Fotó: a1.ro

Meg kell keresni a legjobb megoldást, amely mind a diákoknak, mind a turizmusnak kedvez, jelentette ki Bogdan Trif turisztikai miniszter szerdán, Konstancán, azzal kapcsolatban, hogy még nem dőlt el, mikor kezdődik az új tanév.

„Az oktatási minisztériumban elemzik az összes lehetőséget. (…) A miniszterelnök-asszony nagyon világosan elmondta, alapos elemzést vár a minisztériumtól, hogy megtalálják a legjobb megoldást, amely mind a turizmusnak, mind a diákoknak kedvez. Meg kell találnunk a középutat, amely mindkét tábornak kedvez. Vigyáznunk kell tanulóinkra is, de ugyanakkor óvnunk, fejlesztenünk kell a turizmust is. Meggyőződésem, hogy a kollégák a legjobb döntést hozzák meg. Nemsokára meglesz az elemzés eredménye. (…) Természetesen velünk is konzultálni fognak, közösen hozzuk meg a döntést” – fejtette ki Trif a konstancai Természettudományi Múzeumban tartott sajtótájékoztatón.

Az oktatási minisztérium augusztus 6-ai közleményében tájékoztatott, hogy még nem született végleges döntés arról, hogy mikor kezdődik az iskolai év, és folytatják a megbeszéléseket a társadalmi párbeszéd bizottságában.

Az iskolakezdés időpontjának egyhetes halasztására Viorica Dăncilă miniszterelnök tett javaslatot a kormány július 31-ei ülésén.

A tanulók országos szövetsége elégedetlenségét fejezte ki az indítvánnyal kapcsolatban, amelyet a „turisztikai cégek javára tett áldozatként” értékelt, különös tekintettel arra, hogy már a szeptember 9-e is „kompromisszumos megoldás” volt, hisz eredetileg szeptember 1-jére szerették volna előhozni az iskolakezdést, ahogyan az sok európai országban szokás.

Agerpres

4 hozzászólás

  1. ez van

    Miért is kezdik el a tanítást addig, amíg a juhokat nem hajtják be a havasi legelőkről? A csobbánnak is lehetnek igényei!!!

    Válasz
    • Dobai

      Gané hordásig kell eltolni az iskolakezdést, mert addig
      a csobán gyerek és a tehénpásztor gyereke is haza kerül.

      Válasz
    • Tóducz

      Kedves ez van, nem csak lehetnek, hanem vannak is.

      Válasz
  2. Tóducz

    Cak Romákiában van köze a turizmusnak a tanügyhöz, de ha tetszik fordítva is lehet kezelni a “problémát”.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük