Hát, ezt már rég nem hallottuk, de azért elég sokan emlékszünk rá: a Ceaușescu-korszakban döntögettünk rekordot rekordra, legalábbis papíron.

A „sokoldalúan fejlett szocialista társadalomban” évről évre túlteljesített az ipar, a mezőgazdaság, szárnyalt a tudomány – élén a „világhírű”, valójában olvasni is alig tudó diktátorfeleséggel (azóta van nagy keletjük az ebül szerzett doktori diplomáknak errefelé) –, a művészek (mármint az így nevezett udvari talpnyalók) fennen dicsőítették az „aranykort” (nem vicc, fiatalok, teljes komolysággal, sőt, hivatalos pátosszal kellett ezt hangoztatni), a jónép pedig boldogan élt és tapsolt „legszeretettebb fiának”, „a Kárpátok Géniuszának”, és hazafias nótákat énekelve vonult fel, valahányszor „a párt és az ország érdeke” ezt kívánta. Augusztus 23-án kötelező módon...

Így festett az a színes máz, amely sem annyira ragyogó, sem annyira szilárd nem volt, hogy ki ne látszott volna alóla a zord valóság: a háborús adagokban, jegyre osztott élelmiszer, amiért fél napokat, egymást váltva álltak sorba a családtagok, a mindössze 12–14 fokra fűtött lakások és munkahelyek, az esténként rendszeresen, hosszasan kihagyó áramszolgáltatás, az elemi iparcikkek és gyógyszerek hiánya, a kétórás tévéműsor (ahol a nagyszerű megvalósításokról és a fényes jövőről beszéltek), a szennyező és energiafaló gyárak, a végletekig kizsigerelt termőterületek, a minden második vasárnapra korlátozott gépkocsihasználat, a jó esetben kétévenként elérhető útlevél, na és a nem létező szabadságjogok országa voltunk.

Úgyhogy minden okunk megvan az ijedtségre, amikor a jelenleg legnagyobb hatalommal rendelkező román politikus, Liviu Dragnea – aki nem mellékesen a kommunista utódpárt elnöke – arról beszél, hogy a kormány nagyon jól halad, és nemhogy elérte, hanem helyenként már túl is lépte kitűzött céljait, a mezőgazdaságban pedig rekordtermések vannak.

Nagy baj van, ha megint túlteljesítünk! Ez ugyanis a hazai baloldali hagyományok értelmében azt jelenti, hogy húzhatjuk meg a nadrágszíjat. Az üzletek ugyan tele vannak, de azért milliók élnek létminimumon ma is, minden megyében több ezer gyermek fekszik le éhesen, kisnyugdíjasok spórolják meg a fűtésen a gyógyszerüket, utazgatásra még mindig túlságosan keveseknek futja, az útlevél kiváltása pedig ismét kálváriával jár.

Az egyszerű polgár szemszögéből, alulról nézve most is egészen másképp fest a dolog, mint ahogy a központi propaganda beállítja: kanyarójárvány van, mint a harmadik világban, nincsenek tankönyvek az iskolakezdéshez, a vonatok lassúbbak, mint 30 évvel ezelőtt, az utak nem épülnek – de grandomán beruházásokra van pénz – , a magánszférát lassan megfojtja az állam, élelmünk nagy részét importáljuk, iparunk külföldi tőke nélkül nem versenyképes, és az öndicsérettől egyáltalán nem ódzkodó vezetőink ráadásul szemrebbenés nélkül hazudoznak nekünk.

Újabb aranykort, nyilván...

Demeter J. Ildikó / Háromszék