Húsz évvel ezelőtt a World Trade Center (Világkereskedelmi Központ) és a Pentagont elleni, – 2001. szeptember 11 -én az al-Kaida által elkövetett – terrorista merényletekre adott válaszul az Egyesült Államok akkori vezetői, élükön a rendkívül népszerűtlen George W. Bush-al elkerülhetetlennek ítélték az Afganisztán elleni katonai támadás elrendelését.
(A merénylet kitervelője ma is él: a 2003-ben kézre kerített Khalid Sheikh Mohammedet a Lengyelországban és Romániában a CIA által fenntartott titkos börtönökben őrizték. Az egykor az USA-ban élt gépészmérnököt hónapokig tartó kínvallatásnak vetették alá. 2006 óta a Kubában található amerikai támaszponton, Guantánamón tartják szigorú őrizetben.)
A bosszúhadjárat elsődleges célja a terroristák megsemmisítése és az őket támogató szélsőséges, iszlamista erők hatástalanítása volt. A NATO tagországok ekkor még lelkesen csatlakoztak az amerikai hadműveletekhez, annak ellenére, hogy a megszállás befejezésével, és a helyzet rendezésével kapcsolatban már akkor sem volt konkrét és reális elképzelése senkinek. Néhányan elhitték, hogy az amerikaiakat kizárólag a jó szándék vezérli, de a megszállást végző csapatok és a Pentagon szakértői pontosan tudták, hogy Afganisztán földrajzi helyzete miatt stratégiai jelentőségű, a területén található nehézfémekről nem is beszélve. Furcsa fintora a sorsnak, hogy az al-Kaida vezetője Oszama bin Laden nem Afganisztánban, hanem az USA szövetségesének számító Pakisztánban bujkált. Hosszú hajsza után itt likvidálták 2010-ben.
Ez volt az a történelmi pillanat, amikor az amerikaiak jelentősebb presztízs veszteség nélkül kivonulhattak volna Afganisztánból. Ekkorra már megtörtént a terrorista kiképzőközpontok felszámolása, és a tálibok visszaszorítása, leépítése. De Washington képtelen volt lemondani a demokráciaexportról, a társadalom átalakításáról, a modernizáció bevezetéséről, a tömegdemokrácián alapuló liberális demokrácia megteremtéséről.
A bosszúhadjárat levezénylése és Oszama bin Laden meggyilkolása után, hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egy alapvetően muszlim, etnikai-vallási ellentétekkel terhelt törzsi társadalomban a nyugati civilizáció eszméi érvénytelenek és hatástalanok.
A nyugatiak ostobasággal határos naivitását jelzi, hogy kivonulásuk előtt nem sokkal szivárványszínű zászlóval ünnepelték a szexuális devianciák hetét. Az Egyesült Államok által összetákolt kormányok működésképtelennek bizonyultak, a korrupció az élet minden területét behálózta. A Nyugat-barát kormányok vezető tisztségviselői még a rendőri és katonai szervezetekben szolgálók fizetését is ellopták. Miért harcoltak volna azok a katonák, akiknek a zsoldját sokszor a saját tisztjeik lopták el?
Legfőbb vezetőjük Asraf Gáni elnök még az első lövések eldördülése előtt elmenekült a biztonságosnak mondott, katonailag erősen védett Kabulból. Ez az Amerikából importált kétes alak nagy mennyiségű készpénzzel távozott. Afganisztánon túlmutató jelenség, hogy az Egyesült Államok által létrehozott bábkormányok – földrészektől függetlenül – mind legendásan korruptak voltak.
Tárgyalások és gyors összeomlás
Az USA 2014-ben még Obama idején kezdte meg csapatai kivonását Afganisztánból, anélkül hogy komoly ellentételezést kért volna a táliboktól. Ezt a hagyományt folytatta Trump, aki 2019-ben katari Dohában kezdett tárgyalásokat az addig terroristaként kezelt talibánokkal, ami felért egy erkölcsi rehabilitációval. A tálibokkal való tárgyalások megkezdése előtt – Trump szándékának megfelelően – kiengedtek a börtönökből ötezer iszlamistát. A tárgyalások ténye óriási csalódást okozott az afgánok körében.
A 2020. februárjában kötött megállapodás a „barátainak” nevezett tálibokkal felért egy árulással, hiszen az amerikaiak az általuk támogatott afgán kormányt – azaz a szövetségesüket – kizárták a tárgyalások menetéből.
Ezt észlelve kezdtek az afgán kormányerők különalkukat kötni a tálib fegyveresekkel. Háttér-megállapodások ezrei jöttek létre, hiszen mindenki tudta, hogy ők maradnak, a megszállók előbb-utóbb elmennek.
Az amerikaiakat nem zavarta, hogy a talibánok egyik vezetője Sziradzsuddin Hakkáki szoros kapcsolatokat tartott fenn az al-Káida maradék erőivel, neve szerepel az FBI körözési listáján.
Veszélyességét jelzi, hogy ötmillió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejére. Abdur Gani Baradar mollaként ismert férfi nyolc évet töltött egy pakisztáni börtönben, ahonnan a Trump-kormányzat kérésére engedték ki 2019-ben. Baradar kétszer tárgyalt Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel. 2020. február 29-én ő írta alá Dohában azt az amerikai-tálib békeegyezményt, amelyik végső soron az iszlamisták hatalomátvételéhez vezetett.
A ceremónián Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja mellett részt vett Mike Pompeo is. A Trump által kezdeményezet megállapodás szerint az amerikaiak 2021. május 31-éig kivonják csapataikat Afganisztánból, cserébe a tálibok garantálják, hogy Afganisztán területéről nem éri támadás az Egyesült Államokat.
Trumpot már ekkor komoly bírálatok érték, mert néhány szimbolikus gesztustól eltekintve nem követelt garanciákat a táliboktól, akiknek viszont eszük ágában sem volt kiegyezni Asraf Gánival, a törvényes afgán elnökkel.
Trump bukása után Joe Biden az USA új elnöke módosította a kivonulás határidejét szeptember 11-ére, de az események váratlan alakulása miatt az időpont augusztus 31-ére változott. Biden csapdába került, hiszen a megszállás folytatásával elszigetelte volna magát, mivel az amerikaiak kétharmada a kivonulást támogatta, arról nem is beszélve, hogy a beiktatásakor mindössze 2500 (!) amerikai katona volt már csak Afganisztánban.
A kivonulás békés rendezése érdekében William J. Burns, a CIA igazgatója Kabulban titkos találkozón vett részt a tálibok tényleges vezetőjével, Abdul Gáni Baradarral. Ez volt a legmagasabb szintű személyes találkozó a tálibok és a Biden-adminisztráció között.
A kivonulás során elkövetett legnagyobb hiba az amerikaiak által fenntartott bagrami légi bázis júliusi feladása volt, amiről a kormányerőket megint nem tájékoztatták.
Ez lélektani szempontból óriási jelentőséggel bírt: ettől kezdve senki nem hitt az amerikaiaknak, ráadásul a kormányerők így légi támogatás nélkül maradtak. Az összeomlás elkerülhetetlen volt, senki sem akart meghalni Asraf Gáni végtelenül korrupt rendszeréért.
A tálib vezetők tudatosan készültek a hatalom átvételére. A katari Dohában folyó amerikai-tálib tárgyalások nyilvánvalóvá tették számukra, hogy az idő nekik dolgozik, és a Nyugat előbb-utóbb kivonul a térségből. A megállapodás aláírásakor már tudták, hogy a világi, kabuli kormány napjai meg vannak számláva. Kapcsolatba léptek a törzsi vezetőkkel, a kormányerők alacsonyabb rangú helyi tisztjeivel és tisztségviselőivel. Volt akiknek büntetlenséget, másoknak pénzt ígértek, vagy egyszerűen csak megvásárolták a fegyvereiket. Sok helyen megállapodtak a kölcsönösen előnyös kapitulációról, de arra is volt példa, hogy a kormányerők átálltak, és csatlakoztak a tálibokhoz. A különalkuk azért voltak rendkívül hatékonyak, mert a kormányerők nagy része hónapok óta még fizetést sem kapott. De arra is volt példa, hogy a kormány cserben hagyta a tálibok ellen fegyveres ellenállást tanúsító rendőröket és katonákat. Ki akar meghalni egy olyan kormányért, amelyik képtelen megvédeni bárkit?
A NATO csapatok sorsa valószínűleg 2020. februárjában pecsételődött meg, amikor a tárgyalások során a tálibok elérték, hogy a Trump vezetése alatt álló ország légiereje a földön maradjon. Ennek következtében a tálibok nyugodt körülmények között átcsoportosították csapataikat, megerősítették utánpótlási vonalaikat, megszállták a stratégiai jelentőségű területeket. Miután légi csapásoktól nem kellett tartaniuk felkészültek a végső ütközetre.
A folyamatok ismeretében érthető, hogy a létszámában és felszereltségében is hátrányban lévő iszlamista tálibok hogyan voltak képesek másfél hét alatt elfoglalni Afganisztán minden nagyobb városát és a stratégiai fontosságú helyeket. Az Afgán Nemzeti Hadsereg állományában 186 ezer katona szolgált, a rendőrséggel és más biztonsági erőkkel együtt összesen 300 ezer fegyveres állt szemben a talibánok 100-120 ezerre becsült harcosával. Csakhogy az afgánok nem akartak harcba bocsátkozni a tálibokkal, ezért egész egyszerűen semmi jelentősége nem volt annak, hogy a működésképtelen afgán állam egy jól felszerelt, létszámbeli fölényben lévő hadsereggel rendelkezett.
Következmények
Az USA és a NATO afganisztáni beavatkozása következtében körülbelül 165 ezer afgán, 2500 amerikai katona, 3900 szerződéses amerikai katona és 1144 – a NATO kötelékéhez tartozó – nem amerikai személy halt meg. Az USA különböző címeken 2000 ezer milliárd dollárt költött erre a felelőtlen kalandra.
Trump rossz döntései kényszerpályára állították Amerikát: az elnöki pozícióra ugyancsak alkalmatlan Joe Biden, most összevissza beszél, az amerikai külügy képtelen a helyzet racionális kezelésére. Egyre többen követelik Biden lemondását és felelősségre vonását, pedig Biden csak végrehajtója az ugyancsak alkalmatlan, nárcisztikus előző elnök, Trump gyermeteg elképzeléseinek. Trumpot sose zavarták a tények, most nagy hangon követeli annak a Bidennek a lemondását, aki az általa kidolgozott koncepcióba bukott bele.
Afganisztán jövőjét nyilván meghatározza, hogy a lakosság 30-40 százaléka pastu, 25-30 százaléka tádzsik, a maradék türkmén, de élnek itt kirgizek, azarák és egyéb kisebb népcsoportok is. Bár minden tálib pastu, de nem minden pastu tálib – szól a mondás. A talibán mozgalom a pastu népcsoporthoz kötődik: jelenleg 120- 150 ezer felfegyverzett harcossal rendelkeznek egy 38 millió fő által lakott országban. A tálibok szunniták, vallási fanatizmusuk és fundamentalizmusuk a szaúd-arábiai vahabita mozgalomból ered. Önálló jogrendszerük nincs, törvénykezésük alapja a saria. Hatalomra kerülve megszüntették a koedukált oktatást, betiltották a zenehallgatást, erősen korlátozzák a nők jogait, a visszaeső bűnözőket megcsonkítják.
Ugyanakkor Afganisztán etnikai és vallási sokszínűsége miatt sokaknak már most sem tetszik a pastu-tálib uralom terjeszkedése. A lakosság egy része afgán zászlókat lobogtatva tüntettet az új rendszer ellen. Nincs teljesen tálib uralom a 200 ezer tádzsik által lakott Pandzssír-völgyben, melyet Ahmed Masszúd, a Nemzeti Ellenállás Frontjának vezetője ellenőriz, és aki az első pillanattól ellenezte az amerikai-tálib tárgyalásokat. Masszúd milíciája nagyjából 10 ezer fegyveresből áll: megtalálhatók itt az afgán hadsereg talibán-ellenes egységei és a siíta hazarák is. A hadurak egy része is kifejezetten tálib-ellenes: ilyen az üzbég Rasid Dosztum vagy a tádzsik Ata Mohamed Núr.
Amennyiben a tálibok nem hajlandók kompromisszumokat kötni, a kisebbségek összefoghatnak ellenük, az pedig könnyen polgárháborúhoz vezethet, amibe ismét belesodródhatnak a nagyhatalmak is.
Ráadásul a Talibán sem egy monolitikus szervezet, törzsi-etnikai és vallási ellentétek szabdalják, és különbözőek a jövőre vonatkozó elképzeléseik is.
A jelenleg zajló események egyik fontos meghatározója, hogy a Talibán által uralt területeken találhatóak a világ legnagyobb mákültetvényei.
Szakértők szerint a világ ópium – és heroin kereskedelmének nyolcvan százaléka Afganisztánhoz köthető. Becslések szerint a Dél-Afganisztánban előállított heroinnal a tálib drogkartell évente több milliárd dollár bevételre tesz szert.
Egy ekkora projekt megszervezése, működtetése és ellenőrzése lehetetlen a mindenkori hatalmi-kormányzati tényezők bevonása és korrumpálása nélkül.
A kábítószer előállítása és piacra juttatása ebben a rendkívül szegény országban sokak számára az egyetlen megélhetési forrás. Ráadásul az afgánok egy része fogyasztóként is jelen van a drogpiacon.
Geopolitikai utórezgések
Az amerikai kivonulás már az új amerikai geopolitikai stratégia része: az Egyesült Államok külpolitikájának továbbra is elsőrendű célja Izrael és a zsidóság védelmének biztosítása.
Ami változott: az USA már deklaráltan is Kínát tekinti a legnagyobb ellenségének, miközben az amerikai birodalom agresszív és következetlen külpolitikája miatt egyre több ország lép fel Washington ellen.
Kína, Oroszország, India, Pakisztán, Irán mellett több közép-keleti és dél-amerikai ország sem fogadja el az USA vezető világpolitikai szerepét, és akkor a sok országra kiterjedő iszlám mozgalomról még nem is beszéltünk. Ráadásul a NATO tagországok egy része is joggal elégedetlenkedik, hiszen sem a republikánus Trump, sem a demokrata Biden nem vonták be szövetségeseiket a hadműveletek előkészítésébe. Ezt Londonban, Párizsban és Berlinben egyaránt elfogadhatatlannak tartják. Sokan a szövetségi politika válságáról beszélnek, és joggal vetik fel a kérdést:
mire számíthatnak a jelenlegi és a leendő szövetségesek? Mennyire megbízható partner az Egyesült Államok? Ki akar majd szövetséget kötni velük? Mit gondoljanak Kijevben az afgán szövetségesek cserbenhagyásáról? És mit gondoljanak azok, akik az USA támogatásának reményében tevékenykednek?
Mi értelme volt ennek háborúnak, aminek eredményeként ugyanazok a pastu-tálib erők szállták meg Afganisztánt, akik ellen az Egyesült Államok és szövetségesei húsz évvel ezelőtt indítottak támadást? Miért haltak meg a szövetséges erők katonái?
Nagyon valószínű, hogy Peking egy teljesen más megközelítést fog alkalmazni Afganisztánban, mint az amerikaiak.
Az új helyzetben Kína tovább növeli majd gazdasági befolyását a térségben, de Oroszország, India és Pakisztán sem marad tétlen.
A jövőre nézve némi reménnyel kecsegtet az a tény, hogy a gazdasági kapcsolattartás kiépítése mellett egyik fél sem érdekelt további konfliktusok generálásában.
Az amerikaiakkal folytatott tárgyalásokon tett ígéretek ellenére az új afgán kormány összetétele világosan jelzi a pastuk, illetve a tálibok valódi szándékát. Az ország vezetését lényegében a Talibán vezérkara vette át. A 33 tagú ügyvezető kormányban csak 3 nem pastu nemzetiségű tisztségviselőt találunk: 1 üzbéget és 2 tádzsikot. Nincs már szó női jogokról, a siíta hazarák, a hinduk vagy a szikhek helyzetének méltányos kezeléséről. Nem számítanak az etnikai vagy vallási kisebbségek jogai.
Nem sok jót ígér, hogy a kormányfő az a Hasszán Akhundra, aki húsz éve utasítást adott a 6. századi, hegyoldalba vájt, csodálatos Buddha szobrok felrobbantására, és aki ellen ENSZ-szankciók vannak érvényben.
Fia 2017-ben öngyilkos merényletet követett el afgán katonák ellen. Belügyminiszter lett az ismert terrorista vezető Sziradzsuddin Hakkáni, akinek az apja 2008-ban felrobbantotta a kabuli indiai nagykövetséget: a terrorakció 58 ember halálát okozta. Ugyanakkor nem tagja a kormánynak Hibatullah Akhundzaza mullah a Talibán legfőbb vallási vezetője. Az Afganisztáni Iszlám Emirátus kormányának tagjai szoros kapcsolatban állnak Faiz Hamid-dal, a pakisztáni titkosszolgálat vezetőjével, ami világosan jelzi Pakisztán befolyásának növekedését.
Ami Afganisztánban történt az nem csak Trump és Biden szegénységi bizonyítványa: ez az egész folyamat a liberális tömegdemokrácia csődje és a teljes amerikai elit és a politikai osztály alkalmatlanságának ékes bizonyítéka.
Akták