Lajos önérzetes ember hírében áll. Legalábbis ő ezt képzeli magáról. Büszke is, mert ez az önérzet testvére és tartózkodó minden előítélettől. De neki is megvan, mint minden embernek, a saját bejáratú tévedése.

Forrás: thveszprem.blog.hu

Lajos gyűlöli és utálja is egyszerre a turkálást. A turkálást elvből nem szívleli, márpedig Lajos elveit betartó ember. Az egyszerű elve: az ember annyira igényes és választékos kell legyen önmagához, hogy ne vegye magára másnak a megunt holmiját, a más mocskát – és erre a gondolatra a hideg is kirázza. Hisztériás rohamot kap, ha meglát egy-egy újonnan megnyílt turkálót és ez elég gyakran megtörténik, mert a szóban forgó létesítmények folyamatosan nyílnak és záródnak, mintegy figyelmeztetőül az egyre romló gazdasági helyzetre.

De ki figyel oda erre a jelenségre, kinek van ideje rá, mikor mindenki a turkálással van elfoglalva? Egyedül Lajost emészti a kór járványszerű elharapózása. Alkalmi szónoklataiban harsány dörgedelmeket rögtönöz, megvilágítva a turkálás anyagi és morális hátrányait. Mert ugye, az olcsó és silány minőségű áruk kiszorítják a hazai termékeket, ezáltal munkahelyeket szüntetve meg és továbbmenve, szűkítik a megélhetésünk korlátait.

Morális oldala is legalább ennyire fájdalmas, mert ugye, mi is megérdemelnénk egy-egy új szerelést, ízlésünk és fantáziánk szerintit, hogy ne kelljen belekényszerülnünk a mások hóbortos ötleteibe. Lajost nem érti meg környezete, menekülnek már unalmassá vált eszmefuttatásai elől. Odaköszönnek, aztán sietnek a turkálók felé, drága az idő – mondják, egy perc alatt is sokat lehet turkálni.

Szélmalom-harca miatt gyakran gyötrik rémálmok és mindig ugyanazok a képsorok peregnek le. Meztelenül szégyenkezik az utcán. Az még nem egyértelmű, hol veszítette el ruháit, van olyan eset, amikor zuhanyozás után nem találja a helyén, így kénytelen meztelenül elindulni. Ismerős hölgy intim társaságától kénytelen megválni, mielőtt a hölgy férje franciakulccsal fejbe verné. Illetve egyszerűen ott és úgy materializálódik, mint a terminátor. Az eredmény ugyanaz: dideregve és mégis pironkodva megy az utcán. Oda, ahova az antik meztelen szobrokon cserefalevelet szokás tenni, két tenyerét tartja. Ismerős hölgyek sorfala között halad, akik lekicsinylően megmosolyogják cingár lábait és enyhén domborodó pocakját. Még álmában is érzi, ahogy arcáról lesirül a bőr szégyenében. Szerencsére, baloldalt kinyílik egy üzlet ajtaja, azt írja fölül „Angol turkáló”, amit a legjobban utál, erre viszont most nincs idő. Gyorsan beugrik az ajtón, és szedni kezdi magára a ruhadarabokat, válogatás nélkül, egy fekete lordkalapot valaki kezéből tép ki. Mikor újra az utcán van, már irigykedve nézik. Mielőtt befordul a rendőrség irányába, már meg is óvációzzák hölgy ismerősei: – Jó a szerelésed! – mondják, és tapsolnak hozzá.

Amikor megébred, teste izzadságtól nedves, az éjszaka hátralévő részét álmatlanul tölti.

Lajos nem csügged el, nem adja föl olyan könnyen. Átteszi a hadszínteret a jelenség színhelyére. Végigjárván az üzleteket, ócsárolni kezdi az árut: – Ezt az inget egy leprásról húzták le – állította egy piros kockás, hosszúderekú ruhadarabról. – Ezt a félcipőt egy ixes lábú férfi viselte, eljárta a sarkát! – Ennek az alsóneműnek szaga van – lógat meg egy csipkés kombinét. – Még van képük azt mondani, hogy ez egy pár papucs, olyan formájuk van, mint a lapos fenekű csónaknak.

Sóvár tekintetek követték a vitatott lábbeli sorsát. Egy tucat kéz feszült ugrásra készen. Úgy nézett ki, Lajos megtalálta a nap irigylésre méltó darabját és ez benne is kezdett tudatosodni. Finom, természetes bőrből készült mestermunkát tartott a kezében. Belül vastag bundás, kívül sárgára festett, álomszépen összevarrt bőr. Mindez vastag, hajlékony bőrtalppal. Egyszóval sugárzott belőle a puhaság, lágyság és melegség harmóniája. Lajosnak hirtelen bevillan, hogy amióta eszét tudja, mindig fázik a lába télen, rosszul szigetelt, előre gyártott elemekből összerakott tömbházi lakásában. Kivétel nélkül minden műanyagpapucs talpán átüt a dermesztő hideg. Már évek óta keresi a világ legmelegebb papucsát és a Jóisten most a kezébe adta.

Büszkesége vagy lábának melegsége? Önérzet vagy egészség? Nem vívódik sokat a válaszon és átalakítja legott egy hajszálnyit önérzetét, nem tagadja meg, csak alakít rajta, szükséglet szerint. Szelíden, de határozottan félretol egy tucat alkalmatlankodó kezet. – Ez az enyém! – jelenti ki, és a kasszához lép. Majd gondol egyet, és leakasztja a piros kockás, hosszúderekú téli inget is. – Azért a pénzért nagyon megéri, meleg holmi! – nyugtatja meg magát.

Lajos ettől a perctől kezdve, önérzetesen turkál. Megváltozott az élete, barátokat szerzett, akik nem kerülik el, mint régen, mert van már közös témájuk. Turkált egy használt, de jó állapotban lévő ruhásszekrényt, amit rövid idő alatt teletúrt, de még a tetejét is megrakta különböző bőr lábbelikkel. Nagy szakértelemre tett szert e téren, mindenki úgy emlegeti, mint a „Nagy Mázlistát”, mivel a legértékesebb árut mindig neki sikerül kitúrnia. Önbizalma is megszilárdult, amióta megbizonyosodott arról, hogy életének végre értelme van.

Sebők Mihály