Forrás: lokal.hu

Már lassan mindenki azt hiszi, hogy soha nem lesz vége ennek a zászlóháborúnak és nem alaptalanul, mert minden, ami ilyen folyamatosan rossz érzéseket generál az emberek lelkében, hosszabb időintervallumnak tűnik a valódinál.

Higgyék el nekem uraim, hogy ez az érzés is bele van programláva a magyarok eltiprásának stratégiái közé! Bizonyíték rá azok az ellenségi eredmények, melyek folyamatosan fészkelik be magukat a lelkileg megtört, kiutat nem látó székely-magyar emberek lelkébe.

Amikor azt kezdték ismételni egyre többen, hogy nem székelykedek, nem magyarkodok, mert úgy is az lesz, ahogy ők akarják! Amikor egyre kevesebben megyünk el a nemzeti vonatkozású ünnepre, megemlékezésekre! Amikor a Madéfalvi veszedelem megemlékezésére például megjelenik négy kiskocsi Udvarhelyszékről, de Háromszékről öt nagybusz emberekkel zsúfolva! És mégis azt mondjuk, hogy mi vagyunk az anyaszék. Vajon milyen jogon?

Ne feledjük, uraim, hogy a Katalán testvéreink (nagybetűvel írom nevüket) egymillión vonultak ki utóbb és mi nemrég ötezren sem voltunk egy ilyenen a hatszázezerből!

Nem akarom forszírozni ezt a témát, mert ütközet előtt vagyunk és ütközet előtt nem szidni kell a harcosokat – még akkor sem, ha jogos – hanem lelkesíteni!

Mi most, Udvarhelyszékiek egy csata előtt állunk és gatyába kell ráznunk önmagunkat, még mielőtt kiesnénk belőle, sarut kell húznunk lábunkra és felövezni derekunkat és visszafogadjuk a szívünkből kirekesztett bátorságot és virtust!

Mindenki Dan Tanasat szidja (mondjuk nagyon ráfér), mert konspirációs, aljas cselekedeteiért, nemcsak komoly pénzösszegeket kapott és kap, de még félig-meddig hivatalosan is román nemzeti hőssé nyilvánították, de gondolkodjunk el egy kevés logikával, hogy bírna egy ember – még ha alapítványvezető is -  olyan nagyszámú törvényszéki eljárást egymaga lefolytatni, pénzelni, jogtudományokban jártas embert előállítani és csak kizárólag magyarok ellen? Akkor, amikor egy közrendű embert egyetlen peres ügy csóréra vetkőztet!

Nem utolsó sorban egy egyszerű csóró embernek, honnan volna annyi anyagija és hatalma, hogy az igazságszolgáltatást befolyásolni is tudja? Honnan venné tehát azt a hatalmas anyagi fedezetet, amely mindezekhez szükségeltetik?

Egyszerűen az adófizetők, tehát a mi pénzünkből, mivel bármelyik politikai intézmény vagy vallási felekezet támogatja is őt, a pénzt végső soron az államtól, az adófizetők pénzéből kaphatja csak! Magyarul mondva, a mi saját pénzünkből sanyargatnak minket, ha úgy tetszik a kínzóinknak megfizetjük saját kínzásunkat!

Ezt műveli a kormány mögötti háttérhatalom, de van kapcsolata a törvényes hatalommal is, legalább a szimpátiaszintjén igen. Erre enged következtetni Lia Olguța Vasilescunak a szociáldemokrata szenátornőnek nemrégiben tett kijelentése: „Ha Dan Tanasa nem lenne, ki kellene találni!”

Itt van egy másik érv, amely ugyancsak erre utal: mert hiszen nyilvánvaló, amit még a vak is lát és a süket is hall, hogy a magyarságot folyamatos zaklatásáról, provokálásáról van szó, ami fölött a román államhatalom szemet huny, de olykor még bátorítja is a gyakorlatot!

Jogosan kérdem meg, mi lenne akkor, ha ez fordítva történne, ha mi vájkálnánk a románság nemzeti önérzetében? Bizony nem sokáig tartana a feltételezett állapot!

Ráadásul, még egy olyan erős, több évtizedes, a román társadalom minden területét áthálózó intézmény támogatását is élvezi, melynek érdeke a magyar-román konfliktus. Mert annak léte, vagy nemléte úgymond, a magyarság, mely nemzetbiztonsági veszély, féken tartására épült fel. Ha pedig nem hordoz, veszélyt akkor lehet kreálni, de azt életben kell tartani!

Visszatérve Dan Tanasa úr viselt dolgaihoz elmondom, hogy egy adott pillanatban egy dialógus keretében a következő kérdést tettem fel neki interneten:

„Tisztelt uram ön egy nagyon veszélyes és meggondolatlan játék részese, ön nem ismeri székely embert, a székely ember nem gyáva csak nagyon türelmes! Mert mi lesz akkor, ha pontosan az ön alapítványa lesz az az impulzus, mely elindítja majd a száz éve repedező székely lavinát? Mi lesz akkor, ha egy olyan reakció indul el melynek következtében számolniuk kell Erdély elvesztésével és ha ezt a hazájának oly végzetes veszteséget ön okozza?”

Persze erre nem kaptam választ, amelyre csak két lehetséges és ésszerű magyarázat van: vagy semmibe vesz bennünket, székelyeket  vagy fél tőlünk, székelyektől! Fél és gyűlöl egyszerre, de nem csak ő fél tőlünk, hanem fél az egész román politikum és mindazok az ingyenélők, akiknek idáig Székelyföld gondtalan életet biztosított munkájuk és tehetségük nélkül!

Félnek tőlünk, mert nem bírnak minket száz éve sem asszimilálni olyan ütemben, mint Erdély többi részét! Nem párszáz székelytől félnek és nem is pár ezertől, hanem pár százezertől tartanak! Lépjünk vissza őseink nyomdokába, legalább a végső pillanatban, ne alkudjunk meg, ne bujkáljunk otthonunkban! Mert eljön az az idő, hogy házunkra törnek, kirángatnak az ágyak alól, egyenként!

Hiába áltatod magad, hiába nyugtatod és keresel kibúvókat a nemzeti kötelességeid alól, mert gyermeked most kicsi, de ha felnő, megkérdezi, ha tört magyarsággal is:

– Te hol voltál apám, miért nem vívtad meg a saját csatádat, amikor szükség volt erre?

És akkor te mit fogsz felelni neki?

Sebők Mihály