Trianon 100 - Virtuális fotógaléria látható a Nemzeti Múzeum honlapján

Fotó: Haász Hajni – Focus Oktatóközpont / Magyar Nemzeti Múzeum – Facebook

A trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából fotókiállítást rendez a Magyar Nemzeti Múzeum; a tárlat a járvány miatt csak ősszel valósulhat meg, azonban addig is szeretnék bemutatni a közönségnek a Kárpát-medence gazdag kulturális örökségének egy-egy darabját, virtuális fotógaléria formájában – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Az Összetartozás éve virtuális fotógaléria címmel látható kiállítás az 1920-ban elszakított országrészek kulturális, művészeti kincseinek fotóiból válogat. A tárlat a nemzeti összetartozást is szimbolizáló múzeum kerítésén a járvány miatt csak ősszel valósulhat meg.

Baják László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa elmondta: ugyan Magyarországtól nagy területeket csatoltak el, ugyanakkor ezeknek a területeknek a múltja, története és szellemi öröksége ma is része Magyarország köztudatának. A Kárpát-medence szellemi öröksége minden itt élő nép közös öröksége, mert a gyökerek közösek – fogalmazott.

Kitért arra, hogy a trianoni békediktátum legkárosabb vonatkozása, hogy azt az erős Közép-Európát tette tönkre, amely képes lett volna Európát a továbbiakban stabilizálni. Gyenge, kiszolgáltatott kisállamokat hozott létre a térségben, amelyek nem voltak képesek fékezni a felemelkedő új nagyhatalmak törekvéseit. Mint fogalmazott: a második világháború tulajdonképpen nem más, mint az első világháború folytatása, mivel ez utóbbit lezáró békék nem megoldották a problémákat, hanem új problémákat hoztak létre.

Elmondta: a múzeum kerítésén, az utca felöli oldalra tervezett kiállításon tablók formájában mutatják be ezt a kulturális örökséget. Műemlékekről, az elcsatolt területeken született fontos emberekről, szellemi teljesítményekről szól a tárlat, amely addig is virtuális formában látható.

Az Összetartozás éve virtuális fotógaléria láthatóvá teszi a magyar nép tehetségének és alkotóvágyának töretlenségét, tudatosítja, hogy a magyarság szellemi egységének megőrzéséért tennünk kell és tovább kell adnunk a közösség élő kulturális örökségét – áll a kiállítás honlapján.

A virtuális kiállítás július 9-ig tekinthető meg hetente frissülő tartalommal a www.mnm.hu oldalon. (MTI) 

3 hozzászólás

  1. Mikulás

    Maszatolnak egy kicsit, túl kicsit, túl későn.

    Ennyire telik a gyáva Fidesz kormánytól, s ezzel részükről le is van tudva Trianon.

    Válasz
  2. gabor

    A Magyar Nemzetet nem lehet szétszakítani! Tapasztaljuk az egységét, amely megerõsítette és amely pozítiv jövõképet nyújt a számunkra:

    Mi összetartozunk, amely erõt ad nekünk a további küzdelmekben!

    Válasz
  3. antal m.

    ,,Az összetartozás éve, … a magyaroknak!,,
    Helyesen teszik a dolgukat, — be kell mutatni a népeknek, hogy mekkora igazságtalanságot követtek el a magyar nemzettel a történelem során! Ekkora veszteség jogtalanul nem ért át a világon egy nemzet sem, mint a Magyar! Széttépték a rokon–, testvéreket a családjaiktól, csonka ország-á tették, hibáját sose tudták bizonyítani ennyi idő után sem a világon!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük