Fotó: Agerpres.ro

A törvény előtt kell felelniük azoknak a „primitíveknek”, akik műanyag zsákokkal borították be az úzvölgyi katonai temetőben a román katonák emlékére felállított kereszteket – jelentette ki szombaton Traian Băsescu.

„Azt szeretném, hogy ezek a primitívek, akik beborították a román katonák keresztjeit, a törvény előtt feleljenek sírgyalázás miatt. Az a mese, hogy a kérdést elemezni kell, meg kell állapítani, hogy Hargita vagy Bacău megyéhez tartozik-e a kérdéses terület, merőben álprobléma, és semmilyen formában nem jogosít fel az első vagy a második világháborúban hősi halált halt román katonák sírkeresztjeinek meggyalázására. (...) Azt akarom, hogy rövid nyilatkozatom a tiltakozás jeleként jusson el a primitív, magyar etnikumú román állampolgárokhoz. Figyelem, nem az összes magyar kisebbségiről beszélek, mert őket fenntartás nélkül tisztelem, de elutasítom a magyar szélsőségesek viselkedését és az RMDSZ-ét, amely már nem képviseli őket, illetve véleményem szerint az RMDSZ már csak a magyar szélsőségesek egy vékony rétegét képviseli” – jelentette ki a volt államfő.

Băsescu azt mondta, hogy az úzvölgyi temetőben 1143 katona nyugszik, közülük 984 román, magyar, német, osztrák és orosz katona, akiknek nem ismert a személyazonossága.

A Bacău megyei rendőr-főkapitányság pénteken hivatalból kivizsgálásba kezdett, miután az úzvölgyi katonai temetőben a román katonák emlékére nemrégiben felállított kereszteken műanyag zsákok jelentek meg. Cătălina Crețu, a Bacău megyei rendőrség szóvivője közölte: az ügyben nem érkezett feljelentés, hivatalból kezdtek kivizsgálásba, a nyilvánosságra hozott fotók alapján.

Az úzvölgyi temetőben a tervek szerint pénteken avatták volna fel a román katonák emlékhelyét, de a dormánfalvi helyi hatóságok egy későbbi időpontra halasztották az avatóünnepséget.

Agerpres