Nem csitulnak a kedélyek az Ozsdolán meglőtt, Arthurként emlegetett kapitális hím medve körül. A román sajtó egy része a múlt hét végén szenzációként tálalta azt a hazugságot, miszerint Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter nagybátyja lenne, Márkos Barna, az ügyben érintett Botos Vadásztársaság műszaki igazgatója. 

medve agent greeen
Fotó: Agent Green

Ebből annyi igaz, hogy mindkettőjüket Barnának hívják, Tánczos Barna cáfolatát azonban, miszerint az ő családneve Tánczos és nem Barna, a román sajtó ezen része mellőzte, a hibaigazítási kérésnek sem adott helyet.

A Háromszék tegnap megkereste Márkos Barnát, a Botos Vadásztársaság műszaki igazgatóját, aki azonban nem óhajtott nyilatkozni, azt javasolta, várják meg a több állami szerv által folytatott kivizsgálás végeredményét, majd azok lezárása után áll a sajtó elé. Reményét fejezte ki, hogy „győzni fog az igazság”. 

Elmondta azt is, a medve bőre egy kézdivásárhelyi bőrfeldolgozó és kikészítő műhelyben cserzés és kikészítés alatt van, koponyája pedig Ozsdolán, a vadásztársaság székhelyén található.

Az ozsdolai medvés botrány kapcsán Adrian Năstase volt román kormányfő (aki tapasztalt, szenvedélyes vadász) is megszólalt. Blogbejegyzésében leszögezte: túlzás, hogy az Arthurként emlegetett vad lenne Európa legnagyobb medvetrófeája. A romániai rekord 1983-ban született, az akkori medve 687,79 pontot kapott. És még létezik legalább 10–12 darab 600 pont fölötti medvetrófea Romániában – ecsetelte a volt kormányfő, aki bejegyzésében rámutatott arra is, hogy a romániai medvepopuláció túlszaporodott – írja a Háromszék.