„Úgy álltál ott, mint egy tál főtt tészta” – össztűz zúdul Trumpra

Fotó: Twitter/Donald Trump

Saját pártján belül is kiborította a bilit az amerikai elnök, miután közölte, nem lát okot arra, hogy az oroszok miért nyúltak volna bele a 2016-os választásokba.

Nem teszi zsebre, amit ezért otthon kap. Nagyjából így összegezhetjük a július 16-i amerikai-orosz elnöki csúcs utáni amerikai reakciókat, amelyek egy újságírói kérdést követő reakciója miatt zúdulnak most Donald Trumpra.

Ahogy azt a minap lapunk is feldolgozta, a szenátus demokrata és republikánus tagokból álló hírszerzési vegyesbizottsága két héttel a Trump–Putyin-találkozó előtt kiadott egy hétoldalas jelentést, amelyben – ugyan konkrét, kézzel fogható bizonyíték nélkül – többek között arra jutottak, Putyinnak személyesen is köze lehetett ahhoz a befolyásolási kampányhoz, amellyel az oroszok belenyúltak a 2016-os amerikai választási kampányba Trump oldalán, demokrata kihívóját, Hillary Clintont ellehetetlenítve. Néhány napja pedig a washingtoni igazságügy-minisztérium tizenkét orosz katonai hírszerzőt gyanúsított meg azzal, hogy feltörték a demokraták informatikai rendszereit, érzékeny adatokat elhappolva, így belenyúlva a választás menetébe.

A Trump megválasztása óta tartó vitában az amerikai elnök többször visszautasította a nyílt orosz beavatkozást, s többször olybá tűnt, hogy az elnök és a saját hírszerző közössége emiatt élesen egymásnak feszült.

Ezúttal a megbeszélések után Helsinkiben kérdezték meg Trumpot, hogy akkor ő most a saját hírszerzésének vagy Putyinnak hisz inkább ez ügyben, amelyre így reagált: „Putyin elnök azt mondta, Oroszország nem tett ilyet. Nem látok okot arra, hogy miért ne higgyek neki.” S ugyan a sajtótájékoztató után kiadott Twitter-bejegyzésében leszögezte, óriási bizalma van saját hírszerzői közösségébe, ez az éles kritikáktól nem mentette meg.

– Nem csak ez a megjegyzése volt bárgyú, hanem, hogy teljes mértékben Putyin zsebéből csipeget. Republikánus hazafiak: Hol vagytok??? – így összegezte a két elnök találkozóját a CIA egykori igazgatója. John Brennan csípős megjegyzésénél azonban sokkal komolyabb az, amit saját oldalának politikusaitól kapott. Az amerikai kongresszus republikánus elnöke, az egykor még alelnökként is induló Paul Ryan keményen közölte, „Trumpnak végre látnia kellene, Oroszország nem a szövetségesünk.” Ryan szerint nem lehet morális egyenlőségjelet tenni az Egyesült Államok és Oroszország közé, mert (az oroszok) ellenségesek (Amerika) legfontosabb értékeivel és eszményeivel szemben. A házelnök azt is hozzátette: „nincs kétség afelől, hogy Moszkva belenyúlt a 2016-os amerikai elnökválasztásba.”

Több republikánus politikus is úgy látja, elnök még nem hunyászkodott meg egy zsarnok előtt úgy, mint Trump Helsinkiben. John McCain, az amerikai szenátus fegyveres erők bizottságának veterán kulcsfigurája egyszerűen szégyenletesnek nevezte Trump teljesítményét. Külön kellemetlen, hogy az elnök egyik legnagyobb támogatójának számító Newt Gingrich is az „elnöksége legkomolyabb hibájaként” jellemezte Trump finnországi fellépését, amit az elnöknek ki kell javítania.

Mint az alsóház egykori republikánus elnöke kifejtette, Trumpnak otthon mindenképpen tisztáznia kell a Putyinról és az amerikai hírszerzésről Helsinkiben tett kijelentéseit.

Arnold Schwarzenegger egykori kaliforniai kormányzó se hagyta szó nélkül a Trump-Putyin találkozót. Rövid videójában kissé szánakozva úgy jellemezte az elnök viselkedését: „Úgy álltál ott, mint egy tál főtt tészta, mint egy rajongó kis srác. Már csak az hiányzott, hogy aláírást vagy egy közös fotót, vagy valami ilyesmit kérjél tőle!” A nagy sóhajok közepette pedig nem mulasztotta el emlékeztetni Ronald Reagan keménységére, amikor ott állt a berlini falnál, és azt üzente: „Gorbacsov úr, döntse le ezt a falat!” – Hova lettek a kemény szavak – kérdezte Schwarzenegger, aki Trumpot sokat hangoztatott „Amerika mindenek előtt” szlogenjére emlékeztette a videója címében.

Mike Pence alelnök közben védelmébe vette a főnökét.

Pence szerint ez a találkozó csak a kezdete egy konstruktívabb diplomáciai korszaknak a két ország között, amely ellensúlyozni kívánja a korábbi időszakra jellemző hűvösebb kapcsolatoknak. Helsinkiben egyébként Trump is a korábbi amerikai elnöki adminisztrációkat hibáztatta a rossz kapcsolatokért.

Magyar Hang

3 hozzászólás

  1. Várközi

    Vajon melyik jobb, közös mosolygós fényképet készíteni egymással vagy egymást lőni? Viszont vannak olyanok is, akik egyből vissza akarnak lőni.

    Válasz
  2. ez van

    ” mert (az oroszok) ellenségesek (Amerika) legfontosabb értékeivel és eszményeivel szemben.” Mondja Paul Ryan . De mit mond Putyin?

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves ez van, Putyin nem olyan szószátyár , mint a Soros Dzsóé szerű Schwartzi, aki egy Stallonéval közös filmjükben, miután kapott egy pofont az utóbbitól a börtönben, azt mondta az utóbbinak lenézően: úgy ütsz, mint egy vegetáriánus.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük