A lefújás után hamar elkészült a győztes csapatszelfi (Fotó: MKSZ)

A magyar U17-es leány kézilabda-válogatott 28–24-re legyőzte Svédországot a celjei Európa-bajnokság döntőjében, ezzel az U19-es korosztályhoz hasonlóan hibátlan mérleggel lett aranyérmes.

A két válogatott a középdöntőben már találkozott egymással, akkor 26–22-re nyert a magyar csapat, de a találkozó után ifj. Kiss Szilárd szövetségi edző arról beszélt, hogy nem lepődne, ha még találkoznának a torna későbbi szakaszában. Ez aztán a döntőben valósult meg.

Az látszódott, hogy a svédek fizikailag erősebb játékosokból állnak, a mieink viszont képzettebbnek tűntek. Az elejétől kezdve irányítottuk a mérkőzést, a skandinávok egyszer sem vezettek. A döntő legjobbjának is megválasztott, a kerethez később csatlakozó Zsigmond Panna parádézott a kapunkban (tíz perc alatt csak két gólt kaptunk), elévülhetetlen érdemeket szerezve a félidei négygólos vezetésünkben (13–9), ami több is lehetett volna, ha támadásban jobban tudunk élni a lehetőségeinkkel.

A második játékrész elején megállt a támadójátékunk, 14–12-re feljött az ellenfél, de utána több jó védekezésből megindulva 21–14-es előnyre tettünk szert. Ekkor úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, azonban a svédek Kajsa Lindberg Blohm és Kaja Stojilkovic góljaival egészen 21–19-re megközelítették a mieinket (emberhátrányban is betaláltak). Kiss Szilárdnak rövid időn belül a második és a harmadik időkérését is ki kellett használnia, de ami a fontosabb, hogy csapata megtörte hatperces gólcsendjét. Koronczai Petra fontos gólokat lőtt a hajrában, s a mieink 28–24-re nyertek.

„Nagyon boldogok vagyunk! Rengeteg munkánk volt ebben a sikerben, köszönet természetesen a lányoknak, a stábnak, a klubok edzőinek és a szurkolóinknak” – mondta a lefújás után Kiss Szilárd.

A torna All Star-csapatában Kürthi Laura lett a jobbszélső, míg a legértékesebb játékosnak járó díjat (MVP) Kajdon Blanka érdemelte ki.

Az U17-es válogatott az U19-esekhez hasonlóan hibátlan mérleggel lett Eb-győztes, eddig 2015-ben a dánok tudták még egyazon évben megnyerni mindkét korosztály kontinenstornáját. Ha hozzávesszük, hogy tavaly az U20-as vb-n is az élen zártunk, elmondható, hogy több ígéretes korosztály követi egymást női kézilabdában. Innentől már az edzők és a klubok feladata, hogy megfelelően menedzseljék a játékosokat, hozzásegítve őket, hogy a felnőttmezőnyben is megállják a helyüket.

U17-ES LEÁNY KÉZILABDA EB (SZLOVÉNIA)

DÖNTŐ

Magyarország–Svédország 28–24 (13–9)

A magyar gólszerzők: Koronczai 7, Farkas J. 5, Kukely 3, Kürthi 3, Vámos M. 3, Faragó L. 2, Kajdon 2, Horváth N., Mérai, Woth

A 3. helyért: Dánia–Franciaország 21–28 (9–15)

Az Eb végeredménye: 1. Magyarország, 2. Svédország, 3. Franciaország, 4. Dánia, 5. Oroszország, 6. Norvégia, 7. Németország, 8., Ausztria, 9. Montenegró, 10. Szlovénia, 11. Románia, 12. Szlovákia, 13. Portugália, 14. Horvátország, 15. Hollandia, 16. Spanyolország

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok: NÉMETH Kata (Dunaújvárosi KKA), BUKOVSZKY Anna (GVM Europe-Vác), KUBINA Molli (NEKA), ZSIGMOND Panna (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Jobbszélső: RITTLINGER Lotti (Mohácsi TE)

Jobbátlövők: KÜRTHI Laura (Győri Audi ETO), HORVÁTH Nikolett (NEKA)

Irányítók: KAJDON Blanka (NEKA), WOTH Viktória (NEKA), FARKAS Johanna (Győri Audi ETO)

Beállók: FARAGÓ Luca (NEKA), BÁNHIDI Barbara (NEKA)

Balátlövők: JUHÁSZ Gréta (NEKA), KORONCZAI Petra (Dunaújvárosi KKA), NAGY Laura (NEKA)

Balszélsők: VÁMOS Mira (NEKA), MÉRAI Maja (NEKA)

Szövetségi edző: ifj. KISS Szilárd

Edző: PAPP György

Nemzeti Sport