere. Később rovatvezető és szerkesztő lettem, majd a Duna TV, MTV nagyváradi, partiumi tudósítója.
Manapság a siker mindent felülír. Hogy tapasztalod, sikeres embernek számít manapság a költő?
Teljes siker biztos nincs. Mert ha azt a költőt sokan szeretik, olvassák, hírneve van, arról azt gondolják, sikeres. De ha nem tud megélni az alkotásaiból, mint ahogy tapasztalom, akkor már nem egészen érzi magát sikeresnek. Ha a könyvei nem jutnak el több hazai régióba vagy külföldre vagy soha nem fordítják le más nyelvre, akkor vajon sikeres-e? Ha betegsége miatt nem tud a könyveivel bemutatókra járni szerte az országban, vagy külföldön, akkor vajon sikeres-e? Valahogy mindezeket összekovácsolva mondhatná magát sikeresnek a mai költő vagy író. De van más akadálya is a sikernek. Mondok egy példát. Az ABC parádé gyermekkönyvem 300 példányban jelent meg 2015-ben. Ennyire kaptunk támogatást. De Bihar megyében abban az évben éppen 9 ezer magyar elemista volt. Nos elég volt-e ilyen kevés példány annak a sok kisgyereknek? És akkor a bánságiakról, erdélyiekről, székelyföldiekről még nem beszéltem. A könyves üzletekben ott kellene álljanak a polcokon a könyveim Bihar megyétől Székelyföldig és az elkelt köteteket újra ki kellene adni, mert van rájuk igény. Ám erre nincs anyagi lehetőség. Még mindig itt tartunk, 30 év után. Az állam leírta a kultúrát, nem értékeli és nem is támogatja kellően. 17 könyvem jelent meg, különböző műfajokban. És talán mindössze két kötetemet lehet még megtalálni. Pedig van rájuk igény. Sokan keresik a könyveimet, nagy rajongótáborom van. Talán a népszerűség maga a siker. Ezt érzem leginkább. A korán elhunyt Fábián Imre költő, újságíró, a Literator egykori kiadója öt könyvemet adta ki. Az Eredeti Népmesék Biharból című kötetét így dedikálta nekem: „Szeretettel, Tóth Áginak, aki 2020-ra az egyik legnépszerűbb író lesz.” Döntsék el az olvasók, hogy tévedett-e, vagy igaza lett.
Fábián Tibor