Baróton is szükség lenne egy turisztikai információs irodára – létrehozá-sára ígéretet tett a város polgármestere

Baróton is szükség lenne egy turisztikai információs irodára – létrehozására ígéretet tett a város polgármestere

Baróton, az Erdővidéki Őszi Fesztivál keretében turisztikai konferenciát is tartottak, melyen a megye vezetői mellett a város elöljárósága, illetve turisztikában érdekelt szakemberek, érdeklődök vettek részt. Felvetődött: az erdővidéki szállásadóknak látványosabbá kellene tegyék jelenlétüket a világhálón.

A konferencián elsőként Lázár-Kiss Barna baróti polgármester az erdővidéki panziókról szólt, megjegyezve, hogy annak ellenére, hogy van 100–150 szálláshely a környéken, és jól működnek a panziók, a turisták néha azzal szembesülnek, hogy látszólag kevés Erdővidéken a szálláslehetőség, ugyanis mindenik nincs feltüntetve az interneten, ahol inkább keresik azokat. Másrészt rámutatott arra, hogy tapasztalata szerint az Erdővidéken megforduló vendégek 99%-a legalább egyszer visszatér ide, mert jó az ellátás; mint mondta, ő legalábbis senkitől sem hallott erre nézve még panaszt.

Tamás Sándor megyetanácselnök szerint a megye szeretne segíteni Erdővidéknek a turisztikai felzárkózásban, a térség fejlesztési elképzelését azonban már a helyi vezetőknek kell kitalálniuk. A megye feladata az, hogy rendbe tegye az infrastruktúrát, az idevezető utakat, mondta, ezúttal is hangsúlyozva, hogy reményei szerint hamarosan elkezdődik a megyei utak feljavítása Erdővidéken: Málnásfürdőtől a Hatodon át Barótig, tovább Szászmagyarósig (Brassó megyével közösen), illetve Székelyudvarhely irányába (Hargita megyével közösen) – ezzel az elmúlt ötven év legnagyobb ilyen jellegű fejlesztése valósul meg.

Jelenleg a közbeszerzés előtt állnak, ezért pontos időpontokat a kivitelezést illetően nem tudott mondani, mert „Romániában élünk, ahol akár 700 napig is eltarthat egy közbeszerzés”, mint az történt nemrég ugyancsak egy útjavítási munkálattal kapcsolatban, Kovászna megye kárára. Emellett megemlítette, hogy a nagyajtai régi vashidat is kicserélik, és újraaszfaltozzák a megyei utat is Hidvégtől Nagyajtáig, Középajtáig. A megyei önkormányzat épít továbbá két gyerekotthont Baróton, ahová nevelőket fognak majd alkalmazni, és már épülőben a baróti tűzoltóállomás, ahol mintegy 20 tűzoltónak lesz munkahelye már jövőben. „Kinyitjuk Erdővidéket Székelyudvarhely, Brassó és Kolozsvár irányába, ez a legnagyobb összehangolt fejlesztés az elmúlt ötven évben. Ez a nyitás azt jelenti, hogy könnyebben idejöhetnek a turisták is. Kérem, üljenek össze, és találják ki, hogyan lehet ezeket a fejlesztéseket gazdasági előnyre fordítani a térségben” – mondta a megye első embere a jelenlevő erdővidéki vezetőknek.

A konferencián a továbbiakban a nemrég Európa legjobb családi vállalkozása díjjal kitüntetett olaszteleki kastélyszálló tulajdonosa, Rácz Lilla kapott szót, aki elmondta, Erdővidék óriási kincsen ül, ám ezt a kincset turisztikailag kiaknázni csak folyamatos munkával, lelkesedéssel lehet. „Mindennek az alapja pedig az, hogy a turistáknak élményt nyújtsunk, egyre többen ugyanis ezt keresik. Aki elhívatottságot érez a vendéglátó szakma iránt, vágjon bele, mi szívesen segítünk” – mondta.

Derzsi-Ráduly Kázmér, a Baróti Szabó Dávid Líceum igazgatója is úgy vélte, Erdővidék hatalmas turisztikai potenciálja nem lehet kérdéses senki számára. Amivel baj van, szerinte inkább az, hogy a térség turisztikai ajánlata nincs átláthatóan, programokra osztva csomagolva, de ahhoz, hogy a turisztikai kínálat arculata változzék, Erdővidéknek szakemberekre lenne szüksége. Ebben segíteni tudna az iskola, csakhogy a szakemberképzés sem gondmentes, mert például azzal szembesülnek, hogy a megyei tanfelügyelőség már két éve nem hagyja jóvá a líceumban a turisztikai technikus szakot. „Míg ez a szak megvolt, a diákok belekóstoltak a turizmusba, minden évben mást és mást tanulva. Jó lenne a szakot visszaállítani, mert van érdeklődés iránta”– nyomatékosította.

Benedek Márta, a kisbaconi Bodvaj Egyesület vezetője arról beszélt, miként járultak hozzá az egyesület önkéntesei a kisbaconi falukép javulásához, és megemlített néhány szembetűnő turistariogató dolgot is: az évekkel ezelőtt kialakított hulladékszigeteket például, az eldobott műanyaghulladékot vagy a környéken tönkretett információs táblákat. Úgy vélte, a fiatalokat jobban be kellene vonni a teendőkbe, legyen számukra is vonzó Erdővidék, ne menjenek el innen. Végül Lázár-Kiss Barna polgármester kitért a baróti turisztikai információs iroda helyzetére is, melyre már pályáztak, de nem tudták véghezvinni a megvalósítást. Most azt mondta, az irodát mindenképpen létrehozzák.

Böjte Ferenc / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük