Tradíció és nemes minőség a késgyártás kapcsán

Az 1890-ben létrejött Opinel manufaktúra már 1909 óta használja védjegyként a koronás kéz emblémáját. 

Kinek a nevéhez köthető ez a logó, mire utal és miért népszerűek az Opinel termékei? Ennek járunk most utána.

A márka, amelyben összefonódik a nemes minőség a tradícióval

A koronás kéz emblémájának megjelenése egy francia uralkodóhoz, IX. Károlyhoz köthető, aki a Savoyai dinasztia tagja volt. Ő volt az, aki 1565-ben elrendelte az embléma használatát minden késkészítő mesternek, a termékeik megjelölésére, garantálva ezzel a származási helyet és a minőséget.

Joseph Opinel, aki 1890-ben alapította meg a cégét Saint-Jeun de Maurienne városában, ezt a nemes hagyományt tartotta tiszteletben akkor, amikor 1909-től saját termékei védjegyeként kezdte használni az emblémát. 

Az Opinel család több mint 130 éve a késgyártásban

Az első késeket munkás embereknek készítették: borászoknak, pásztoroknak, gazdáknak. A többféle méretben kapható bicskák gyorsan népszerűek lettek. A cég terjeszkedni kezdett: gyárat és boltokat nyitott. Az 1909-es védjegy-bejegyeztetés után már több százezres, a II. világháború idején pedig 20 millió darabos eladással dicsekedhettek.

Újabb áttörést jelentett 1955-ben Marcel Opinel találmánya, az Opinel Virobloc biztonsági mechanizmus, ami még biztonságosabbá tette a zsebkések használatát azzal, hogy megakadályozta a kések véletlenszerű becsukódását. 2000-ben a zárszerkezetet tovább tökéletesítették – a nyitott vagy a csukott állapotban lévő kést is le lehet zárni.

Napjainkra az Opinel zsebkések a világ legnépszerűbb termékei közé tartoznak

Minek köszönhetik ezt a kiemelkedő titulust? Talán az elkészítésükhöz felhasznált acélfajtáknak és a környezettudatosan összeválogatott faanyagoknak. Ilyenek az Extrametál.hu kínálatában szereplő Opinel márkájú termékek is.

A kések pengéjéhez szén- és módosított acélt, valamint svéd 12C27 Sandvik rozsdamentes acélt használnak. A szénacélból készült Opinel pengék alapanyagát Németországból szerzik be, és a franciaországi Chamberyben található gyárukban végleges formára kovácsolják. Jellemzőjük, hogy megfelelő karbantartással tökéletes vágási teljesítményt nyújtanak, kiválóan élezhetőek, viszont több odafigyelést igényelnek, mert könnyen korrodálódnak. A rozsdamentes acélpengék króm ötvözetet is tartalmaznak, emiatt nem hajlamosak a roszdásodásra, nem igényelnek karbantartást vagy élezést, a vágási teljesítményük kiemelkedő.

Az Opinel különösen odafigyel a környzetvédelemre – a kések markolatához használt különleges fafajták – a vadcseresznyefa, bükkfa, kőrisfa, tölgyfa, olajal, szilfa, – 95%-a fenntartható módon kitermelt és újratelepített erdőgazdaságból származik.

Egyszerűségük nagyszerű szerkezetté teszi ezeket a késeket, az ideális méret és súly pedig csak tovább növeli az értéküket. Egy összecsukható Opinel kés hűséges társad lehet neked is: túrázáshoz, utazáshoz, barkácsoláshoz, főzéshez – bármilyen tevékenységhez, ahol vágóeszközre lehet szükséged.