Szokatlan órában rendhagyó módon kezdődő, különleges képeket szemléltető eseményként értékelhető leginkább Pereszlényi Erika, budapesti fotóművész tárlatának a megnyitója, amelyre a PulzArt Kortárs Művészeti Fesztivál egyik mozzanataként került sor csütörtökön 22 órakor a Tein teaházban.

Pereszlényi Erika 2010-ben jegyezte el magát a fotózással, és öt évvel ezelőtt a pocsolyákban tükröződő Budapestet kezdte megörökíteni. Naphosszat rótta a várost, odafigyelt a tömegközlekedési eszközökön zajló beszélgetésekre, majd szösszeneteket ír belőlük.

Sepsiszentgyörgyi kiállításának megnyitója előtt is elhangzott néhány ezekből a többnyire pongyola, helyenként trágár szövegekből, melyek rádöbbentenek napjaink valóságára: szegényes szókinccsel, igénytelen beszédstílussal rendelkezünk.

A művésznő azonban nem csak a szövegein, hanem alkotásain keresztül is érzékelteti a kívánatos, netán eszményi, illetve a minket körülvevő valós világ között lévő, immár szakadékká tágult különbséget. Az őt méltató Toró Attila fotóművész így fogalmazott: „Erika Budapest utcáinak a burkolati hibáiban, gödreiben, bemélyedéseiben megbújó pocsolyákat hívta segítségül ahhoz, hogy a főváros tükröződő képét rögzítse és bemutassa.”

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó