Mihai Tudose / Fotó: Facebook

Bocsánatot kért Facebook-oldalán csütörtökön Mihai Tudose volt román miniszterelnök mindazon közösségektől, amelyeket “félreérthető kijelentésével” megsértett.

Tudose egy január 10-i tévéműsorban egy hasonlat révén áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat.

A pártján belüli hatalmi harc nyomán nemrég lemondatott politikus közösségi oldalán azt írta: kijelentésével az állami jelképekről szóló törvények betartatásának szükségességére utalt, és a törvény betartatásával kapcsolatos felelősségükre akarta figyelmeztetni a köztisztviselőket.

“Ezúton is nyilvánosan bocsánatot kérek minden olyan közösségtől, illetve a kisebbségek minden olyan tagjától, amelyek és akik gyűlöletszításként vagy erőszakra való felbujtásként érthető nyilatkozatom miatt sértve érezték magukat” – írta Facebook-oldalán a volt kormányfő. Hozzátette: ez az értelmezés nincs összhangban elveivel, maga is a közösségek közötti kölcsönös tisztelet és párbeszéd híve, és elítéli az intoleranciát, a gyűlöletkeltést.

“Ebből a leckéből megtanultam, hogy a nyilvános megszólalásaimban körültekintőbben és pontosabban kell kifejeznem magam, és nem szabad olyan értelmezéseket lehetővé tennem, amelyeket nem tudok vállalni” – zárta bejegyzését Tudose.

A volt kormányfő azt követően szánta rá magát a nyilvános bocsánatkérésre, hogy kedden “akasztásos” kijelentéséért a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elé idézték.

Nem sokkal Tudose bejegyzését követően az RMDSZ Facebook-oldalán jelezte, hogy elfogadja a volt kormányfő bocsánatkérését.

“Mihai Tudose késéssel és az Országos Diszkriminációellenes Tanács felszólítására, de az egymás iránti kölcsönös tiszteletet hangsúlyozva, nyilvánosan elnézést kért közösségünktől akasztásos mondata miatt. Sajnálatos ugyanakkor, hogy az ellenzéki pártok politikusai közül továbbra sem határolódott el senki más az elfogadhatatlan kijelentéstől” – mutatott rá az RMDSZ.

Mihai Tudosénak – a magyarság körében – nagy felháborodást kiváltó mondata a Realitatea hírtelevízióban hangzott el, amikor az erdélyi magyar pártok közös autonómianyilatkozatáról kérdezték. Tudose egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a kezdeményezéshez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy “ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Kijelentését román részről elsőként az időközben kormányfővé kinevezett Viorica Dancila akkori EP-képviselő bírálta, majd később Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke is elhatárolódott tőle. Más román párt nem foglalt állást a kérdésben.

Baranyi László / MTI

5 hozzászólás

  1. Nyilas

    “Ebből a leckéből megtanultam, hogy a nyilvános megszólalásaimban körültekintőbben és pontosabban kell kifejeznem magam”
    Szóval: Ne mondjam ki nagy nyilvánosság előtt azt, mit megtennék, ha lehetőségem lenne rá.

    Válasz
  2. Fülöp István

    Fogadni merek, hogy ez azért történt, mert megállapodtak a magyar érdekek hõs védelmezõjével, Asztalos Csabával, hogy megússza a panaszt egy ejnyebejnyével, ha cserében ezt közzéteszi.
    S azt is látja mindenki, hogy ez nem bocsánatkérés, hiába próbálják úgy beállítani a magyarság szintén nagy érdekvédõi, az rmdsz fejesei. Éppen ezért a nagy kérdés inkább az, hogy milyen egyezségt nyomán született az õ “bocsánatkérést elfogadó” nyilatkozatuk. Magyarán: mit kaptak érte cserében. Mert az õ fejük felett nem lebegett még elvileg sem a büntetés veszélye, tehát maradhattak volna továbbra is harapósak.

    Válasz
  3. antal m.

    Elnézem e nagy hegyembernek a példátlan kifejezéseit a nemzetünk iránt!
    Ő felsége nem tudja azt, hogy hányan munkálkodtunk a szülővárosában Braila-n, hogy annak iparágát fejlesszük!
    Minden képességünket latba vettük több tized évvel ezelőtt náluk,- eltávolodva messzire családjainktól!
    AKKOR HÍRE-HAMVA NEM VOLT AZ ILYEN SÉRTŐ BESZÉDEKNEK!

    Válasz
  4. Tóducz

    Ez lenne a híres bocsánatkérés romák módra? Ez inkább a korábbi véleményének fenntartása! A romákok java része nem francbukózik, de televíziózik, mert azt alfa-bétán is lehet érteni. Aztán, ki olvassa Tudoset a francbúkon, amióta már nem első miniszter? Azelőtt se sokan.

    Válasz
  5. pelikán

    Ahogy egy csepp időm lesz, rögtön meghatódok, az is lehet, hogy megkönnyezem …

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük