Forrás: trianon100.hu

Mintegy harminc külföldi előadó részvételével nemzetközi tudományos konferenciát rendez a trianoni békeszerződésről a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Trianon 100 Lendület Kutatócsoportja júniusban.

Az MTA tájékoztatása szerint "Trianonon túl. A háború vége a dunai Európában: új korszak? (1918-1924)" című tanácskozásra Ausztriából, az Egyesült Államokból, Németországból, Franciaországból, Romániából, Ukrajnából, Svájcból, Olaszországból, Horvátországból és Szlovéniából érkeznek előadók.

"Az előadások a hagyományos politika- és diplomáciatörténet helyett Közép- és Kelet-Európa újjászervezésére, a Magyarországon történtek regionális összehasonlítására és a társadalmi tapasztalatokra összpontosítanak” – olvasható a tájékoztatóban.

Ezért az előadások olyan témákkal is foglalkoznak, mint az erőszak (köztük a vörös- és a fehérterror), a kultúra szerepe, a magyar film és színház helyzete, a határváltások mindennapi hatásai, a háború végének regionális sajátosságai, az eszmetörténet, a gazdaság és a társadalom átalakulása, a nők és a gyerekek helyzete.

Az MTA felidézte, hogy a trianoni békeszerződés Magyarország számára sorsfordító, máig ható esemény volt. A társadalmi-gazdasági veszteségek mellett a magyar tudományosságot is súlyos csapás érte: határon kívülre kerültek jelentős szellemi műhelyek, más országok állampolgárai lettek neves kutatók.

Az MTA tájékoztatása szerint az Ablonczy Balázs történész által vezetett, 2016-ban alakult Trianon 100 Lendület Kutatócsoport tagjai a centenáriumra készülve számos olyan új, friss és érvényes művet publikáltak, amelyek a szélesebb közvélemény számára is orientációs pontot jelentenek. Munkájuk eredményeként eddig öt könyv jelent meg. A projekt végére várhatóan 12-14 kötetet publikálnak a békeszerződés körülményeiről. Emellett több tucat tudományos cikk, nemzetközi és hazai konferenciaszereplés és nemzetközi kooperáció született a kutatócsoport munkája nyomán – sorolták, arra is felhívva a figyelmet, hogy a júniusi konferenciát az eddigi eredmények bemutatásának szándékával rendezik meg. (MTI)