“Túl nagylelkű” volt a gyulafehérvári nyilatkozat a székelyföldi románok civil fóruma szerint

A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórum szerint túl sok joguk van a magyaroknak az országban. Többoldalas közleményben részletezik, hogy a romániai magyaroknak minden jogot szavatol az állam, közben a három magyar többségű megyében elnyomják a románokat.

A Ioan Lăcătușu nevével fémjelzett fórum közleménye szerint, Romániában minden intézményes és törvényes keret adott, hogy a kisebbségek megőrizzék nyelvi, kulturális és vallási identitásukat, közben a magyarokra jellemzőek az etnikai alapon szerveződő politikai szervezetek és az etnikai alapú szavazás, emiatt három megyében csak magyarok kerülnek a helyi közigazgatás élére.

A románok fóruma úgy fogalmaz, hogy a magyar nyelv használata a román rovására történik. Felszólítják a magyar közösség vezetőit és a véleményformálókat, hogy ismerjék el, Románia a „túl nagylelkű” gyulafehérvári nyilatkozatokban foglaltakat és a nemzetközi vállalásokat is maradéktalanul teljesítette, ne népszerűsítsék a román-ellenességet, és hagyják a magyar gyerekeket románul tanulni.

Rámutatnak, meg kell érteni, hogy a románok soha nem fogják támogatni a „hamis és mesterséges” autonómiát, mert a magyaroknak amúgy is minden joguk megvan, másrészt a bécsi döntés utáni időszak is bebizonyította, hogy akkor a térségben élő románoknak „nem lenne semmi esélyük”. (Marosvásárhelyi Rádió)

Székely Hírmondó

6 hozzászólás

  1. ÖRS

    Hát ha olyan nagylelküek akkor adják vissza erdélyt és mennyenek haza akik az utobi 100 évben bejöttek!

    Válasz
  2. Ginko

    A Ioan Lăcătușu nevével fémjelzett fórum mehet a fenébe.

    Válasz
  3. Tóducz

    Betegek.

    Válasz
  4. Rozsnyai László

    Hazudnak. Hol vannak a jogaink?!

    Válasz
  5. antal m.

    Elgondolkoztatja a leghiggadtabb embert is a ,, túl nagylelkű,-ség érzelmű hontársak érvelései!?
    De, miként és milyen lelkűséggel lehetett egy nagy ős nemzetett, családokat, rokonságot szét tépetni területén!??
    TÚLZOTTSÁGOKAT ÖMLESZTENEK NAKUNKRA!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük