Molnár Árpád ötletgazda egy Tramp Trabanttal érkezett

Molnár Árpád ötletgazda egy Tramp Trabanttal érkezett

Hétvégén, péntek, szombat, vasárnap a Német Demokratikus Köztársaság egy legendás termékét elevenítették fel Kovásznán, ugyanis a helyi Dre Racing Team, a Trabi Bár szervezésével és a helyi önkormányzat támogatásával megtartották a 11. Trabantos Találkozót a Tündérvölgyben.

A nagy népszerűségnek örvendő rendezvény igazából szombat délelőtt indult be, amikor a péntek délután már megérkezett trabantosok felvonultak Kovászna központjába, majd leparkoltak a SuperCoop előtti téren. A helyiek és fürdővendégek alkotta érdeklődők legnagyobb örömére idén is színesre sikeredett a felhozatal: az egyszerű, szolid megjelenésűektől egészen az extrém, tunningolt Trabantokig, minden megtalálható volt, sőt a felvonuláshoz társult egy tucatnyi Kovászna megyei motoros, valamint akadt néhány olyan helyi személy is, akik ha nem is az ikonikus keletnémet autóval, de egyéb retro járgányokkal csatlakoztak a Trabantok sorához.

Azt sem szabad kifelejteni, hogy a Trabantok nagyon ízlésesen voltak feldíszítve vagy épp kifestve: láttunk olyat, amin grafitit idéző festés, másikon a zebrát idéző csíkok díszelegtek, de akadt egy olyan bukaresti jelzésű, szolid járgány is, aminek a számtáblája mellett egy papírfecni lapult, és a számtáblával együtt olvasva ezt a szöveget adta ki: MMU !3 PSD.

Poénból sem volt hiány: itt egy példa, ez a számtábla

Poénból sem volt hiány: itt egy példa, ez a számtábla

Országos szinten a második legnépszerűbb

A városközpontban Domaházi János helyi tanácsos, a Dre Racing Team elnöke és a rendezvény főszervezője, valamint Molnár Árpád, a kovásznai trabantos találkozók elindítója és ötletgazdája köszöntötte és lepte meg emléklappal a résztvevőket. Domaházi elmondta: az idei rendezvény is sikeresnek könyvelhető el, hiszen ezúttal 58 olyan trabantos vett részt a megmozduláson, akik az ország különböző megyéjéből érkeztek.

Úgy vélte, a kovásznai trabantos találkozó országos szinten a második helyet foglalja el, hiszen itt többen vannak, mint mondjuk a bukaresti, szebeni és más hasonló rendezvényeken. Az első helyet Székelyudvarhely mondhatja magáénak, de Domaházi szerint csak azért, mert ott sok a külföldi, viszont ha a romániai résztvevők szerint vesszük, akkor Kovászna áll a dobogó felső fokán. Domaházi megjegyezte: bár neki nincs Trabantja, és nem is szereti az autót, azért a trabantos találkozót fontosnak tartja, ezért áll a rendezvény élén évek óta.

Legyen egy hely, ahol találkozhatnak

A brassói Molnár Árpád kérdésünkre elmondta: a találkozó ötlete úgy született, hogy neki van egy trabantos műhelye, és szerette volna, ha a kliensköre (akik akkoriban inkább használati autóként tekintettek a Trabantra) elmozdult volna abba az irányba, hogy hobbiautóként kezelje ezt a járgányt.

– Az ötlet megszületése valamikor a kétezres évek elején történhetett, akkoriban nem voltak országos Trabant-találkozók, így beszéltem Domaházi Jánossal, aki már szervezett autós megmozdulásokat Kovásznán, hogy hozzunk össze egy trabantos találkozót a városban. A szükségességét igazolta, hogy már az első alkalom nagy népszerűségnek örvendett, aztán így indult be (kisebb- nagyobb kimaradással) évente a kovásznai Trabantos találkozó – mondta Molnár Árpád.

Molnár Árpád 10 Trabantnak a tulaja, amiből 6 működőképes. A kovásznai találkozóra Tramp típusú, kabrió Trabanttal érkezett, amit elmondása szerint 1982-ben gyártottak a hadseregnek, és a Kelet- és Nyugat-Németország közti falat őrizték vele. Viccesen megjegyezte, hogy akkoriban azzal heccelték az ilyen Trabantot, hogy támadni lehet vele, de menekülni már nem!

Molnár a Tramp karosszériáját eredeti állapotában hagyta, viszont került bele egy kis módosítás: zenefelszerelés, székek, krómütközők stb.

A találkozó egy kis kitérővel folytatódott, ugyanis a Trabantok a zabolai Mikes kastélyhoz látogattak. A résztvevők egy kört tettek a birtokon, ahol Gregor Roy Chowdhury és Alexander Roy Chowdhury, azaz Gergely és Sándor grófék fogadták őket. Az élményekben gazdag zabolai látogatás után visszamentek a rendezvény helyszínére, vagyis a kovásznai Tündérvölgybe, ahol Opra Gábor kovásznai zenész élő muzsikája, valamint az ízletes bográcskészítmény fogadta őket.

Khumba, a Trabant

Mint említettük: változatos autókból nem volt hiány. Egy-egy Trabant saját történettel is büszkélkedett, mint pl. a brassói Csáki Levente zebramintás autója. Csáki elmondta: 18 éves korában, amikor a jogosítványát megszerezte, első autója Trabant lett, és akkor annyira megszerette, hogy amikor az évek során gyorsabb autókra váltott, akkor sem szűnt meg a Trabantok iránti érdeklődése. Így történt, hogy vásárolt egy, a ’90-es években gyártott Trabantot, amiből már csak pár ezer darab készült. Ez az autó már négy­ütemű motorral, padlóváltós kapcsolószekrénnyel van felszerelve, sőt kapott egy kis tunningot is. Viszont a zebrás mintáját Csáki lányának köszönheti!

Khumba a Trabant: egy kislány álma vált valóra

Khumba a Trabant: egy kislány álma vált valóra

– A kislányom épp hatéves volt, amikor ezt a fehér Trabantot megvettem. Készültem megfesteni, de nem valami szokványos színt szerettem volna, hanem valami egyedit, amivel kitűnik a találkozókon a többi autó közül. Így történt, hogy a lányomra bíztam, válasszon ő színt. Ő pedig azt mondta: amit ő választott, azt nem lehet lefesteni. Kérdeztem, milyen színre gondolt, és azt válaszolta: Khumba. Na, mondom, az miféle, erre a feleségem megdorgált, hogy ezért kellene több rajzfilmet néznem a lányommal, mert akkor tudnám, hogy a Khumba egy zebra. Így aztán három napon át festettük az autót – idézte fel a történteket Csáki Levente.

Az ember vérében …

A rendezvénynek Hargita megyei résztvevői is voltak, többek közt az udvarhelyi Bordás Imre, aki rendszeres látogatója a kovásznai találkozónak. Kérdésünkre elmondta, több Trabant-találkozón megfordult, és mindeniknek megvan a maga varázsa, így a kovásznainak is. Bordás szerint a Trabantok iránti szeretetnek az ember vérében kell lennie, anélkül nem tudja tisztelni ezeket az autókat.

A Trabantos találkozó szombaton szabadtevékenységgel folytatódott, és tábortűzzel zárult, vasárnap délben pedig hazatértek az autók, hogy jövőben újra eljöhessenek.

Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük